Azon felül, hogy az első négybe kerülésért küzdünk a bajnokságban és bekerültünk a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában, Wenger csapata még mindig versenyben van az FA-kupában a vasárnapi Swansea elleni, Liberty Stadium beli 2-2-es döntetlen után.

Mertesacker örült a csapat teljesítményének dél Walesben és bíztatta a fiúkat, hogy maradjanak koncentráltak ebben a rettenetesen fontos hónapban is.

"83 perc után visszajöttünk a meccsbe és még a vezetést is átvettük, ez nagyon boldoggá tett minket", mondta.
"Az első félidőben egy nagyon nehéz meccsbe csöppentünk, de a második félidőben átvettük a kezdeményezést és ez az amiből erőt meríthetünk."

"A szezon ezen pontján muszáj kiegyensúlyozottnak lenni. Jó irányba haladunk, de mindenképpen összeszedettnek kell maradnunk a következő bajnoki mérkőzéseken (a Manchester City és a Chelsea ellen) és a Bajnokok Ligája kiesés szakaszában is. Meg kell nyernünk minden meccset."

"Mindig is keressük a lehetőségeket a győzelemre és mindenképpen szeretnénk valamit nyerni ezzel a társasággal. Egy belevaló csapat vagyunk, a gondolataink pedig már a következő meccsen járnak. Ez most a legfontosabb nekünk, nem az, hogy mi fog májusban történni."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

11 éve
Törölt felhasználó
TitiHenry226!
Szerintem kapus nem kell ! Amugy meg nekünk nem erőcsatár kell,hanem valami fürge és tehnikás csatár,jó befejező !

:)
11 éve
Törölt felhasználó
Stekelenburgos hírekről hallott vki? 3,5-ért elhozhatjuk a Rómától, illetve a csapattal mar megegyeztek csak a játékossal kell?
11 éve
Törölt felhasználó
Tételezzük fel, hogy Szalai nem magyar, hanem mondjuk Svájci. Tegye fel a kezét aki akkor is leigazolná! Jobb képességű játékos kell nekünk és nem Szalai. Van már itt erőcsatár Giroud révén kell a fenének Szalai. Röviden a véleményem.
11 éve
Törölt felhasználó
arsenal1220!
Épp most megy az U21-es meccs, de mint mindig, most is csak összefoglaló lesz a mérkőzésről.
11 éve
Törölt felhasználó
Nem 1kor kezdődött?

Szólj hozzá