• Tizenegyesekkel jött össze a továbbjutás

    Vért izzadott a Porto ellen az Arsenal kedden este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján.

    A csapat nagy tét alatt játszott, hiszen az odavágón 1-0-ás győzelmet aratott a portugál klub, így legalább egy gólt szereznie kellett Arteta együttesének, hogy életben tartsák a továbbjutási esélyüket.

    Annak ellenére, hogy a szurkolók talán ezt várták a meccset megelőzően, az Arsenal nem tudta vagy nem akarta a kapujuk elé szegezni a Portót, a portugál csapat ezúttal is jól felkészülten, kulturáltan játszott, próbálták a saját erősségüket belevinni a játékba.

    A várva várt gólig egészen a 41. percig kellett várni, amikor Odegaard gyönyörű passzát követően Trossard volt eredményes, ezzel megszerezte a vezetést az Arsenal a meccsen és összesítésben egyenlő volt az állás.

    A második játékrészben az Arsenal továbbra sem tudta fokozni a tempót, a 67. percben mégis úgy tűnt, meglesz a hőn állított gól. Havertz úgy tűnt, képes labdát szerezni a tizenhatoson belül, a Porto kapusa pedig éppen rossz helyre rúgta ki a labdát, Odegaard pedig betalált. Csakhogy a játékvezető - mint utólag kiderült - helyesen úgy ítélte meg, hogy Havertz visszarántotta Pepét a mezénél húzva, így érvénytelenítette a norvég középpályásunk gólját.

    Az utolsó percekben már mindkét csapat óvatosabban játszott, igaz, Gabriel Jesus még szerezhetett volna egy gólt, de Costa kapus lábai között nem ment át a labda.

    A kétszer tizenötperces hosszabbításban már nem történt érdemi fejlemény, maradtak a büntetők.

    Az Arsenal kezdte a párharcot Odegaard-al, aki magabiztosan értékesítette a saját tizenegyesét, majd sorrendben tette azt Havertz, Saka és Rice is.

    David Raya kapusunk is jelentősen hozzátett a továbbjutáshoz, hiszen két tizenegyest is kivédett, előbb Wendellét (2. kör), majd Galenóét (4. kör), ezzel az ötödik sorozatra már nem is volt szükség.

    Az Arsenal így - ha nagy nehezen is - de továbbjutott a negyeddöntőbe. Az UEFA most pénteken tartja a sorsolását, a továbbjutott csapatok eddig:

    ARSENAL, Barcelona, PSG, Bayern München, Manchester City, Real Madrid.

    Az Atletico Madrid-Inter meccset, illetve a PSV-Dortmund találkozót szerdán rendezik, előbbi meccsen jelenleg az Inter a továbbjutó, a másikon viszont 1-1-es állásról fordulnak a felek.

  • A tét a továbbjutás!

    Ma 21:00-kor jön a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a visszavágója, az Arsenal egygólos hátrányból várja a visszavágót a Porto ellen, miután a portugál csapat három hete egy utolsó percben rúgott góllal megverte Arteta együttesét.

    A mérkőzést a Sport1 közvetíti ma este.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (588)

2 hónapja
Hivatalos! 🔴⚪

Ben White new deal at Arsenal will be valid until June 2028 and it will also include an option to extend the contract until 2029.
2 hónapja
igy jon ki a BL penz eddig

🚨Arsenal secured €91.28m in prize money by reaching the quarter-finals of the UCL. A record result in the club's history.
🔴Starting fees €15.64m
🔴UEFA Coefficient 10-yr Ranking €25.01m
🔴Market pool €18.3m
🔴Group stage: 4W+1D €12.13m
🔴Last 16 €9.6m
🔴1/4 Final €10.6m

2 hónapja
Timber nemtudom,hogy halad a erőnléttel,de sztem a City ellen már a padon lesz 3 hét még nagyon messze van...A kövi BL meccsre azért jó volna fullos kerettel menni
2 hónapja
Hogy lenne már a padon? Szerintem fix u21-ben fog letoltni legalább 3 meccset, legalábbis ekkora kihagyás után mindig ez szokott lenni.
2 hónapja
a hirek szerint ott lehet, de en inkabb aprilisra lonem be a visszateresetva palyara
2 hónapja
Ezt az Intert kibaszni a BL-ből nagyon nagy elismerés az Atletiko felé részemről akarmilyen fasz bunkó csapat szokott lenni...Én elkerülném őket is nagyon erősek otthon...Real,City,Atletico-n kívül jöhet bárki
2 hónapja
Az Inter is kicsit olyan nekem, hogy ott van ez a Lautaro aki rugdossa a gólokat a Seria A-ban, de mikor igazán megkéne mutatnia magát akkor folyamatosan csak leszerepel. Ebben mondjuk Higuainra emlékeztet. Első meccsen elkellett volna döntsék, de hát 1 gólocskára voltak képesek akkor is.
2 hónapja
Ben White aláírta új szerződését, melyben jelentős fizetés emelést fog kapni (heti 120 volt eddig es 2026ig szólt) a klub a hét végéig bejelenti. (Ornstein)
Nagyszerű hír, egy megbízható játékos, aki ritkábban van reflektorfényben, de nagyon hasznos tagja a csapatnak.
2 hónapja
gondolom a jelentos fizetes emeles a 200 koruli fizu lesz
2 hónapja
Húha, ér annyit? Mint KH, klasszis, de jobb hátvéd posztra jobbat is eltudok képzelni.
2 hónapja
Már csak a britsége miatt is meg kell tartani, nyáron jó pár angol szélnek lesz eresztve meg hg is érdekes lesz.

Szólj hozzá