Chamakh fejében megfordult a távozás lehetősége
2012 Nov 06. 17:49A 28 éves csatár átgondolta jövőjét a csapatnál
Az Arsenalnál mindenki arra számít, hogyha Adebayor a Machester Cityben folytatja, leigazolják Marouane Chamakot.
Három és fél évvel ezelőtt Adebayort 3 millió fontért vásárolták a monacoi gárdától. Mára már a Citynek 25 milliót kéne fizetni a csatárért.
Szokásokhoz híven, az Arsenalnak meg kell erősíteni ezeket a pletykákat, de az 'Ágyúsok' részéről általában nagyon kevés nyilatkozat születik a togói eladásával kapcsolatban.
Robin van Persie, Eduardo és Nicklas Bendtner is jelentkezik pótlásként, de Wenger biztosra megy, inkább leigazolná Chamakh-ot akinek piaci ára,a menedzser keze alatt biztosra vehető, hogy megdönti Ade-ét.
A Daily Mail 6 millió font körülire határozta meg a marokkói árát, bár egyes források szerint a menedzser más opciókat keres, habár a Chamakhnak már csak egy év van a szerződéséből.
Most, hogy Eduardo kiheverte a horrorisztikus lábtörését, ami egyben karrierjét is fenyegette, az Arsenalnak jelentős sansza van rá, hogy kiemelkedjen az előző 5 év kupanélküliségéből.
Mindazonáltal Adebayor eladásáből, védekező középpályásra is áldozna Wenger.
Addig is Thomas Vermaelen marad az Arsenal egyetlen nyári szerzeménye.
A 28 éves csatár átgondolta jövőjét a csapatnál
Hozzászólások (7)
Szólj hozzá