Az Arsenal szerda délelőtt hivatalosan is bejelentette Takehiro Tomiyasu szerződéshosszabbítását.

Mint már többször is írtuk, a tárgyalások még tavaly ősszel elindultak a felek között, az új kontraktus véglegesítésére és aláírására pedig egészen eddig kellett várni.

Tomiyasu új szerződése így 2026-ig szól, de a klubnak opciója lesz az egyéves hosszabbításra.

A japán védő relatíve ismeretlenül, 2021 nyarán igazolt Mikel Arteta együtteséhez a Bolognától 17 millió fontért, és bár azóta többször is küzdött komolyabb vádlisérülésekkel, elmondható, hogy kulcsemberévé nőtte ki magát az Arsenalnál.

EDU: "Nagyon izgatottak vagyunk, hogy Tomi marad velünk az elkövetkezendő évekre is. Mind a pályán, mind azon túl nagyszerű képességekkel bír, sokoldalúságot ad a keretünknek. Nem kérdés, hogy egy igazi profiról van szó, aki fontos szerepet fog betölteni a csapatunkban a jövőben is, hogy elérjük a közösen kitűzött célokat."

MIKEL ARTETA: "Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Tomi hosszabbított. Nemcsak egy agilis és erős játékosról van szó, de a hozzáállása, a mentalitása is átlagon felüli. Tomi egy naépszerű játékos az öltözőben, kulcsfontosságú szerepet tölt be a keretünkben azóta, hogy hozzánk igazolt."

TAKEHIRO TOMIYASU: "Nagyon örülök, hogy hosszabbíthattam, az Arsenal az egyik legjobb klub a világon. Egy álmom vált valóra, hogy itt játszhaotk, örülök, hogy ez folytatódik majd."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (197)

2 hónapja
Kedves Adminok, ezt a koporso37 nevű szellemi fogyatékost nem lehetne törölni az oldalról? Ezt úgy mindnyájunk nevében írom... egyrészt nagyon irritáló, ahogy ez a faszszopó a mi játékosainkról beszél... másrészt amióta regisztrált ez a down-kóros, azóta csökken az oldal színvonala a provokációival... sokszor már meg se nyitom az oldalt...
2 hónapja
Martinelli is az övé
2 hónapja
Ha csak az oldal szabályzatát nézném, nem csak őt kellene tíltani. Ideje lenne rendet tenni az oldalon szerintem is!!!!!
2 hónapja
Az elmúlt időszakban teljesen normális volt mindenki rajta kívül.
2 hónapja
én normálisan jöttem vissza 2 év után...Folyamatosan inzultáltatok annak ellenére is,h normálisan írkáltam...Senkinek nem szólzam.be v vissza...akkoris ment a fasszopózás meg kussolj kispesti ,hasonlók...Ha úgy nemvoltam jó,akkor van ez ....ja és még mindig csak egy néven vagyok regelve.De ezt sem értitek meg mert nehéz lenne elfogadni,h vagyunk itt többen akiknek ugyanaz a véleménye egy adott témáról és szembemegy a mainstreammel...
2 hónapja
Csesznok79, igazad van. Mert itt többen is olyan írásokat fogalmaznak meg, amiért már járna egy tiltás. Maverick is látja hogy Koporsó37 egy másik személy, ahogy én is. Én nem szoktam személyeskedni csak ha valaki "anyázik" ami sajnos gyakran megy az oldalon akkor nem hagyom szó nélkül. Koporsó37 túl tólta, ez igaz, de rajta kívül is egy páran. Csesznok pont erről beszélt. Ő legalább globálisabban lát.
2 hónapja
1 het a City rangadoig. Remelem Rice a felidoben majd cseret ker, hogy fajdalmat erez. Jo lenne, ha O is pihenhetne egyet
2 hónapja
Én pihentetném city ellen...Jorginho,Partey jobb mint Rice sztem.Rice csak szeret futni meg sokat tud is...de semmi extra
2 hónapja
Nyilvan a legjobbunkat kell pihentetni es a rehabos Parteyt jatszatni. 😉
2 hónapja
Na emellett már nem tudok elmenni szó nélkül. Direkt élvezed, hogy provokálhatod az embereket igaz?
2 hónapja
en csak azt nem ertem, h egy ideig tud normalisan irni, meg ha az is faszsag, de aztan kijon belole az igazi proli, amikor mar mindenkinek kinyilik a bicska a zsebeben.
2 hónapja
meg Vini JR is Rice mezet kerte el a meccs utan 😉
2 hónapja
Titou, eddig sem tudott normálisan írni. Athlon, basszátok már ki ezt a szerencsétlent, mindkét profilját!
2 hónapja
Pestis a jó kurva anyád! 😂
2 hónapja
😂... más a véleményünk...Sztem Rizs csak egy futóbolond...,tény,h minden csapatba kell egy... Olyan Ő mint a Kleinheisler Lacika... őt sem az eszéért szeretjük.
2 hónapja
Itt a futóligában elszaladgál agy nélkül...
2 hónapja
ha Rice futobolond, akkor te hattal nezed a cseh2t is 😂
2 hónapja
Mondjuk nem értem miért válaszoltok neki normálisan, vagy egyáltalán miért reagáltok bármire is, amit ír, 2bites a gyerek, úgyhogy úgysem ért meg semmit, pedig hacsak a szögleteit megnézné, már feltűnhetne szerencsétlennek, hogy nem csak futni tud.
2 hónapja
🚨Four Arsenal players confronted Arsene Wenger after huge stars sold to bitter rivals, reveals Jack Wilshere
Despite that, Wenger maintained Arsenal as a top four club, qualifying for the Champions League for nineteen consecutive seasons between 1998 and 2017.
However, Wilshere says that came at a price, explaining: “Being totally honest, as a group of players we knew that fighting for for the top four was our level. Manchester City had just come through, spent a load of money on the likes of Nasri and Adebayor. Manchester United were still there with Wayne Rooney, Nemanja Vidic, Rio Ferdinand. We knew that we were always going to fall short.
It was difficult for me at that time to listen [to the Invincibles comparisons].
That was going on, but there were never any conversations between players where we questioned why Arsene was coming out with lines like ‘top four is a trophy’. I remember celebrating top four as success. It was difficult for fans to understand that because of the Invincibles. I remember one of my first pre-seasons and it was the year that Adebayor left, Kolo left. We were in Austria.
"I wasn’t part of the conversations but Fabregas, Van Persie, Nasri, Gallas going to Arsene and asking: ‘What’s going on? Where are we going with the club?’
During my time at Arsenal, there were always those questions - where is the Patrick Vieira? Where is the Thierry Henry? Where is the Tony Adams? Where are the leaders? Especially when we threatened to drop out of the top four, and rightly so. We could have done with someone to grab us in those tough moments. While we were losing big personalities, we did replace them. We still had quality players, but were we challenging for the league? Probably not.”
One of Wenger’s most controversial sales was Van Persie to rivals Manchester United in the summer of 2012 for around £30m - one that still stings the Arsenal fan base now.
Wilshere continued: “I was surprised that Wenger let Robin van Persie go.
2 hónapja
Erdekes lett volna az a 2010-es garda kiegeszulve meg egy Kolo Toure-Adebayor parossal.
2 hónapja
Arsenal are monitoring Morgan Gibbs-White as Nottingham Forest may consider selling the 24-year-old to balance their books.

