• Trossard góljával győztünk

    Régi átok tört meg a Goodison Parkban, ha nehezen is, de nyerni tudtunk az Everton otthonában.

    A mérkőzés egyetlen találatát a csereként beálló Leandro Trossard szerezte a 69. percben.

    Folytatás a Bajnokok Ligájában, szerda 21:00-kor, a PSV Eindhoven ellen hazai pályán.

  • A mérkőzés

    Az Everton-Arsenal mérkőzés vasárnap 17:30-kor kezdődik, amit a Spíler 1 élőben közvetít majd.

  • Pepéről

    "Nem voltam érintett az átigazolási folyamatban. Annyit mondhatok róla, hogy remek srácról van szó. Nem az ő hibája, hogy a klub annyit fizetett érte, amennyit. Ha a dolgok nem működnek, van, hogy tovább kell lépni. Néha nincs értelme próbálkozni, ha nem működnek a dolgok."

  • Búcsúzik a vezérigazgató

    Az Arsenal a hét folyamán bejelentette, hogy 14 év után távozik Vinai Venkatesham vezérigazgató.

    "Vinai már 14 éve velünk van és ha valakinek, akkor neki joga volt így dönteni. Nagyon kedvelek vele dolgozni, minden jót kívánok neki a jövőre nézve." - mondta Arteta.

    Venkatesham egyébként a szezon végéig marad a csapat kötelékében, az utódjáról később dönt a klub.

  • Arteta magabiztos Odegaard hosszabbítását illetően

    Mikel Arteta magabiztosan fogalmazott Martin Odegaard hosszabbítását tekintve.

    "Nagyon fontos játékosa a keretünknek, itt akarjuk tartani a jövőben is."

    "Mindig optimista vagyok a hosszabbításokat tekintve. Jó a kapcsolatunk a játékos ügynökével is. Ha lesz bejelentenivalónk, megtesszük."

    Az ESPN információi szerint jól haladnak a tárgyalások Odegaardékkal. James Olley újságíró szerint a norvég szerződése ugyan 2025-ig szól az Arsenallal, az új szerződés értelmében a középpályás legalább két évvel hosszabbíthat, és jelentősen meg fog emelkedni a mostani heti 120 ezer fontos fizetése is.

    Sajtóhírek szerint Odegaard után Ben White-tal is hosszabbítani tervez a klub.

  • Arteta a sérülésekről

    Mikel Arteta éppen most tartja a meccs előtti hivatalos sajtótájékoztatóját.

    Ezen elmondta: Thomas Partey még néhány hétig biztosan nem térhet vissza.

    Bukayo Saka viszont rendben van, az angol játékos rendben edzett a napokban. Ismert, angol lapértesülések szerint a játékos mrá az előző szezon vége óta Achilles-sérüléssel küzd.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (429)

10 hónapja
💬Romano Ramsdale helyzetéről:

