Csütörtök késő délelőtt hivatalosan is megerősítette az Arsenal, hogy Ben White új, hosszú távú szerződést írt alá a klubbal.

A 26 éves, sokoldalú védő 2021-ben érkezett az Arsenalhoz a Brighton együttesétől. White egy ideig Gabriel társaként a védelem közepén játszott, majd Saliba integrációjával a jobb szélső védő posztját kapta meg.

White itt is nagyszerű teljesítményt hoz hétről hétre: mindamellett, hogy megbízható védő (idén egyetlen bajnokit sem hagyott ki), a támadásokat is segíti: a Brentford elleni meccsen mindkét arsenalos gólnál ő adta a gólpasszt, előbb Rice-nak, majd Havertz-nek, néhány hete pedig a Sheffield United elleni találata az Arsenal 10.000-ik gólját eredményezte.

EDU: "Nagyon örülünk, hogy sikerült hosszú távon is biztosítanunk Ben arsenalos jövőjét. A csapathoz tett hozzájárulása és elkötelezettsége az első napja óta kivételes és magas szintű. Mind mi, mind a szurkolóink nagyon szeretik őt, és örülünk, hogy a következő években is nálunk játszik majd a pályán."

MIKEL ARTETA: "Nagyszerű hír, hogy egy ilyen kulcsjátékos, mint Ben, hosszú távra is elkötelezte magát a csapatunkkal. Győztes mentalitású srácról van szó, aki napról napra példát mutat a munkájával. Ben képessége, elhivatottsága és pozitív hozzáállása óriásit dob a csapaton, nagyszerű jellemmel van megáldva. Nagyszerű, hogy a következő jónéhány évben folytatni tudjuk a közös munkát."

Sajtóhírek szerint White 2028-ig írt alá a csapattal, a klubnak még lesz opciója a 2029-ig való hosszabbításra.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (300)

2 hónapja
Most assists in Real Madrid history:

Kroos - 96 (454)
Modric - 83 (520)
Özil - 81 (159) 😱
Zidane - 68 (227)

