Az Arsenal szélsője Gervinho elmondta, hogy kész középcsatárként játszani, amennyiben az edző, Arsene Wenger úgy dönt, hogy beveti a poszton.

Az elefántcsontparti válogatott játékos az Arsenal Player-nek adott interjújában elmondta, hogy élvezi az életet az Arsenal-ban, ami a Lille-ből való távozás után egy új kihívást jelent számára. Elmondása szerint a beilleszkedéssel sem volt gondja, köszönhetően a szintén francia anyanyelvű csapattársaknak.

A kérdésre, mely szerint képes e az Arsenal idén kupákat nyerni, a 24 éves támadó elismerte, hogy a szezonkezdetcsalódást keltő volt, de biztosította, hogy a csapat valójában olyan minőséget képvisel mely biztosítja a célokelérését. Gervinho a mai, Olympiakos elleni BL-meccsen nem lesz ott a keretben, de arra számít(a védő Laurent Koscielny-vel és a csatár Theo Walcott-al egyetemben), hogy sikeresen felépül avasárnapi, Tottenham elleni Premier League összecsapásig.Az első hónapokban a szélső a következőket mondta:

 

Igazán élveztem (az első hónapjaimat itt)...igazán élveztem.Szeretek itt lenni és szenvedélyem az Arsenalban játszani.Ez egy új kihívás és bár a beilleszkedéssel volt néhány probléma,van néhány francia anyanyelvű barátom és ez segített, minden rendben mentés jól érzem magam.
(Bízol abban, hogy szerezhetünk kupákat egy ilyen forgalmas nyár után?)Nos, ez a futball. Mindig vannak érkezők és távozók, de ehhez hozzá kell szoknod. Ez olyan dologami bármely másik klubnál megtörténik.Részemről én ide érkeztem és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ide akartam jönni és sok-sok kupát nyerni.
A csapat tagjai igazán remek játékosok, ez az oka annak, hogy itt vannak és énbízom a barátaimban és a klub vezetőségében. Ezek az emberek mind részei enneka fantasztikus klubnak, az Arsenal-nak.Nagyon bízom a csapatban, a sikeres idényben és az elkövetkező években egyaránt.
Nem fogom letagadni, hogy nem kezdtük valami fényesen a szezont, de történnekilyen dolgok.Hiszek a csapatban és mindenben a klubnál.
(A középcsatárként való játékról)Mindkét szélen és középen is bevethető vagyok és az sem jelent problémát,hogy középenjátsszak ha szükség van rám.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

13 éve
Te jóég milyen kezdő van már!
Szczesny, Sagna, Song, Mertesacker, Santos, Frimpong, Arteta, Rosicky, Arshavin, Oxlade-Chamberlain, Chamakh. pffff

Szólj hozzá