A Liverpool a mai napon 1-0-ás vereséget szenvedett a Sunderland otthonában, ezzel még inkább leszakadt a legjobb négy helyezettől, ahol az Arsenal is tanyázik.

Az Ágyúsok ma 3-1-re verték a Birminghamet, ezzel a harmadik helyre kerültek. A játék nem volt a legszebb, amit nyújthattak a fiúk, de érjük be a 3 ponttal.

A Liverpool tehát kikapott, nem is akárhogyan. Egyik nagy riválisunk eszén Darren Bent és egy, a pályára beütött strandlabda járt túl, megjegyzem, ez a tárgy Liverpoolos relikvia volt. A humor forrása nemcsak az azon megpattanó, és utána a kapuba tragikomikus módon bejutó labda volt. Felvetődik a kérdés, ki üthette be? Nyílván az eredetéről, színéről, és a rajta látható gigantikus 'Pool logoról egyértelművé válik számotokra, ki is lehetett az.

Elsőre azt gondolnánk, hogy egy Liverpool drukker szúrt ki a csapatával. Egy lesifotós viszont azt is bizonyította nekünk, hogy nem a Vörösök egyik szimpatizánsáról, hanem egészen egyszerűen a Manchester United védőjéről, Gary Nevilleről van szó.

Mondják, hogy a képek nem hazudnak, és a szemünknek általában hihetünk. Remélem, ez az esetetekben most sem lesz másképp.

Az ominózus eset .gif formátumban:
http://users.atw.hu/gooner/gn_pool.gif

Hozzászólások (13)

15 éve
Törölt felhasználó
15 éve
Törölt felhasználó
Ez nagyon nagy! :)
15 éve
Törölt felhasználó
:D :D :D :D jo poén!
a gólról nincs valami videóóó??? vmi link?? kíváncsi vagyok rá,plspls valakiii???
15 éve
Törölt felhasználó
a pool meccsei tele vannak meglepetésekkel.. tavaly az FA Kupában egy hatodosztályú csapattól majdnem kikaptak, de nem ez az érdekes.. azon a meccsen lufik voltak a pályán, és a meccset voltak, akik a pályán kívülről, a kerítésen ülve, vagy a fákon ülve nézték.. a meccs 2. félidejében pedig az öltöző felől, az utcáról dobáltak be labdákat xD.. szal a pool az ilyen szerencsétlen csapat :D

emlékeztek a Highbury-s mókusra ? :D
15 éve
Törölt felhasználó
Az jobb lett volna ha mondjuk Stevie G lett volna...

Szólj hozzá