- A klub terve az, hogy Aaron Ramsdale megküzdjön David Rayával az elsőszámú kapus posztért
- Volt pár spekuláció, miszerint a Chelsea és a Bayern München figyeli Ramsdale helyzetét, de jelenleg semmi konkrétum nincs ezekkel kapcsolatban
10 hónapja
Sztem ez csak mese, Raya a favorit, Artetaék szerint és sztem is kicsit upgrade Ramsdalehez képest. Ismerve a piaci helyzetet elhozták Rayat, mert könnyen értékesíthető lesz egy minőségi kapus, azaz Ramsdale a nyáron. Sztem Ramsdalet értékesíteni fogják az említet két csapat közül vmelyiknek, de akár érdekelt lehet a Spurs és a MU is. Onana lábbal jó, de egy kicsit Ramsdalehez képest is szeleburdinak tűnik, és ez nem a SerieA, ahol alig van letámadás, és sokkal lassabb tempójú a PL-hez képest, sztem párszor megégeti magát a kameruni emiatt. Ha a védési hatékonysága sem lesz a legjobbak között, biztosan elgondolkodnának Ramsdale-en.
10 hónapja
Ramsdalenek is pont a védési hatékonysággal van baja, Onana pedig szerintem túl nagy befektetés, hogy egyből lecseréljék és nem is indokolt. Viszont a Bayern komoly opció lehet neki a jövő nyárra, ha esetleg alulmarad itt Rayával szemben.
10 hónapja
A MU fosni fogja a pénzt tulajdonosváltás esetén, nem tudom mi van ezzel az üggyel, de a katariak megígérték a orbitális költekezést, tehát a pénz nem akadály, és ha tényleg a legjobbakat akarják megvenni, fontos szempont lehet az angol játékoslimit miatt, h a kapus angol legyen.
10 hónapja
Onana jó lábbal. Pont emiatt lett kirúgva De Gea. A védési hatékonyságban pedig a spanyol volt jobb akármekkora balfasz volt. Na most hozzá képest Ramsdale is egy Messi lábbal. Védési hatékonyságról pedig akkor beszélhetünk szerintem amikor nem a védhetetlen van idesorolva. Továbbra is tartom, hogy az idei kapott gólunkból nem sokat lehet a nyakába varrni. Konkrétan nem éreztem egyiknél se, hogy az ő hibája lett volna. Viszont védett nem egy emberfelettit már amivel meccsben tartott 1v1-ben pedig egészen fenomenális.
10 hónapja
Sajnos én is azt érzem, hogy Rams el lesz adva. Lehet itt beszélni versenyről, de sehol nincs két egyforma képességű kapus. Egyikük év végére jócskán veszíteni fog az értékéből jelenleg 30 milla körül mozognak.
10 hónapja
Miből lehet majd megállapítani ki a jobb? Egyértelműen a védésekből nem abból, hogy 50 passzt csinál hátul. Mégiscsak kapusokról beszélünk. Persze a modern fociban ne legyen suta lábbal, de a védési mutatónak is jónak kell lenni. Már előre látom az összetűzéseket. Ezt Rams védte volna ezt meg Raya védte volna. Onana pl kapott olyan gólokat amiket De Gea lehet kiszedett volna, de legalább jó lábbal. Jelenleg egy kapust tudok felhozni a modern fociban aki védéssel és lábbal is elit (volt) az Neuer.
10 hónapja
Mind2 top10-es kapus világszinten, annyira nem fognak veszíteni a értékükből, főleg Rams nem, mert angol. Rayat stabilabbnak, jobbnak érzem, de felőlem bármelyik maradhat itt első számú portás hosszú évekig, szerencsések vagyunk ezen a téren. Sok szempontból szerencsések vagyunk, és erős a keret, ezért is kár, h a 8-as posztot így elbasztuk Havertzcel, mikor olcsóbban jöhetett volna egy Maddison is b+...
10 hónapja
Vagy akár Ward-Prowse. Nagyon jó a West Hamben is. Maddisonnal szemben nem olyan sérülékeny, igazából mindegy melyikük. Visszalépés nem lett volna.
10 hónapja
Ez nem verseny. Ez egy eldöntött dolog.
10 hónapja
Lefty, pontosan ez a lényeg, amit írsz. Ugyanez a csatárokra is igaz, még ha az összetettebb is. A csatár elsődleges feladata a gólszerzés legyen, a kapusnál pedig a védés. Ezek alapján tudjuk értékelni a játékosokat, nem többedrangú feladataik által. Hiába vagy jó csatár a mezőnyben, ha nem bírsz gólt lőni
