Mint ahogyan arról tegnap beszámoltunk,a francia Gael Clichy lehet az Arsenal első távozója a nyár folyamán, így most már Arséne Wengeréknek is akcióba kell lendülniük, ha meg akarják szerezni a bal szélső védő utódját.

Clichy eladásáról annyit tudni, hogy a Daily Express angol lap szerint a francia Angliában akar maradni, s így az egyetlen kérőjéhez, a Liverpoolhoz igazolhat, amely csapat a legkevesebbet ajánlja a játékosért (5 millió font) a jelentkezők közül. Időközben pedig újabb név is előbukkant a kalapból, a katari tőkével rendelkező PSG, aki állítólag kétszer annyit fizetne Clichyért, mind Kenny Dalglish együttese.

Az Arsenal sem tétlenkedik, megbízható források szerint már megindultak a kezdetleges tárgyalások a Newcaste-lel a bal bekkjük, Jose Enrique ügyében. Paradox módon Clichyhez hasonlóan, a spanyol védő szerződése a jövő nyáron jár le, s egyelőre még nem írta alá a hosszabbítást a szarkákkal.

"Továbbra is reménykedek, hogy Enrique - aki az elmúlt szezonban a legjobb játékosunk volt - marad, s hogy rá bírjuk venni, hogy hosszabbítson. Nyilvánvalóan ezen dolgozunk. Nem vagyunk sem magabiztosak, hogy meg bírjuk tartani őt, sem rémültek, hogy elveszíthetjük." - mondta Alan Pardew, a Newcastle menedzsere a BBC-nek.

Az Arsenalnak a hírek szerint 6 millió angol fontot kellene fizetnie Enrique-ért, aki négy éve játszik az angol Premier Ligában, s amúgy Real Madrid-nevelés. Szurkolók szerint a 25 éves Enrique jobban betöltené a balhétvéd védekező szerepét, mint Clichy, hátránya viszont az, hogy lassabb, mint a francia.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (22)

13 éve
Törölt felhasználó
Cudar57!@

Először várjuk ki hogy Clichy el-e megy ennek pedig egyre válószínűbb a reálissága :long: Pótlás téren pedig Enrique után max Baines hozható szóba
13 éve
Törölt felhasználó
Nem gyere be, hogy néha egész pályát átszelve elkezd cselezgetni balhátvédként...
ide azért egy picit több fegyelem kellene. Védekezésben meg szvsz nem nagy szám, ráadásul szélre kell a gyorsaság, ilyen Valencia-félék ellen. Én nem preferálom a srácot. Találnánk jobbat is a piacon és nem skótoskodni kell, ha egyszer erősíteni szeretnénk a védelmet.
13 éve
Törölt felhasználó
Gibbs is jobb támadásokban mint Clichy! Csak ő meg védekezni nem tud, de nagyon nem. Sokszor inkább szélső középpályásnak tűnik. Még se mondom, hogy vele pótoljuk, mert nem a támadásainkkal van a legnagyobb gond, hanem a védelmünk volt gyenge! Enrique-vel nem hiszem, hogy előre lépnénk! Azt se felejtsük el, hogy Clichy az egyik legrégebbi csapattag, és elkezdett visszaesni a formája elég látványosan, de ő még legalább dolgozik egy-egy meccsen! Ha váltani akar mert nem akar 25 évesen a padra kerülni, vagy pár év múlva valami kis csapatban szívni én megértem, de kár érte. A beadásokról meg annyit, hogy Sagna meg Clichy sem mindig olyan szörnyű, csak egy szál nem éppen kigyúrt állat kategória RVP-nek lehet dobálni a labdákat, ha egy Vidic-Ferdinand duo fogja közre.
13 éve
Törölt felhasználó
Fecc04!@

Hát igen Clichy védekezésben jobb, de támadásban viszont Enrique a jobb :D
13 éve
Törölt felhasználó
Athlon teljesen ugyanígy egyetértek veled! :D De szerintem Enrique fog jönni, kevés az esély Baines-re Everton nem fogja olcsón eladni, bár nem sokba kerülne 16 milka körül :D

Szólj hozzá