Az Arsenal rengeteg kritikát kap amiatt, hogy kevés angol játékos található meg az első számú csapatban, ugyanakkor a helyzet már másképpen fest a tartalék, illetve az utánpótlás keretekben, hiszen ott rengeteg jó képességű angol található.
Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya is úgy látja, hogy ez lehet Anglia jövője.
"Szerencsés vagyok, hogy alkalmam volt megnézni az Arsenal akadémiáját, ahol az angol válogatott is edzett. Hihetetlenül jól dolgoznak." - mondta Capello.
"Nagyon, nagyon boldog vagyok Anglia jövőjével kapcsolatban, és úgy vélem, ez még jobb lehet."
Capello kicsit kitért a korosztályos válogatottokra, köztük az U-21-es csapatra, amelyik a közelmúltban vesztette el a EB-döntőjét a németek ellen, és amely gárdában Theo Walcott és Kieran Gibbs is játszhatott.
"Nagyon fontos volt, hogy eljussanak a döntőig. Hiába játszik az illető az angol liga valamelyik vonalában, egy nemzeti válogatottban való meccs azért más. Először is meg kell érteni, mit jelent viselni az angol mezt - és ez nagyon fontos."
"Viszont ahogy mondtam, az akadémiák nagyon jól működnek Angliában, és ez látható az eredményekben is."
Hozzászólások (5)
Szólj hozzá