Sol Campbell a nyáron öt évre aláírt a negyedosztályú Notts County csapatához, de rövid idő alatt kiábrándult a kiscsapatból, s mindössze egy mérkőzés után felbontotta a kontraktusát.
Szabadúszóként engedélyt kért és kapott arra, hogy az Arsenallal edzhessen, s fennáll annak a lehetősége, hogy szerződést kap a klubtól, ahol legendává vált, mivel Arséne Wenger elmondása szerint remek fizikai állapotban van, s 35 évesen is megállná a helyét a Premier Ligában.
Manuel Almunia elmondta, hogy örömmel fogadná, ha az angol égimeszelő aláírna egy kontraktust az Ágyúsokkal, szerinte az ezáltal kialakuló versenyhelyzet jót tenne az észak-londoni gárda védelmének.
"Bármilyen segítség, ami egy olyan kaliberű játékostól érkezik az Arsenalnak, mint Sol, részemről szívesen látott"-nyilatkozta a spanyol portás, aki a 2004-2005-ös és a 2005-2006-os szezonban csapattársa volt a veterán középhátvédnek.
"Ha a csapat játékosa lenne, akkor nőne a létszám posztján, ami pedig pozitívan vett harcot eredményezne a pozícióért. Sol futballozni akar, s fantasztikus lenne, ha ezt újra a csapatunkban tenné."
Kapcsolódó Hírek
Elneny-t is eladhatja a csapat
2018 Aug 15. 09:18Gondban lehet a januári igazolásokat tekintve az Arsenal
Hozzászólások (16)
Ha Wenger okos leszerződteti...
Lehet öreg, de azt mondja hogy fitt, akkor???
Szólj hozzá