Holnap, azaz szombaton végre megérkezik a várva várt 50. Podcast-adás és itt az ideje beharangozni egy kicsit, valamint néhány, eddig nem látott információt írni erről.

Az adás első része egy normál rész lesz hírekkel és a szokásos rovatokkal (persze nem kell a hírek tömkelegére számítani, hiszen szerdán volt a legutóbbi adás). Éppen ezért egy picit kibővítettem a programot és egy kitelepüléssel egybekötött sztárinterjú-sorozat kezdődik. Négy híresség is megjelenik a magyar ''celebek'' közül ők pedig a következők: Damu Roland, Vincze Ottó, Kasza Tibor, Király Viktor. Lesz egy kis udvari kitelepülés tehát, és a sztároknak lehetőségük nyílik a ArsenalFan logos medencében megmártózni.

Az adás második része a londoni kiruccanást érinti, ez 17 perces lesz. A lényege, hogy egy előre megírt történetet adok elő természetesen humoros formában, minden karaktert én alakítok ebben. A helyszín Budapest, London, majd azon belül az Arsenal edzőközpontja.

A harmadik része az adásnak a bakikat illetve az adások felvétele közben elmondott történeteket, bohóckodásokat tartalmazza. Ez körülbelül 10 perces lesz, de jópár baki került bele.

Fontos megjegyezni, hogy az adásrészletek külön letölthetőek lesznek, tehát nem egy nagy csomag lesz. Remélem, mindenkinek tetszeni fog, valószínűleg holnap a kora délutáni órákban kerül fel a csomag!

Üdv., Matthew!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

14 éve
Törölt felhasználó
Wow már az 50. ! :D
14 éve
Törölt felhasználó
Matt talán ez az az adás amit a legjobban várok eddig;):):):D:D:D
14 éve
Törölt felhasználó
Az élet néha kemény is tud lenni! :D
14 éve
Törölt felhasználó
Kár hogy délután, reggel kéne!!! :)

(am enyém az első) xD

Szólj hozzá