10 hónapja
Már rég nem ennyire egyszerű a képlet, ez az Arsenal közel sem lenne ennyire sikeres, ha a kapus lábbal csak annyit tudna, h előrevágja a labdát a mezőnybe... Labdás technikai tudás+ jó védési hatékonyság nélkül nincs elit kapus. Arsenal esetében sokkal fontosabb a labdás technikai tudás, mint a védési hatékonyság.
10 hónapja
Tehát nagyon faszán kihozzuk a labdát de egy buta hibából meg lőnek egyet. Mondjuk ez igaz is az összes idén kapott gólunkra.
10 hónapja
Ha nem hozzuk ki faszán a labdát, sokkal több gólt kapnánk, rengeteg pontot veszítenénk, gondolj a 3-4 évvel ezelőtti Arsenalra. Nyilván nem fogadható el egy lábbal technikás, de védésben béna, balfasz kapus. Se Ramsdale, se Raya nem híres a potyáiról, védési hatékonyságuk rendben van. Onana sem balfasz, de a PL más egy kapusnak is, mint a SerieA.
10 hónapja
Hagyjuk már ezt a hülyeséget, a kapus szerepe a legkisebb a labdakihozatalban. Odarúgja a legközelebbi játékosnak, aztán kész, azt meg csak meg tudja oldani. Persze vannak indítások, de hány olyan gólt lőttünk, amikor közvetlenül a kapus indította a támadást? Most azt ne számoljuk már ide, hogy 30+ passz előz meg egy gólt és az első passz a kapushoz köthető. Ez az egész a foci túlgondolása, miközben a foci egy tök egyszerű játék. Ez a sok taktikai faszság megöli a játék szépségét. Ezt tekintve teljesen irreleváns, hogy Raya vagy Ramsdale véd, mert nincs közöttük jelentős technikai tudásbeli különbség. Meg ez már tényleg hülyeség, teljesen mindegy, hogy az Arsenalról beszélünk vagy a Chesterfieldről, a kapust a védési hatékonysága határozza meg elsősorban.
10 hónapja
De a labdakihozatal kurvára nem a kapuson múlik. :D Akkor már inkább a védőkön, a kapus odarúgja az egyiknek, aztán ennyi. Utána semmi köze nincs a labdajáratáshoz, mert ha vissza is kerül hozzá a labda, akkor meg a következő játékosnak passzolja. Nem a kapus a fontos a labdakihozatalban, hanem a védők, nem mellesleg pont ezek az erőltetett labdakihozatalok rejtik a veszélyt, mert ahelyett, hogy kibaszná a pályáról, inkább megpróbálja megjátszani, ami rizikós. Ilyenből kaptunk már gólt idén is, pl. a Fulham ellen.
10 hónapja
Amúgy az is vicces, hogy egy jó játékost, nevezetesen Ramsdalet upgradelünk, miközben jelentős változást ez nem fog okozni, de igazán jó csatárunk, Xhaka-pótlékunk és Saka-cserénk továbbra sincs.
10 hónapja
Csabi: Na ez a lényeg amit utoljára írtál. Anno se az volt a bajom, hogy Raya jön, hanem hogy nem volt rá ok, mert van egy jó kapusunk. Saka rongyosra lesz hajtva idén is, Havertz nem szint, Jesus meg Nketiah együtt nem rúg 20 gólt (remélem rámcáfolnak).
10 hónapja
Csabi, ha kicsit erdekel a tema, akkor olvasd el a Stilusok csataja cimu konyvet, vagy a Leakes sracoktol az Olvasd a jatekot. Messze nem ennyire egyszsru a foci, mint ahogy te lesarkitod. Az idovel valtoztak a posztok szerepkorei, es, hogy mi az elvaras felejuk. Mar egy ideje nem csak vedenie kell a kapusnak, nem csak golt kell lonie a csatarnak, a hatvedek nem csak elorevagjak a labdakat.
10 hónapja
Csabigunner, ennyi faszságot összehordani egy nap alatt 😂 PL-re, pláne a favágó bandákra erőteljesen jellemző az agresszív, totális letámadás. Ha a kapusod szar lábbal, akkor ezzel az agresszív letámadással kikényszerítik, h a labdát felrúgja a vakvilága, ezáltal tördelik a játékot, csökkentik az ellenfél (jobb csapat) labdabirtoklását, és a saját helyzeteik kialakításának lehetőségét is növelik, vmint sokkal nagyobb eséllyel hibára kényszeríthetik a védelmet, ha a labdakihozatal mellett döntenének. Egy jó kapus (jó labdás technikai tudás+jó védési hatékonyság) jelenti a modern futball alfáját és omegáját. Nem láttad a 3-4 évvel ezelőtti meccseket? Folyamat nem tudtuk kihozni a labdát, mert többek közt suta kapusunk volt, szétszopattak a kicsik is akkoriban.