Kivancsi lettem volna meddig jut ha meg par evet marad a Real-ban.
2 hónapja
biztos osszeszedett volna meg parat, mert ott nem volt nehez egy Ronaldoval elotte, de nem veletlenul lett eladva. A szurkoloknak elege lett a hisztijeibol es lustasagabol, ami nalunk is kijott. Csak ott meg ilyen hozzaallassal is konnyu dolga volt.
2 hónapja
Gyökeres mesterhármas. Remélem a hírek igazak hogy megvennénk. Engem nagyon meggyőz.
2 hónapja
Szerintem a portugál liga annyival nem jobb, mint a Championship... ezt a srácot a Coventrytől kellett volna leigazolni potom pénzért, most ráfizetés lesz, bárki vegye meg. Akkor már inkább vegyük meg Seskót, neki van kivásárlásija, és költsünk egy halom pénzt más posztokon is. Ahogy jelenleg fest a helyzet, Gyökeres sem lesz sokkal olcsóbb, mint Osimhen.
2 hónapja
https://www.teamform.com/en/league-ranking/world 7. a portugál liga ...24. a championship..azért az sok.
2 hónapja
Bár én sem Gyökerest igazolnám.
2 hónapja
Athlon, nyílván jöjjön amelyik jobb ár-érték arányban. Én mindkettőnek örülnék, bár Gyökeres tényleg drága lenne, csak benne valahogy sok gólt érzek. Meglátjuk🙂
2 hónapja
hej te kutya jackoxi...írj egy címet odamegyek áprilisban ...Megyek haza...te leszel az első...legyen fasz alaztad basztalak szájba...írjad a cimet..akkor lehetsz faszos te kutya paraszt....írjad...ne legyél computergecim...
2 hónapja
Mostmár akkor legyél ember... kis fasszopó rakló tajtékparaszt
2 hónapja
FabrizioRomano
🚨Hivatalos: A Bayern megerősítette, hogy Harry Kane-nek megsérült a bal bokája. "A csatár a válogatotthoz utazott, ahol a klubbal szoros együttműködésben kezelik."
2 hónapja
Hát ez nagy mecs volt. Én sajnáltam a poolt most. Sajnos Klopp túl bátor volt most és korán lecserélte a legjobbakat. Na pont ez az amiben most hibázott. Arteta pont ezért nem szeret cserélni. Az ilyeneket szeretné elkerülni. És ha már 5-0 egy szarabb csapat ellen, akkor meg a gólarány miatt nem cserélt sokszor hogy ne kapjunk 1-2 gólt. Efelől meg vagyok győződve. Most meg ott tartunk hogy a miénk a legjobb gólarány. Legalábbis ez a meglátásom.
2 hónapja
Kispesti még ebből is kihozza az Arteta-szopkodást geci 😂😂
2 hónapja
Sajnos mi is megyünk majd a Mu-hoz és ott nagyon nem lesz könnyű. De Arteta ott nem fogja becserélni korán Nketiaht, Nelsont, esetleg Elnenyt, mert a legjobbakkal nagyobb az esély hogy lehozzuk esetleg győzelemmel.
2 hónapja
Csabi, ezt Klopp sajnos eltaktikázta ez biztos. Maradjunk annyiban hogy egy erős ellenfél ellen ez nagyon veszélyes. Közép, gyenge csapat ellen jó.
2 hónapja
Nem ez a probléma, hanem hogy ezzel is megmagyarázod, hogy Arteta kurvára nem ért a cseréléshez és a rotáláshoz.
2 hónapja
Klopp szerinted jól csinálta most? Ne csak Artetát savazzuk könyörgöm. Most a riválisunk edzője se csinálta valami jól a dolgot.
2 hónapja
Hol mondtam, hogy jól csinálta? Fogd már fel, amit írok.
2 hónapja
Te se akarod felfogni, amit írok, már bocs. Előbb veszed elő Artetát, viszont Kloppról tudomást sem vennél. Az volt a lényeg ebben hogy nem jó mindig levenni a legjobbakat. Salaht, Szoboszlait, Diazt, Robertsont korán vette le. Ez kb olyan hogy mi az Old Traffordon levinnénk Ödét, Martinellit, Sakát és Gabrielt. Akkor mi se nyernénk több mint valószínű
2 hónapja
Ki a faszt érdekel Klopp te nyomorult Kispesti? Menj már a faszomba. Te hoztad fel Artetát most is te agyhalott és rögtön olyan kontextusban, hogy elkezdted megmagyarázni a faszságait egy teljesen irreleváns és nem is valós érvvel.
2 hónapja
Te szerencsétlen Csabi. A lényegről továbbra se akarsz tudomást venni. Persze, ilyenkor nem érdekel Klopp, csak ha az akadémiás cserékkel nyer mi? Szánalmas Arteta gyűlölő vagy de nem baj. Ez van. Milyen nem valós kontextus? Szerinted Arteta miért nem cserél sokszor korán? Akkor írd le kérlek hogy neked ezekről mi a véleményed! Hogy miért nem cserél? Én legalább kifejtettem egy valósnak tűnő véleményt.
2 hónapja
Martinelli...amúgy,Te miért nem szopod ki a faszukat amúgy emez kutyáknak?..Itt basszák a szádat hónapok óta ok nélkül..miért nemküldöd már el őmet a szájbabaszott büdös paraszt anyjukba?...Verd el fasszal az arcukat a gyászba...Genyó rakló mind egytől egyig...szemtől szemben meg csicskulna mind...De te vagy a húlye amúgy... ne aka4j olyan fasszopók közé tarzozni akik ígyviselkedn3k veled....Szarjál bele azxanyjukszájába
2 hónapja
Ismerem az efajta palikat...szájaskodnak... egy komolyabb nyakas után meg jelentgetnek....élőben a rendőrségen,itt meg a főnöknek...hagyjadmár... faszjancsi mind.Meddig tűrsz még ? ...Bele kell baszni az anyjukba.
2 hónapja
Csíragecim mind.
2 hónapja
Azért nem cserél, mert van kb. 12-13 játékos, akiket játszat, a többit leépíti. Azt, hogy ennek mi lehet az oka, nem tudom, ezt tőle kéne megkérdezni, de erre senki se tudja a választ. Csak az a baj, hogy tavaly is ezt tolta, azelőtt is, be is szoptuk, ahogy simán lehet, hogy most is ez lesz. Nézd meg, a Porto ellen például nem is használtuk ki az összes cserét. Ott ül ESR, Vieira a padon úgy, hogy nem játszanak, miközben hozzá tudnának tenni a csapathoz, de nem küldi őket be. Te meg mindenféle faszságot kitalálsz azért, hogy bevédd ezt a baromságát és most Kloppal akarod magyarázni (nem gondolnám amúgy, hogy a cserék miatt estek ki). Ha a kommentedbe nem írod bele Arteta mosdatását, hogy emiatt nem akar cserélni, ami ráadásul nyilvánvalóan faszság, ezt te is tudod, csak jár a pofád, akkor nem szólok egy szót se. Faszszopó köcsög vagy, remélem Athlonék hamarosan kibasszák mindkét profilodat.
2 hónapja
Csabigunner. Te sokáig így nem fogod húzni, ahogy viselkedsz az oldalon. Jó ha tudod. "Faszszopó köcsög vagy, remélem Athlonék hamarosan kibasszák mindkét profilodat." Egyelőre ezek rád vallanak. Akinek még asszonya sincs otthon az tényleg csak szophat már bocs a kifejezésért. Koporsó37 azért van egy határ. Te is ha így bekeményítesz akkor nem lesz jó vége. Valószínűleg kibannolnak, de ha normálisabban kezdesz el írni akkor talán nem. Persze van egy határ és én is a megfelelő eszközökkel reagálok, de nem tolom túl. Csabigunner pont erre játszik, de tőlem azt kap, amit ad.

Szólj hozzá