• Arteta elégedett

    "Nagyon boldog vagyok. Tudtuk, hogy az ellenfelünk mindent megtesz majd, hogy megnehezítse a dolgunkat, ugyanarra számítottunk, mint a Goodisonban. Emiatt kissé frusztráltan kezdtük a meccset, és nem igazán tudtuk, mit kellene tennünk, így ők is ki tudtak alakítani helyzeteket. 25 perc után viszont lendületbe jöttünk, és az első két gól időzítése kulcsfontosságú volt." - mondta Arteta.

    "Kellett egy varázs pillanat Alex-től és Bukayotól, és Thomas-ra is szükségünk volt, mert Jorginho nem érezte jól magát. Thomas beállásával még stabilabbak lettünk, és a második félidőben nyújtott teljesítményünk remek volt."

    "Tudják, mit válaszolnék arra kérdésre, hogy mi vagyunk-e a bajnoki cím esélyesei. Nagyon szeretem a keretben uralkodó lelkesedést, és nem állunk meg ennél a szintnél, tudunk még ennél is jobban játszani. Az első félidőben különösen voltak kívánnivalók a játékunkban. Egyelőre a Bournemouth elleni meccsre kell koncentrálnunk."

    "A csapat összes játékosa nagyon nagy lelkesedéssel dolgozik minden egyes edzésen, hogy teljesítsék azt, amit várunk tőlünk, és hogy megörvendeztessék a szurkolóinkat. Nem volt bennem kétség, hogy a nehéz időszakunkból is ki tudunk jönni, úgyhogy most nagyon elégedett vagyok, ahol most állunk."

  • Meggyőző győzelmet aratott az Arsenal

    Egy viszonylag gyengébb kezdést követően meggyőző győzelmet aratott az Arsenal szerdán az Everton ellen, így sikerült a visszavágás Mikel Arteta csapatának Sean Dyche együttesével szemben.

    A mérkőzésen Martinelli duplázni tudott, a további gólszerzők Saka és Odegaard voltak.

    Folytatás szombaton a Bournemouth ellen, szintén hazai pályán.

     

  • Regisztráció felfüggesztve

    A regisztrációs lehetőségét a mai napon, határozatlan időre felfüggesztettük.

  • Fabio Vieiáról

    Az elmúlt hetekben a csapat fiatal portugál játékosa egyre több lehetőséget kapott Artetától, leginkább csereként beszállva Granit Xhaka helyére, Vieira az Aston Villa elleni meccsen például gólpasszt is kiosztott a meccs zárószakaszában.

    Arteta még a múlt héten beszélt arról, hogy hamarosan még többet láthatjuk majd Vieirát a pályán.

    "Egyre több fejfájást okoz nekem Fabio, mert nagyszerűen teljesít az edzéseken."

    "Bámulatos játékosról van szó, most már teljes mértékben érti, mit akarunk tőle a pályán, és sokat javult az állóképessége is, most már készen áll a játékra a bajnokságban."

    "Olyan képességekkel bír, amely senki másnak nincs a keretben. Nagyon hajlunk arra, hogy még több percet adjunk neki a pályán."

  • Gabriel Jesus

    A brazil játékosról ugyan nem esett szó a sajtótájékoztatón, de sajtóhírek szerint a brazil játékos jövő héttől csatlakozik a teljes körű edzésprogramhoz, és még márciusban, a válogatott szünet előttig visszatérhet a pályára.

  • A keretmélységről

    Artetát a keret mélységéről is kérdezték a mai sajtótájékoztatóján. A csapat beosztása a következő hetekben csak sűrűsödni fog: a bajnokság mellé jön vissza az Európa Liga, a nyolcaddöntőben a portugál Sportinggal találkozik az angol klub.

    A csapat U21-es keretében tegnap kezdett a sérüléséből visszatérő Emile Smith Rowe és az egyik januári átigazolás, Jakub Kiwior. Mindkettejüktől sokat vár Arteta az elkövetkezendő hetekben.

    "Nagyszerű hír, hogy mindketten játszottak. Kétségtelen, hogy szükségük volt egy kis játéklehetőségre, különböző okok miatt nem játszhattak túl sokat a felnőtt keretben. Jó volt látni őket a pályára, mindkettejükre szükség lesz a soron következő időszakban."

