

Hiába vezette sokáig a bajnokságot ebben a szezonben Mikel Arteta csapata, a bajnoki címet mégsem ők, hanem a Manchester City nyerte, akik a hajrában történő formaidőzítésükkel végül megelőzték az Ágyúsokat.
Ennek ellenére a szezon előtti alapelvárásokat a csapat sikeresen abszolválta, és 2017 után ismét a legrangosabb európai kupasorozatban fog küzdeni a klub. Amellett, hogy a BL-be való visszatérés jelentős presztízsnövekedéssel jár, sajtóhírek szerint már csak a csoportkörben való résztvétel 50 millió font plusz bevétellel jár majd.
A BL-be való visszatérést egyfajta ugródeszkának tartja a csapat, hiszen Mikel Arteta az idén nyárra kiszemelt játékosokkal jövőre is a bajnoki címet veszi célba, és természetesen minél jobb eredményt akar elérni csapatával a kupasorozatban is.
"A BL-ben való indulásunk segít, hiszen minden játékos ezen a színtéren akar játszani. Ugyanakkor minden erősítésünknek be kell válnia, mert még magsabb szinten fogunk ezek után játszani, így a követelmények is mások lesznek." - mondta Arteta.
Mi a terv?
Szinte kizárt, hogy az Arsenal idén nyáron is ugyanannyi játékost fog igazolni, mint az előző két évben. 2021-ben hat, tavaly pedig öt új játékost szerződtetett Edu, ezen a nyáron viszont sanszosabb, hogy a minőség fog előtérbe kerülni a mennyiség helyett.
Nézzük posztok szerint, hol lehetnek erősítések.
Kapusok
Talán ez az a poszt, ahol nem várható komolyabb erősítés. A csapatnál elégedettek Aaron Ramsdale-lel, az angol játékossal az elmúlt hetekben hosszabbított a klub. Matt Turner tavaly érkezett a New England Revolutiontól, és noha egyelőre a második számú kapus tisztjét tölti be a csapatnál az amerikai hálóőr, az ő teljesítményére sem lehetett különösebb panasz, bármikor is védett az előző szezonban.
A harmadik számú kapus kiléte még nem eldöntött: minden bizonnyal visszatér kölcsönből Arthur Okonkwo, miközben az észt válogatott első számú kapusa, Karl Hein új klubot kereshet a több játéklehetőség reményében.
Védők
Középhátvéd poszton alapesetben nem várható túl nagy mozgolódás, főleg hogy a csapat idén télen leigazolt egy ballábas védőt Gabriel Magalhaes mögé a keretben, Jakub Kiwiort.
William Saliba hátsérülése a vártnál nehezebben javul, és bár a csapatnál mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kelljen műteni a francia védőt, végső soron ez az opció még mindig nem teljesen kizárható. A legrosszabb eshetőséggel számolva Saliba akár hónapokra is kieshet, így egy jobblábas védő leigazolása is terítékre kerülhet. Angol sajtóhírek szerint figyeljük a Crystal Palace angol védőjét, Marc Guehi-t, illetve a Dinamo Zágráb bekkjét, Josip Stualot, néhány hónapja pedig spanyol források pletykáltak az érdeklődésünkről Eric Garciáért, a Barcelona játékosért. Akárki is jöjjön, szinte biztosra vehető Rob Holding távozása.
A középhátvédek közül Pablo Mari véglegesen átigazol a Monzához, mivel a spanyol védő bennmaradt az újonc olasz csapattal a Serie A-ban, ez fontos szempont volt, hogy az eredeti kölcsönmegállapodás véglegessé váljon.
Kieran Tierney minden bizonnyal a több játéklehetőség reményében fog távozni, a skót védőért a Newcastle-t gondolják a legnagyobb kérőnek, de szemmel tartja a játékos körül kialakult szituációt az Aston Villa is. Az Arsenalnak kényelmes helyzetből figyelheti Tierney helyzetét, mivel a játékos jelenlegi szerződése még három évig szól.
