Per Mertesacker három évvel ezelőtt érkezett az Arsenal csapatához, s ugyan nehézkesen indult a karrierje a londoniaknál, mára már csakhogy nem kihagyhatatlan Arsene Wenger tizenegyéből.

A hórihorgas német védő kitűnő párost alkot Laurent Koscielny-vel a védelem tengelyében, aki szintén felkerült a dobogóra a szezon legjobb játékosai szavazásán, amelyről a szurkolók dönthettek.

A 30 éves játékos elmondása szerint megtisztelő, hogy elismerik a játékát, noha ez számára kiemelten fontos. A német hozzátette, példát szeretne mutatni a csapattársainak.

Véleményem szerint fontos, hogy a csapatársaim tiszteljenek engem és a teljesítményem.

Segíteni akarok a csapatnak, ez a célom. Minden más magától jön.  Ha jól teljesítesz, ha a csapattársaid tisztelnek, akkor mások több mindent megfognak tudni rólad.

Az első lépes számomra az volt, hogy segítsek a csapatomnak és a megfelelő teljesítményt nyújtsam a pályán. Ugyanakkor a szintet mérkőzésről-mérkőzésre fent kell tartanod. Ez az, ami igazán nehéz.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá