Tomás Rosicky nevét számos csapattal szóbahozta a sajtó a nyár folyamán, így például a Galatasaray együttesével, s német gárdákkal, ám a 29 éves játékos nem szeretné elhagyni Észak-Londont, s az Arsenalnál is mindenki a számít rá.

Teljesen normális dolog, hogy folynak a spekulációk az átigazolási időszak alatt. Nekem meg kell köszönnöm mindenkinek, aki érdeklődést mutat irántam, hisz ez jó színben tüntet fel engem, de hogy megismételjem magam, elégedett vagyok az Arsenal-játékosaként, s mivel a klubnál számítanak rám, nem is gondolkozom a váltáson. 

Ezután Rosicky, aki az előszezon alatt a középpálya több pozíciójában is játszott, röviden kifejtette, hogy még számára sem tiszta, hol számít majd rá Arséne Wenger az idény során.

Nem tudok mit mondani, majd meglátjuk. A felkészülés alatt a középpálya közepén, a jobb oldalán, s a balon is játszottam, mondhatni mindenhol megfordultam, így én is kíváncsi vagyok arra, hogy hol fogok játszani a szezonban.

A kis Mozartként becézett Rosicky kitért a következő szezonra is, amely szerinte akkor lehet sikeres az Ágyúsok számára, ha nem követik el azokat a baklövéseket, amiket megtettek az előző idény végén.

Amióta az Arsenal játékosa vagyok, azóta tavaly jártunk legközelebb a bajnoki címhez, azonban a szezon végén olyan hibákat követtünk el, amelyeket a Chelsea és a Manchester United egyszerűen nem tesz meg. Ha meg akarjuk nyerni a PL-t, akkor tanulni kell a baklövéseinkből. 

A cseh válogatott futballista végül az észak-londoniak legkomolyabb riválisairól ejtett egy mondatot.

Úgy vélem, hogy most is a Chelsea és a Manchester United lesz a két legnagyobb riválisunk, ám City együttesével is számolni kell az új szerzeményeik miatt.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

14 éve
Törölt felhasználó
Rosicky-t nem lenne szabad eladni.......mert cserenek szuper ,de tolem kezdo is lehet mert o Arsenal szintu jatekos.!
14 éve
Törölt felhasználó
Rosicky egy fantasztikus játékos...szigorúan tilos eladni...
14 éve
Törölt felhasználó
Az eloszezonban Samirhoz hasonloan szerintem nagyon jol teljesitett, es a kovetkezo szezon az o szezonja lehet!
14 éve
Törölt felhasználó
Remélem nem adunk túl rajta, szükségünk van az ő játékára.
14 éve
Törölt felhasználó
Aron21 én is bízom benne hogy marad. Mert játékosnak tartom és leehtne meghatáró játékosunk ha nem lenne mindig sérült ha idén egyszer elkapja a fonalat akkor remélem az egész szezonig kitart :)

Szólj hozzá