Vermaelent másik játékosért engedheti el Wenger
2014 Jul 22. 20:17Továbbra is bizonytalan Vermaelen jövője az Arsenalnál
Arséne Wenger elmondása szerint a Fulham védője közel állt már az Ágyúsokhoz, ám végül a Manchester United szerezte meg, s a nyártól kezdve lesz a Vörös Ördögök játékosa.
A londoni születésű játékos 2008 júniusában csatlakozott a Fehérekhez a nem-ligás Maidstone United gárdáját elhagyva, s az előző szezon végén debütálhatott a PL-ben, méghozzá az Everton ellen. Azóta négy bajnokin szerepelhetett a Fulhamben, míg az angol U21-es válogatottban háromszor kapott lehetőséget.
Sajnálom, hogy elszalasztottuk a lehetőséget, mert nagyon közel jártunk a megszerzéséhez. Már nagyon korán az ügyön voltunk.
A játékosnak minden jót kívánok! A nap végén fontos a karrierje, s mindkét klubban jó esélye van, illetve lett volna arra, hogy sikeres legyen. Ezt kell szem előtt tartania, s ezt is teszi.
A francia mester Smalling ügye mellett arról is beszélt a sajtókonferenciáján, hogy van-e esély arra, hogy az Arsenal Sol Campbell mellett még igazol valakit a hónapban.
"A ruhám nem azt jelenti, hogy ma bárkit megszereznék, hanem azt, hogy ma ülésezni fog a Tanács"-nyilatkozta Wenger, aki elegáns ruhában jelent meg az értekezletén, nem pedig sportos felszerelésben.
"Ez nem lehetetlen, de a jelen pillanatban valószínűtlennek tűnik."
Továbbra is bizonytalan Vermaelen jövője az Arsenalnál
Nyáron csatlakozik a Vörös Ördögökhöz a bekk, az Arsenal tehát kiesett az érte folytatott versenyből.
A Manchester United lehet mégis a befutó a hátvédért.
Hozzászólások (9)
Szólj hozzá