Ugyancsak kérdéses Nuno Tavares arsenalos jövője. A fiatal portugál 2021-ben igazolt a csapathoz, de nem tudott berobbanni a felnőtt keretben, az előző szezont a Marseille-nél töltötte kölcsönben. Egyelőre nem úgy fest, hogy a francia klub véglegesíti Tavarest, de ha Tierney mellett ő is távozik a nyár folyamán, sanszos lehet, hogy Zinchenko mögé új bal bekket fog keresni a csapat. Erre a posztra egyébként felmerülhet az Arsenal fiatal tehetségének, Lino Sousa neve is, aki jó teljesítményt hozott az U21-esek között, és több alkalommal is együtt edzhetett a felnőtt kerettel.
Védőposzton távozhat még Cedric Soares is, aki az előző szezon második felét a Fulhamnél töltötte kölcsönben. A portugál szerződése 2024-ig szól a csapattal, viszont akadályozó tényező lehet a játékos jelenlegi túl magas, 100 ezer fontos heti fizetése.
A jobb hátvéd poszton erősítésnek szóba jöhet egy újabb Arsenal-növendék, Brooke Norton-Cuffy, aki az előző szezonban először a Rotterhamnál, majd a Coventry Citynél játszott, és volt mindkét klubnál állandó kezdő.
Ha igazolásra kerülne sor: az Arsenal a jobb hátvéd poszton a Real Valladolid 18 éves tehetségéért, Ivan Fresnedáért érdeklődött komolyan a tél folyamán, de jelenleg a Dortmund tűnik befutónak a spanyol játékosért. Kósza pletykák voltak még, hogy az Arsenal érdeklődik a Wolfsburg 25 éves német játékosáért, Ridle Baku-ért, illetve a csapat egyre élénkebben figyeli a Galatasaray-nál játszó francia védőt, Sacha Boey-t is.
Az Arsenalnál felfigyeltek az RB Leipzig 23 éves játékosára, Mohamed Simakan-ra is, aki képes lenne akár jobb hétvédként, akár középső védőként is játszani. Simakan ugyanakkor tavaly decemberben hosszabbított a lipcsei klubbal 2026-ig, így a leigazolására csak komoly összeg ellenében kerülhet sor.
Középpályások
A középpálya az a poszt, ami a pletykák szerint kulcsfontosságú erősítési terület lesz az Arsenal számára, főleg, hogy meglepetésre heteken belül hivatalosan is távozhat Granit Xhaka.
A csapat kiemelt célpontja a West Ham United angol játékosa, Declan Rice.
Korábban úgy festett, hogy Rice-t csak a tehetősebb angol klubok, mint a két manchesteri csapat vagy a Chelsea engedheti meg magának, de immáron az Arsenal is rendelkezik olyan pénzügyi lehetőségekkel, amellyel reálisan szóba jöhet egy ilyen kaliberű játékos megszerzése, mint a 24 éves angol.
Rice jelenlegi West Hames szerződése 2024-ben jár le, és miután egyértelművé vált, hogy a játékos nem hosszabbít a Kalapácsosokkal, David Moyes csapata szinte biztosan eladja őt idén nyáron. Moyes korábban úgy nyilatkozott, hogy Rice eligazolása angol klubrekord összegért (több mint 105 millió font) fog megtörténni, iparági források szerint már 80-90 millió font is elég lehet.
További jó hír, hogy Rice-nak sem lenne ellenére az Arsenalhoz való igazolás: a játékos több pozitív véleményt is kapott Mikel Arteta csapatáról az előző szezon folyamán, ráadásul honfitársa és korábbi csapattársa, Jack Wilshere is győzködi őt arról, hogy megérné neki az Ágyúsokhoz váltani. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a többi érdeklődő csapat sem fogja tétlenül nézni, hogy az Arsenal gond nélkül bezsebelje Rice aláírását: a Bayern München mellett a Chelsea és a két manchesteri klub is szemmel tartja a 24 éves játékost.