10 hónapja
A letámadás normális esetben nem a kapust érinti, mivel ő addigra, mire odaér a letámadó játékos már továbbadja a labdát. Az, hogy nem tudtuk kihozni a labdát nem a kapusunk hibája volt, hanem a védőké. A labdakihozatal során a legnagyobb nyomás mindig a védőre hárul, nem a kapusra. Nem mellesleg Raya nem jobb lábbal Ramsdalenél, legalábbis látható különbség nincs közöttük. Amúgy ha lenne egy fizikális csatárunk, többet érnénk azzal, ha a kapus felrúgná a labdát a vakvilágba, mint azzal, hogy a négy védőnk a hátsó harmadban körbe-körbe passzolgat. Ismétlem, bár a labdakihozatal a kapussal kezdődik, nem az ő szerepe a legnagyobb, mert az esetek többségében nálunk is vagy a két belső védőnek, vagy a szélső védőknek vagy annak a középpályásnak passzol, aki hátrébb húzódik középen (régen ez általában Partey volt), tehát majdnem mindig a legközelebb álló játékosnak adja tovább a labdát, vagy a második legközelebb állónak.
10 hónapja
A letámadáshoz még annyit, hogy mikor például a MU ellen közel kerültünk Onanához, az nem azért volt, mert szar lábbal, hanem mert nem helyezkedtek jól a védők ahhoz, hogy megjátssza őket. A kapust csak akkor tudja letámadni a támadó játékos, ha a kapus sokáig szarakodik a labdával, ez meg akkor történik meg, ha a védők helyezkedése nem megfelelő (vagy ha előnyben vannak, akkor azért tartja sokáig a labdát, hogy legálisan húzza az időt). Tehát egyáltalán nem a kapuson fog múlni, legalábbis olyan mértékben nem, ahogy ti beállítjátok, nem mellesleg Ramsdale és Raya között továbbra sincs érdemi különbség. Kíváncsi vagyok, hogy ha majd Raya hibázik és abból esetleg gólt kapunk (nem potyára gondolok, hanem mondjuk eladott labdára), akkor mit fogtok mondani.
10 hónapja
Nézd meg mit játszik pl. a Brigthon. Ott talán neked is feltűnik, hogy bőven van előnye annak, hogyha betudod vonni a kapust a labda kihozatalokba. + 1 ember hátul. Raya meg jobb lábbal, mint Rams, de tény, hogy nagy különbség nincs köztük.
10 hónapja
Persze, hogy van, nem is azt mondtam, hogy nincs, de nagyon túlértékelik itt páran a szerepét. Ha mondjuk Cech helyett jött volna Raya, akkor azt mondom, hogy oké, de ez a változtatás nem fog nagymértékű javulást eredményezni - a változtatás stílusáról pedig nem is beszélve.
10 hónapja
Ilyen szinten minimális különbségek is nagy változást hozhatnak. Egyébként nem feltétlen szükséges fizikális csatár mert mi általában Sakara íveljük ki aki feltünően nagy százalékkel tartja meg a labdát ilyenkor. Ezért is elképesztő jó a gyerek, mert bár nem látszik rajta de nagyon erős. Ha Raya védésben nem lesz rosszabb Rambonal de cserébe lábbal jobb lesz akkor sajnos érthető a csere.
10 hónapja
