Mertesacker: A fiatalok gondolkodására szeretnék hatni
2018 May 20. 12:16Nyitott az újdonságokra az Arsenal új akadémiai vezetője
Per Mertesacker az Everton elleni mérkőzést követően nem tűnt lehangoltnak, noha az Arsenalnak nem sikerült megvernie a liverpooli csapatot.
Az Ágyúsok ugyanakkor nagyon közel jártak ehhez, már-már úgy tűnt, hogy Mesut Özil találata elég lesz a három pont begyűjtéséhez, tíz perccel a meccs előtt, amivel az Arsenal hét pontra is elhúzhatott volna a második helyezett Liverpooltól.
Ám a válasz nem jött későn az Evertontól: Roberto Martinez csapata ugyanis pillanatokkal később egyenlített a fiatal spanyol, Gerard Deulefeu révén.
A mérkőzést követően Mertesacker elárulta, az Everton volt eddig a legkeményebb ellenfelük ebben a szezonban.
"Azt gondolom, ez volt a legnehezebb meccsünk az egész szezonban eddig. Nagyon feltoltan védekeztek, s az elejétől a végéig ment nekik a letámadás." - mondta a hórihorgas német.
"Nem tudtuk úgy játszani, ahogyan szerettünk volna. A második félidőben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, s azt gondolom, a döntetlen lett a legigazságosabb eredmény."
"A következő hetekben nehéz meccsek várnak ránk, így lépésről lépésre szeretnénk haladni."
"Nyugodtak vagyunk, nem akarunk senkinek sem válaszolgatni. Az összes meccs valamennyi pillanatában jól akarjuk végezni a dolgunkat. Ez a célunk, és semmi más."
Nyitott az újdonságokra az Arsenal új akadémiai vezetője
Kihasználta az Arsenal opcióját Arséne Wenger
Mertesacker, Welbeck és Wilshere állapotáról is ejtett szót Wenger
Hozzászólások (17)
Szólj hozzá