Per Mertesacker szerint az ágyúsoknak sikerült bebizonyítaniuk a tegnap nap folyamán, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt idényhez képest.

Az Arsenal rossz játékkal ugyan, de legyőzte a Montpellier gárdáját, a Bajnokok Ligája csoportköreinek első fordulójában. A német válogatott játékos elismerően nyilatkozott a csapatról a találkozót követően.

Voltak lehetőségeik, ráadásul a mérkőzés végén egy óriási helyzetet is kihagytak Younes Belhanda révén.

- mondta Mertesacker

Többet érdemeltek volna, de nekik ez volt az első BL mérkőzésük, míg a mi csapatunk már sokat lejátszott. Szerintem  az előző szezonhoz képest érettebbé vált a csapat, és ennek köszönhetően jobbá váltunk az idei szezonban. Nagyon boldogok vagyunk, hogy három ponttal térhetünk haza.

Az Arsenal zsinórban a harmadik győzelmét gyűjtötte be a Montpellier ellen. A következő fordulóban Wenger legénysége a Manchester City-hez látogat majd. Mertesacker szerint az együttes magabiztosan várja a találkozót.

Meggyőződésem, hogy még mindig az élcsapatokhoz tartozunk, és ez fog minket motiválni vasárnap. Az elmúlt évben kikaptunk Manchesterben. Szoros mérkőzés volt, de most jobb teljesítményt próbálunk majd nyújtani.
Úgy érzem, jobban alakulnak a dolgok, mint az elmúlt években, mivel jó helyzetben vagyunk a szezonkezdet óta. Úgy gondolom, hogy felkészültek vagyunk.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Törölt felhasználó
Értelmük nincs ezeknek a nyilatkozatoknak, de jó lehet már okoskodni a sajtóban, hogy " érettebbnek kell lennünk".

Szólj hozzá