Szerintem meg nem kevésbé fontos az, hogy egy kapus milyen lábbal, mint az, hogy hogyan véd. Illetve pontosítok, az olyan csapatoknál, akik hátulról építkeznek, ott szerintem fontosabb a lábbal való játék. Ha belegondoltok, Edersonnak hányszor kell védenie, és hányszor kell lábbal játékba avatkoznia egy meccsen? Szerintem utóbbit sokkal többször kell csinálnia, akkor miről beszélünk? Nyilván egy West Hamnél azt mondom én is, hogy fontosabb az, hogy egy kapus magabiztosan védjen, és elhanyagolandó, ha esetleg nem kiemelkedő a labdás játéka. Fabianski sem lett volna kezdő egy olyan csapatnál, ami játssza a focit, de a West Hamben a klasszikus kapuserények dominálnak, és abban meg erős a lengyel. Amúgy hogy kéne már Ramsdale a Unitednek? Ezen is megakadt a szemem. Onana bizonyított a BL-ben is, akár a döntőben is, hogy kurva jó kapus, lábbal szerintem ő és Ederson a világ legjobbja, védésekben is jó, abban nem a legszűkebb elit, de jó, hoz egy nagyon erős átlagot. Nyilván fognak róla gólt kapni, ahogy Allisonról is szokott a Liverpool. Mondjuk én meg őt érzem egy kicsit túlfújtnak. Visszakanyarodva, nem értek egyet azzal, hogy a kapusnak csak az első embernek kell kipasszolgatnia. Egyrészt ezt sokszor nyomás alatt kell megcsinálni, másrészt ott vannak a vonalak közé felpasszolt labdát, a hosszú labdát, az ívelések, forgatások, és a söprögetés persze.
10 hónapja
Ramsdale vs Rayába nem mennék bele, ha már itt van a spanyol, meg kell nézni mit tud, de Ramsdale is játsszon, és ne puszira dőljön el, hogy ki fog védeni, hanem akkor meccseljék le ki legyen az első számú, aztán jövőre valszeg úgyis távozik a másik.
10 hónapja
🚨| Julian Nagelsmann megegyezett a német szövetséggel, a 2024-es EB-ig ő fogja vezetni a német válogatottat.
(Christian Falk)
10 hónapja
Peet: "Igen, mostantól a legtöbb héten Sallói István lesz a partnerem a hétfői Premier League összefoglalóban a Spíler TV-n. Ehhez egy kis háttér:
A csatorna úgy döntött, hogy az idei szezontól Salecet szeretné a Premier League összefoglaló egyik arcaként látni, ami televíziós szempontból abszolút érthető. Lehet őt szakmailag vagy épp akár emberileg is nem kedvelni, viszont az tagadhatatlan, hogy a személyisége és a gyakran provokatív kijelentései, éles véleménnyilvánításai tökéletesen alkalmassá teszik arra, hogy egy ilyen műsorban jól tudjon működni. További ízt ad a dolognak, hogy Salec tudta, velem kellene hétről hétre egy műsorban szerepelnie, és az ezzel kapcsolatos nyitottsága a korábbi blogger/újságíró szakértőkkel kapcsolatos ellenérzései, és a számára egészen borzasztóan sikerült néhány évvel ezelőtti Digis "vita" után egy kifejezetten pozitív fejlemény.
Ettől függetlenül nekem nem lett volna kötelező elvállalni a műsort, és könnyen felülhettem volna az erkölcsi magaslesre, kijelentve itthon nagyon divatos módon, hogy én bizony Sallói Istvánnal nem vagyok hajlandó egy asztalhoz ülni, csak egyszerűen nem láttam és nem látom értelmét. Az elmúlt évek megszokott dinamikái után ezt sokkal inkább tekintem egy szakmai kihívásnak, amiből nem tudtam volna nyugodt szívvel kihátrálni.
Én kifejezetten szeretek úgy dolgozni, ha a partnerem/partnereim hajlandóak nagyon erősen kiállni a véleményük mellett, és ezzel engem is több gondolkodásra késztetnek, és ezáltal nekem is hatékonyabban, akár erélyesebben kell megfogalmaznom az érveimet, és a Saleccal első közös felvétel második felére már kezdett is kialakulni egy olyan dinamika, ami remélhetőleg hosszú távon működőképes, szórakoztató lehet, és effektíve tényleg értelmes, gondolatébresztő viták alakulhatnak ki a stúdióban. Ráadásul Baumstark Tibi műsorvezetőként pedig tökéletesen alkalmas ennek az irányítására.
Nekem személy szerint egy felvétel után a vártnál jóval pozitívabb benyomásaim vannak, és bizakodó vagyok a folytatást illetően. A közös munkával pedig remélhetőleg egyszer és mindenkorra sikerül felszámolni a bloggerek és az ex-focisták közötti, most már egyébként is egyre inkább csak mondvacsinált ellentétet a televízióban." AZT A KURVA!
10 hónapja