(Source: Daily Star)
2 hónapja
Nem kell az ide...valami Newcastle-ben tudnam elkepzelni.
2 hónapja
Isten ments! Amúgy is hova jönne? 100x inkább ESR!
2 hónapja
ESR-t is el kell adni a francba ameddig 20 milliot kapunk erte... en nem tudom meg mindig ki hiszi el, hogy o valaha itt tartosan fit fog maradni. Ha Partey-t el akarja mindenki paterolni a picsaba akkor ot miert nem? Kb csak a keves jateklehetoseg tartotta fitten a palit...menetrend szeruen jott a serules egybol mikor be lett rakva 2-3 meccsre...Nelson, Partey,ESR takarodhatna innen nyugodtan mert semmi hasznuk az eg vilagon. Tomiyasu-rol is ez a velemenyem, dehat inkabb hosszabbitunk bele.Jesus-t is elzavarnam legszivesebben a serulekenysege miatt, de amilyen csatarhiany van a piacon muszaj megtartani legalabb a padra.
2 hónapja
Latinok kellenek
2 hónapja
Amúgy tényleg gratulálni tudok úgy összességében ennek szurkolói közösségnek (is). Ahol elvileg mindenkit összeköt a csapat szeretete, ott is a legfontosabb, hogy a másikba hogyan lehet beleállni, kurvaanyázni, megmondani neki, hogy látod te faszfej, nekem volt igazam, te meg hülye vagy. Véletlenül se azon lennénk, hogy egymást és a csapatot támogassuk, neeem, minek. Hát megvan bennünk a magyar mentalitás, az mindig is a széthúzásról szólt, mert minek is tartsuk össze, a végén még közösen jutnánk valamire.
Ami úgy igazán érthetetlen, hogy az admin miért hagyja, hogy módszeresen szétkúrja az oldalt ez a szerencsecsomag is. Hallgatólag támogatjátok basszátok meg és egyre kevésbé fogja vissza magát, mert megengeditek neki, hogy teleokádja az oldalt. Vagy csak akkor moderálsz, ha személyesen téged küld el valaki a jó kurva anyádba, amúgy meg jó bulinak tartod? Szarok már bele ha kibannoltok engem is, írtuk már párszor, hogy a "régi" oldalt is pont emiatt hagytuk ott, de mindegy. Fasznak sincs kedve erre feljönni, pedig lehetne csomó emberrel értelmesen beszélgetni, de hát ha ez nektek jó, akkor így zárásként még egyszer gratula hozzá.
2 hónapja
Úgy érzem valaki mindjárt megy durcásan MotoGP-t nézni 😅 Amúgy adlak
2 hónapja
A gyanum, h nem nagyon nezik es nem foglalkoznak vele. A ban pedig a regisztracio beszuntetese nelkul nem megy, igy barmikor visszajohet. Ban es regisztracio betiltasa megint.
2 hónapja
Valaki másnapos... 😂🙏

Szólj hozzá