4-1-re nyerte az Arsenal a 28. fordulót a PL-ben, a csapat részéről a gólszerzők Saka (2x), Martinelli és Xhaka voltak.

 

 

Az Arsenal hétközi EL-kiesésével eldőlt, hogy már csak a Premier League maradt a csapatnak, már ami a menetrendet illeti, itt még tizenegy meccset kell megvívnia Mikel Arteta együttesének, a cél a bajnoki cím.

A soron következő mérkőzés az ebben a naptári évben gyengélkedő Crystal Palace ellen következik, akik még nyeretlenek 2023-ban, és ez reméljük, vasárnap is így marad. 

Fontos lesz nyerni: ez az utolsó meccs a márciusi válogatott találkozók előtt, ráadásul mivel a City az FA-Kupában játszik majd a hétvégén, egy meccsel többet játszva ugyan, de nyolcpontosra nőhet az előnyünk a tabellán.

Nem árt az óvatosság viszont: a Crystal Palace ellen az előző szezonban csak 2-2-es döntetlent játszott az Arsenal tavaly az Emiratesben.

A meccs vasárnap 15:00-kor kezdődik, és az Aréna 4 közvetíti majd.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (442)

6 hónapja
🚨| Javi Gracia (Leeds menedzsere) megerősítette, hogy Tyler Adams, Max Wöber és Wilfried Gnonto nélkül készülnek a hétvégére az Arsenal ellen.
6 hónapja
Haaland nem volt a mai edzésen és állítólag hetekre is ki dőlhet.
6 hónapja
bizzunk benne, bar szerintem Alverezzel sokkal egysegesebbek es jobbak lesznek
6 hónapja
A spanyol Mundo Deportivo egyébként megbízható újságírója, Gabriel Sans szerint immáron az Arsenal vezeti a versenyt az Athletico Paranaense 18 éves támadójáért, Vitor Roque-ért.
A csatárért eddig talán a Barcelona állt a legközelebb, és a Chelsea is mutatott érdeklődést, de mindkét klub anyagi nehézségekkel küszködik, így megnyílhat az út Vitor Roque leigazolása előtt.
Sans azt is hozzátette, hogy Artetáék a Barcelonától igazolnának védőt Eric Garcia személyében, a 22 éves bekkért már télen is érdeklődtünk, de akkor nem sikerült sikerrel járnunk.
6 hónapja
Holdingot Eric Garciára? Hát nem tudom, lábbal jobb, de védekezésben őt is lehet szoptatni rendesen, fejjel viszont jóval gyengébb nála.
6 hónapja
Azért bohócot ne csináljunk magunkból. Garcia mint védő, értékelhetetlen.
6 hónapja
Én is remélem, hogy ez csak az újabb Arteta együtt dolgozott vele a citynél ezért akarjuk kacsa. Nem egy top védő.
6 hónapja
120 millios kivasarlasi arat rogzithetnek Saka szerzodeseben
6 hónapja
Csak? 110 milla az erteke. Ha egy vakond Grealishert kepes volt a city ennyit kifizetni akkor ez a 120 milla lofasz....
6 hónapja
Akkor nyáron valaki viszi is....
6 hónapja
Ilyen cselzi féle nyomorultak röhögve kifizetik.
6 hónapja
sztem több lesz
6 hónapja
Ez nevetséges, egyáltalán miért kellene kivásárlási ár? Ez nem a buzi La Liga
6 hónapja
Paraticit is eltiltottak egy idore. Conte kirugva. Erdekes nyar ele nez Levy
6 hónapja
Tottenham-nak vége szerintem le fognak csúszni valszeg.Bár sok mulik Kane és Son maradásán
6 hónapja
Azért, ha mondjuk behuzzak Nagelsmann és a Kane pénzt jól költik el még továbbra is számolni kell majd velük. Son szerintem kifingott, ő ettől jobb már nem lesz, úgy járt mint Sanchez meg a többiek 6-7 szezon alatt ki lett zsigerelve teljesen. Pochettino írjak a Madrid padjára, így lehetséges, hogy Nagelsmann náluk kössön ki.
6 hónapja
Sztem Nagelsmann nem fog oda menni,túl nagy a káosz.Bár majd meglatjuk
6 hónapja
Kane-Son-Lloris triot azert rendesen potolni kell majd. Rajtuk kivul pedig kb csak teherhordojuk van. Uj edzo, uj sportigazgato kell, es minel jobb helyet elerni a maradek 10 meccsen.

Szólj hozzá