János Kele "Attól tartok Peet, hogy alacsonyan szállnak a fellengzős, cinikus jelzők. Az erkölcsi magaslesre például nem hogy könnyű, de kifejezetten kurva nehéz lenne fölpattannod egy olyan csatorna munkatársaként, ahonnan saccperkábé átlag kétévente rugdosnak ki embereket közéleti FB-posztok miatt, egyébként pedig mindennapos jelenségnek számítanak a meccsek-elemzések közé beszúrt hazug, uszító, rasszista és xenofób hírblokkok. Külön pikantériája van annak, hogy bár szerinted könnyű felpattanni erre a lóra, de valahogy a szerkesztőségnek, amelyben dolgozol, ez mégsem sikerült egyszer sem: semelyik elbocsátott kolléga mellett nem állt ki senki, soha, sehol nem volt vörös vonal, egy árva szó, semmi. Hogyan kell értelmezni azt, hogy szerinted könnyű felpattanni erre a lóra, mégsem tetted meg soha? Ne haragudj meg, de bicskanyitogató ez a stílus és ez a jelző azokkal szemben, akik tényleg felpattantak erre az általad ily' nyilvánvalóan megvetett lóra, majd megfizették az árát (és helyet csináltak pl. neked). Lényegében mindenkit lebalfaszoztál most, akinek esetleg a számlatömbön kívül más mérlegelési szempontja is van ebben a szakmában. Szíved joga, nem azért mondom, sőt - kifejezetten fontos, hogy ezt ilyen feketén-fehéren kimondod végre a nyilvánosság előtt is. Tanulságos. Ami pedig a bloggerek és ex-focisták közötti, szerinted "egyre inkább mondvacsinált" ellentét fölszámolását, és az ebben - példamutató szerénységgel - magadnak tulajdonított szerepet illeti, hadd tegyek föl egy kérdést. Elhangzott-e valaha S. István részéről, hogy emberileg és szakmailag is vállalhatatlan volt, amit ebben a kérdésben megengedett magának? Revideálta-e az állításait nyilvánosan? Tett bármi arra utalót - azon kívül, hogy most beette magát melléd ahhoz a csatornához, amelynek vezetőit, munkatársait és azok munkáját korábban nyilvánosan szapulta -, ami következtetni enged arra, hogy ő ezt mélyről jövő, zsigeri gyűlöletet, a másik eltiprására, megalázására való ösztönszerű késztetést félretette? Vagy attól, amiatt kellene ezt elhiggyük, hogy odaül melléd? Ez a nagy békejobb? Bevallom, én inkább lábtörlőnek látom most azokat, akik ehhez a lépéshez szakmai kihívásra (hát tényleg, letépem az arcomról a bőrt) hivatkozva asszisztálnak. Jó munkát, "értelmes, gondolatébresztő vitákat" kívánva üdvözöllek."
10 hónapja
Szabó Peet "János Kele Örülök, hogy a rólam kialakított véleményedet immár nagyobb nyilvánosság előtt, sőt, a saját neved alatt vállalod. A jókívánságokat köszönöm, igyekszem a munkám továbbra is a tőlem telhető legjobban végezni." Nagy fasz lett ez a Kele amúgy, teljesen beszippantotta a politika. Már az is hányinger volt, hogy így hátat fordított a focinak, mondván mással szeretne foglalkozni. Ez nem így működik, aki szereti a labdarúgást, az nem tud ott hagyni úgy csapot-papot, hogy a kedvenc csapata meccsei elé se üljön le. Egyébként kurvára nem örülök Salecnek, de annak igen, hogy Peet ettől függetlenül nem távozik. Legalábbis egyelőre nem.
10 hónapja
János Kele "Szabó Peet nem rémlik, hogy ha bármikor kérdezted (volna) a véleményemet, ne osztottam volna meg veled, de igazság szerint nem teljesen értem, hogy jön ez ide: a nyilvanossagban dolgozol, a stílusod, a munkád, a szemelyiseged kritikák tárgya lesz, lehet. Érdemes eldönteni, kinek a kritikájára adsz, és kiét engeded el a füled mellett. A válaszokat a kérdéseimre köszönöm, sokat elmond az un. integritasodrol. Tökéletes páros lesztek, meg az is lehet, hogy a végén neked is leesik egy Szöllősi-díj, mint a kis barátodnak."
10 hónapja
Szerintem is túltolja már Kele ezt az egészet.