    "Nagyon jó, hogy vannak különböző opcióink a keretben, egyszerűen lehetetlenség lenne elvárni a játékosoktól, hogy ugyanazon a szinten teljesítsenek 10 hónapon keresztül."

  • Saliba és Gabriel összeszólalásáról

    A Leicester elleni megnyert bajnoki ellenére nem volt felhőtlen az Arsenal öröme. Mint a szurkolók észrevették a lefújást követően, a csapat két belső védője, Gabriel és Saliba összeszólalkoztak, bár nem tűnt nagyon vészesnek a két játékos összezörrenése.

    "Gabriel és William kapcsolata boldog. Mindkét játékos nagyon szenvedélyes, és sokat követlenek maguktól és egymástól is. Minden rendben köztük." - mondta Arteta.

  • Partey játéka kérdéses

    Thomas Partey még a Manchester City elleni meccs előtti utolsó edzésen sérült meg, és bár a ghánai izomsérülése nem túl komoly, mégsem léphetett pályára azóta.

    A középpályás a Leicester elleni bajnoki előtt edzhetett legelőször, és csereként lépett pályára a Rókák elleni találkozón.

    Az egyelőre még nem eldöntött, hogy tud-e kezdeni szerdán az Everton ellen.

    "Thomas nem sokat edzett, csak egy edzése volt. Ma lesz még egy tréningünk, aztán meglátjuk, hogy teljesít. Egy pár hétre kidőlt, szóval most újra meg kell találnia a ritmust." - mondta Arteta.

     

  • Most leszünk egálban a City-vel

    Szerdán nagyon fontos mérkőzést játszik az Arsenal az Everton ellen, ez a meccs lesz ugyanis a tavaly őszről elmaradt találkozónk, amelynek a lefújását követően a lejátszott meccsek számát tekintve egálba kerülünk a Manchester City-vel.

    Magyarán: ha sikerül megnyerni a találkozót, akár öt pontra is nőhet az előnyünk Guardioláék előtt.

    Ehhez persze sokat kell tennie a jó formában játszó Arsenalnak, a Sean Dyche-által irányított Everton ugyanis februárban óriási meglepetésre megverte az Ágyúsokat a Goodison Parkban, így most visszavágásra kényszerül Arteta együttese.

    A mérkőzés szerdán 20:45-kor kezdődik, amelyet az Aréna 4 közvetít élőben.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (394)

1 éve
Gary Neville: "i know Arsenal have kept 2 clean sheets in 2 games but why is Ben White still being played at Right back when Arteta bought him from Brighton as a Central Defender, Why?"

