Laurent Koscielnyvel egyetemben Johan Djourou is a kellemes meglepetések közé tartozik az Arsenal idei szezonjában.
A svájci védőnek egy komoly sérülés miatt az egész tavalyi szezont ki kellett hagynia, azonban Thomas Vermaelen Achilles-sérülését követően a mostani idényben több munkája van, mint ahogyan azt korábban gondolta.
A svájci védő azóta szárnyal: a Koscielny-Djourou kettős alig kap gólokat a bajnokságban, ráadásul a Newcastle ellen a 24 éves játékos végre gólt is szerzett - erre a találatára, ami az első volt felnőtt karrierje folyamán, tíz évet kellett várnia.
"Keményen dolgozok, mert amikor nem is voltam állandó kezdő, tudtam, hogy minden megváltohat, és a futball már csak ilyen. Néha sérült az ember, és bár tudja, hogy meg van benne a potenciál, továbbra is rendületlenül hinnie kell magában. Így volt ez az én esetemnél is." - mondta Djourou az Arsenal TV Online-nak.
"Nem volt könnyű kezdetben, mert a menedzser sorozatosan hagyott ki a kezdőből, vagy a keretből is, mert azt mondta, hogy még nem állok készen. Persze a Ligakupában mindig szerephez jutottam, de a sérülések miatt fentebb nem sikerült jutni."
"Aztán az élet úgy hozta, hogy most azért vagyok bent a kezdőben, mert más sérült le. Itt volt a lehető legjobb alkalom megmutatni, hogy mit tudok, és hogy készen állok a feladatra."
"A Newcastle elleni gólom remek érzés volt. Arséne már egy ideje várta tőlem a gólokat, mert mondta, hogy már várja tőlem a gólokat, mert magas vagyok, jó vagyok a levegőben. Pont a meccs előtt emlékeztett erre, és amúgy is, az emberek is várták tőlem a gólt. Végül minden összejött!"
Kapcsolódó Hírek
Djourou a Hannoverhez csatlakozott kölcsönbe
2013 Jan 05. 16:55A szezon végéig a németeknél bizonyíthat a védő
Hozzászólások (2)
Hát srácok ez lenyűgöző,ennyi cikket régen olvashatunk! ;)
Szólj hozzá