Az Arsenal mindeddig fantaszikus szezont fut, az idei idényben zömében a tabella első helyét foglalata el Wenger együttese, most viszont hétvégi döntelenje okán visszacsúszott a második pozícióra.

Pánikra nincs ok, de február sok mindenről dönthet, ugyanis a csapat többek között a Liverpoollal -kétszer-, a Manchester Uniteddal és a Bayern Münchennel is megmérkőzik, ezen összecsapások mind a három frontot érintik, ahol az Arsenal még érdekelt.

Annyi szent, a londoniaknak temérdeknyi sérült hiányával kell megbírkóznia ezen nehéz időszakban, míg Aaron Ramsey további hat hetet hagy ki, addig Flamini három mecces eltiltásban részesült a keddi bajnokin. Jóllehet, Jack Wilshere visszatérhet a Liverpool ellen, de a Wales-i hiányát megszenvedheti hosszútávon csapata.

Per Mertesackerék tisztában vannak vele, hogy ez a hónap nagyban körvonalzhatja a csapat idei reményeit, így a sok maródi távollétében is meg kell állni a helyét az Arsenalnak, ha a szezon előtt kitűzött célokat teljesíteni akarják.

Az Októberi meccsünkön jól tartotta magát a Palace, így nem számítunk könnyű mérkőzésre. Nem volt könnyű szert tenni a három pontra. Tony Pulis irányítása alatt felélénkült a játékuk, és sokkal élesebbnek tűnnek, mint voltak az előtt.
Tisztelnünk kell az ellenfelet, de hazai pályán fogadjuk őket, így egyszerűen nem hibázhatunk, annál is inkább, hogy hét közben nem sikerült begyűjtenünk a három pontot. Csak is rajtunk múlik, hogyan tudunk reagálni a Southampton elleni pontvesztésre, meg kell mutatnunk, hogy túl tettük magunkat a történteken.
Nyomás alá kell helyeznünk a Manchester Cityt, ugyanis hétfőn a Chelseavel játszanak, tehát muszály megszereznünk mind a három pontot vasárnap.
A februári hónap abszolúte dönthet a sorusnkról. Kétszer játszunk a Liverpoollal, egyszer a Uniteddel és a Bayern Münchennel a Bajnokok Ligájában.
Nehéz hónap előtt állunk, a következő pár hét meghatározó lesz.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

10 éve
Törölt felhasználó
Hihetetlen, milyen tekintélye van ennek a palinak pályán és pályán kívül.
(Ő szedi az öltözői 'büntipénzt' is - mint az köztudott.)
10 éve
Nem lesz egyszerű, de bíznunk kell a csapatban.

Szólj hozzá