10 hónapja
Nem kedveltem a Diginél sem, mert hiába van focis múltja semmi hasznosat nem tett soha hozzá a műsorhoz, csak veszekedett mindenkivel kb. Egyedül Juhár volt vmirevaló a Digin. Érdekes, h külföldön simán vannak olyan ex futballisták, akik értenek is ehhez a sporthoz, és jó hallgatni őket, vagy nézni őket. Magyarországon meg a többség semmi hasznosat nem tud mondani, csak egy név, akiért lehet, hogy többen nézik majd a műsort. Nagyon nem örülök, hogy behozták őt a Spílerre, ami messze verte szalmailag a Digit, hát most lehet ez vissza fog fordulni, mert az lesz a fő kérdés, hogy meddig fogja Salce is tűrtöztetni magát.
10 hónapja
Én Fehér Csabit bírom, őt is a Digitől vitte át asszem a Spíler. De már tavaly is mikor ilyen Majkákat beültettek, látszott a színvonal esés. De mára teljesen szétbarmolták az egész dinamikát. Stúdiók is eltűntek, bár ilyen fasz Sallóik amúgy sem érdekelnek, és akkor az összefoglaló szétbarmolásáról nem is beszéltem. Ráadásul régen 7-kor volt, most meg ütközik a hétfői meccsekkel maga az összefoglaló is. Mindegy, nagyon félre mentek a dolgok, ettől függetlenül nem értem Kele mit pofázik, és milyen alapon minősíti más döntését, szerintem neki se szólt be senki, amikor beállt Momentum-buzinak.
10 hónapja
Ezt a politikát hagyjuk, mert újabb vita fog kirobbani belőle.
10 hónapja
Nem a politikáról beszélek, hanem, hogy kb. dobott mindent miatta. Nagy köcsög lett ez. Műmájer, arrogáns fasz. Peet sokkal jobb arc.
10 hónapja
Annak idején Tilla nyilatkozott amúgy arról a Partizánon vagy Osváth Zsoltinál, hogy attól, hogy ő a TV2-nél dolgozik, nem ért egyet azzal, ami ott megy, hiszen eleve nem is a híradóval törődik. Szerintem ezt felhántorgatni nem releváns, de például Marsi Anikó vagy Gönczi Gábor teljesen más tészta, ők szemérmetlenül tolják a propagandát. És nyilván nem kéne a politikának ebben szerepet játszania, de egyrészt Kele is erre utalt többek között, másrészt engem is rohadtul zavar, hogy pl. M4-en nézek egy meccset és félidőben jön az agymosás, de Spíleren is ez a helyzet, de ezt felhozni valakinak csak azért, mert egy ilyen csatornánál dolgozik, de közel se azon a területen, amivel a baja van, szerintem baromság. Egyetértek amúgy azzal, amit lil és Titou írtak, túltolja és átpolitizálja, utóbbi bizonyos helyzetekben jogos, de ebben pont nem. Másrészt nem hiszem, hogy Peetnek sok beleszólása volt azt illetően, hogy Salec odakerüljön-e. Egyébként én sose hallgatom ezeket a beszélgetéseket, mert nagyon gyakran baromságokat mondanak.
10 hónapja
10 hónapja
köszi! pont tegnap raktam össze a csapatot
10 hónapja
nekem gooner5 ott a nevem. valami nagyobb bajnoksághoz nem tudsz esetleg kódot?
10 hónapja
33D8PPYQ03 Teljes Terjedelem
10 hónapja
Köszi!
10 hónapja
Exclusive
Jurrien Timber is expected back before Christmas in an Arsenal shirt .
Timber undergone a successful knee surgery but also Arsenal Fanatics News have learned of a pioneer Stem Cell injection program that has boosted the recovery time by 50% timescale.
All going well Jurrien is expected on the field in November and just strength and conditioning then for six weeks or so .
Great News in what will be like a new signing mid season .

Ez egy nagyon jó hírnekl tűnik, reméljük a legjobbakat!!!!
10 hónapja
Nem kéne siettetni, mert aztán tényleg az egész karrierje rámehet. Jöjjön csak vissza márciusba, vagy jövőre, de közel 100%-osan
10 hónapja
Semmiképp nem sürgetném.
10 hónapja
Teljesen felesleges sürgetni addig, amíg ép és egészséges Zinchenko és Tomiyasu.

Szólj hozzá