Rice mellett még egy védekezőbb szerepkörű játékos leigazolása is terítékre kerülhet. Moises Caicedo egy másik fontos célpont volt idén télen, ám a Brighton akkor még hajthatatlan volt, és 70 millió fontért sem engedte el az ecuadori játékost. Caicedo időközben 2027-ig (plusz további egy év opcióval) hosszabbított a Brightonnal, de sajtóhírek szerint a megfelelő ajánlat esetén a Sirályok megfontolnák a 21 éves játékos eladását.
A Real Sociedad spanyol játékosa, Martín Zubimendi is ott lehet Arteta listáján. Megbízható sajtóhírek szerint az Arsenal januárban készen állt volna egyösszegben is kifizetni a spanyol szerződésében szereplő 50 millió eurós kivásárlási záradékát, de Zubimendi akkor maradni akart a BL-indulásért harcoló Sociedad-ban. Nyárra változhat a helyzet, és a játékos szándéka, ám Zubimendiért a Barcelona is érdeklődik.
Megemlítenénk még az Everton belga játékosát, Amadou Onanát. A középpályásért a télen is érdeklődött Arteta, ám Onana nem akarta ott hagyni a süllyedő hajót, és segíteni akart az Evertonnak elkerülni a kiesést. Belga sajtóhírek szerint az arsenalos érdeklődés nem szűnt meg, de a nehéz anyagi helyzetben lévő Everton talán túl sokat kérne a 21 éves játékosért, és nem biztos, hogy 50-60 millió eurót éppen érte adna ki Edu.
A középpályára több kiszemelt is van, és nem csak a védekezőbb játékosokat tekintve: a sajtó az elmúlt hónapokban cikkezettt arról, hogy az Arsenal - a Manchester City-vel együtt - érdeklődik a Celta Vigo 20 éves spanyol játékosáért, Gabri Viegáért, aki körülbelül 40-50 millióért lehetne mozdítani - kérdés, mennyire lenne rá szüksége a csapatnak, miközben Emile Smith Rowe sem tud állandó játéklehetőséghez jutni a jelenlegi keretben.
Néhány hete még Mason Mount ügynökével is folytattunk tárgyalásokat, de a 24 éves angol egyre közeledik a Manchester Unitedhez.
Egy másik alternatíva a támadó középpályás posztra a PSV Eindhoven holland játékosa, Xavi Simons lehet. Megbízható holland források szerint az Arsenal a legkomolyabb érdeklődő a sokoldalú 20 élves játékosért, aki ebben a szezonban 19 gólig és 8 gólpasszig jutott a holland ligában, ráadásul éppen ellenünk is eredményes volt a két csapat őszi EL-meccsén. A holland játékos ügynöke ráadásul az a Darren Dein, akinek az édesapja, David sokáig együtt dolgozott Arséne Wengerrel a csapatnál, így jó kapcsolatai lehetnek az Arsenallal. A PSV állítólag nem zárkózik el Simons eladásától, de legalább annyi pénzt szeretnének kapni érte, mint amennyit Cody Gakpóért kaptak a Liverpooltól idén télen: 40-50 millió euró körüli összeget.
Szélső támadók
Ezen a poszton leginkább akkor sanszos új érkező, ha eldől, mi lesz a csapat jelenlegi szélső támadóival: mi lesz Reiss Nelson sorsa, akivel hosszabbítani akar a klub, és vajon idén nyáron sikerül-e véglegesen eladni Nicolas Pepe-t, aki az előző idényben a Nice-nél játszott.
Ha lesznek távozók, akkor erre a posztra megemlíthetjük a Frankfurt sokoldalú játékosának, Jesper Lindström nevét, akiért tavaly óta érdeklődik a csapat, és német források szerint rendszeres kapcsolatban állunk a dán mostani klubjával.
Fontos kiszemelt lehet még a Leverkusen francia támadója, Moussa Diaby is, akiért majdnem 70 millió eurót vár a német csapat. Az Arsenal érdeklődése Diaby iránt szintén régről datálható, és most már egyre biztosabb, hogy eljön az idő, amikor a 23 éves francia elvágyódik majd a jelenlegi klubjától.
A rend kedvéért bedobhatjuk a kalapba Rapinha nevét is. Noha a brazil játékos mindössze egy éve váltott klubot, és lett a Barcelona játékosa, a nehéz anyagi helyzetben lévő katalán csapat állítólag megfontolná Rapinha eladását is, mivel jelentős bevételt tudnának generálni a tehetséges szélsőből. Az Arsenal tavaly is komoly érdeklődést mutatott Rapinháért, sőt, hivatalos ajánlatot is tett érte Edu, de végül megvalósult a játékos álma, és a Barcelonához tudott igazolni.
Középső támadók
Ez a poszt okozhatja a legnagyobb fejfájást Arteta számára. Gabriel Jesus berobbant a kezdőbe a tavalyi átigazolását követően, és minden bizonnyal a következő idényben is ő lesz az állandó elem a kilences poszton.
Kiemelnénk még Eddie Nketiah-t is, akinek ugyan vannak hiányosságai, de rendkívül jól és gólerősen pótolta Jesust, amíg a brazil játékos három hónapig távol volt egy szalagsérülés miatt, az ő eligazolása sem valószínű a nyár folyamán.
Így viszont megnyílhat a kapu Folarin Balogun távozása előtt. A fiatal angol csatár az elmúlt idényben a Reims csapatánál pallérózodott, és remek formában tért vissza a francia élvonalból, ahol több min 20 gólt szerzett. Balogun egyértelművé tette, hogy nem akar csak második számú csatár lenni, bárhol is játsszon a következő idényben.
Balogun szerződése további két évre szól az Arsenallal, és miután már több alkalommal szerepelt kölcsönben az elmúlt időszakban, nem valószínű, hogy újabb átmeneti megoldáshoz fognak Artetáék nyúlni, inkább a megfelelő ajánlat esetén véglegesen túladnának a hazai nevelésű játékosukon. Kérőkből nem lesz hiány: Franicaországból a Lille és a Lyon, Olaszországból az Inter és a Milan, Németországból pedig a Leipzig mutat komoly érdeklődést Balogun iránt, akiért legalább 40 millió eurót vár az Arsenal.
Az érte kapott pénzből pedig a csapat megpróbálhatja leigazolni a brazil futball egyik legújabb üdvöskéjét, a mindössze 18 éves Vitor Roque-t. Sajtóhírek szerint Edu már hetek óta tárgyal a játékos édesapjával és ügynökével, hogy meggyőzze őket, érdemesebb az Arsenalhoz igazolni, mint a Barcelonához vagy a Chelsea-hez. A játékos klubja, a Paranaense legalább 40 millió eurót vár a csatárért.
Csatárposzton még szóba jöhet az Atalanta kiválóan presszingelő és gólerős dán csatára, Rasmus Hojlund is, de róla nem nem írtak különösebben sokat a sajtóban.
Az biztos, hogy az Arsenal prioritása a középpálya megerősítése lesz, csatárposzton túl nagy névre nem érdemes számítani.
Hozzászólások (227)
Mikel Arteta wants to have versatile players who can fill in in multiple positions across his squad & they are looking for players who can do that in defence, where targets include Mohamed Simakan & Devyne Rensche, and their frontline. [@jamesbenge]
Arsenal are aiming to swiftly conclude a £90million swoop for Declan Rice but face paying the West Ham skipper’s full transfer fee inside two years.
Arsenal believe they are front runners
Mail Sport has learned that the Hammers want the guaranteed portion of Rice’s transfer fee paid by next summer.
West Ham were among the clubs named on UEFA’s financial fair play watchlist last September and two major annual lump sums would help ensure they comfortably stay within the laws.
Arsenal want to conclude Rice deal before moving on other targets
(@SamiMokbel81_DM - Tier 1)
Szólj hozzá