😂😂😂😂😂 istenem, szerencsetlennek nem all masbol a sky, mint az Arsenal lehuzasa, fikazasa
1 éve
Lassan punditkent is hasonló magassagokba ér mint a Valanciával edzőként 🙂
1 éve
Mi kaptuk a bajnokságban a második legkevesebb gólt, mit nem ért ezen ez a gyökér?! Bevállt White jobb oldalon szerepeltetése.
1 éve
Sztem ebben a kevés kapott gólban Saka és Martinelli is vastagon benne van. Egyébként Tomiyasu nagyon jól tolta a City ellen, ha nem vesszük figyelembe a felelőtlenül középre passzolt labdáját, amiből gólt kaptunk, ettől eltekintve sztem jobb ezen a poszton, mint White. Saliba nehéz helyzetbe hozta Artetat, ez kétségtelen. Sztem White nincs annyira oda ezért a jobb oldali védő posztért, CD poszton klasszis lehetne, mint Saliba. Fresnedat pedig mielőbb be kellene gyűjteni. óriási potenciál van benne.
1 éve
kiváló képet ad arról miért nem lesz normális edző belőle.😀 Nem is értem miért erőltetik szakértőként.
1 éve
Owen ilyen. Direkt olyanokat nyilatkozik amire felfigyelnek az emberek. Provokál, valakit mindig támad. Ezért fizetik, engem sokkal jobban bánt az mikor a saját szurkolóink csináljak ugyanezt.
1 éve
Azért az komoly hogy itt páran Martinellit szidjátok és Wacotthoz hasonlítjátok mert egy kicsit bfásult, de mégis csak egy 21 éve srácról beszélünk, innia, narkóznia meg kurváznia kellene egy rövid ideig, de így is valószínűleg több gólt fog rúgni a szezonban mint Wacott a prime szezonjában, mikor mindenki őt szolgálta ki.
Arról nem beszélve hogy aki eddig védte Nketiah-t az most már semmi mögé nem menekülhet, alul lövi az xG-t, szarul cselez, gyenge, buta, mezőnyben nulla, Trossardal középpen sokkal kreatívabb a támadó játékunk, Nketia gólpassz ide oda. Remélem még rúg azért pár gólt hogy kicsit feltornássza az értékét, 30 millát jó lenne kapni érte.
1 éve
Hát pedig én még mindig védem és szerintem nem is azért nyertünk simán mert Trossard játszott közepén. Nketiah sérülten játszott elvileg már néhány meccsen azért került ki a kezdőből. Nem gondolom hogy Trossard huzamosabb ideig ott fog játszani. Viszont Nketiah a legtöbb xG-t termelő játékos azért ezt is hozzá kellene tenni mármint bajnokság szinten az egyik legjobb. A játékosok nagyrésze alul lövi az xG-t. Szóval ebben alapvetően nincs akkora gond ennek a mértékével lehet. Továbbra is azt mondom hogy alapvetően második számú csatárnak kiváló. És főleg amúgy azért is mert saját nevelés. Mert mai árak mellett főleg hogy a csatárok kimondottan drágák mi olyan olyan 40-50 millióért tudnánk hasonló csatárt hozni. Szóval szerintem ez nagyon nagy kincs hogy ott van Nketiah és Balogun mert rengeteg pénzt spórolunk meg. Mint ahogy Sakaval, Martinellivel is.
1 éve
És Nketiah simán lehet jobb befejező ahogy egyre rutinosabb lesz idővel.
1 éve
juust ahogy Zoli is irja a legtobb jatekos alul lovi az xG-jet, de legalabb van neki, azaz helyzetbe tud kerulni, vagy ugy mozog, hogy helyzetbe hozzak a tarsak. Haaland is kezd visszaesni, mert O meg nagyon felul lovi. O nem technikas jatekos, igy nem fog 3-4 emberen atmenni, O a helyezkedesevel oldja meg a helyzetbe kerulest, amivel ugyanugy elvonja a vedok figyelmet. A golpassza pedig eleve tole indul, majd folyamatosan keri vissza a labdat es okosan fut be a vedok moge, ahol Zini nagyon okos labdat ad neki, de Nketiah vegig mutatja neki magat.
1 éve
Kicsit kimaradt a fogalmazásból is, de azt is hozzá akartam tenni, nem csak Nketiah létezik a támadósorban, nem csak a góljait és az xG-tis kell nézni. A mai modern futballban már nem csak a gólszerzés a csatár feladata, persze lehet ezt mondani befásultan, de lásd Real Madrid CR-korszak. A középcsatár, Benzema feladata az volt hogy kiszolgálja Roncikát. Nálunk ez egy nem ennyire fekete és fehér, viszont az itt is látszott hogy ha Trossard volt középen, nem pedig az a falábú Nketiah(Nagyon utálom szegényt tudom, az egyetlen játékosunk akit ki nem állhatok), akkor Martinelli játéka jelentősen feljavult, mivel több volt az átmozgás, a helycsere de Ketiah erre képtelen. 30 millióért továbbra is azt mondom hogy mehet, nálam Balogun is előrébb van a sorban. Lehet krumpli liga, de mégis csak Neymar Messi és Bappé előtt vezeti a ligát egy Stoke típusú csapatban.
1 éve
Illetve azzal, hogy jól helyezkedik, az a baj, hogy jól védekező csapatok ellen a picsájában lesz egy 2 méter magas 95 kilós védő, és a kapu közelébe nem fog jutni. Ezért is gyengébb idén a City Haaland érkezésével, és állítom, jövőre még gyengébbek lesznek.
1 éve
Aha, minden játékos alul lövo az xG-t... Na persze! Megnéztem, egyedül annak a balfasz Darwin Nuneznek szarabb a mutatója.Jelen pillanatban a számok alapján Nketiah a liga 2. legszarabb befejezője. Ahhoz képest, hogy azt hittük ez az egyik fő erőssége... Aztán kiderült, hogy ugyanolyan balfasz a kapu előtt a sima helyzetekben/ziccerekben, mint Jesus. Annyi, hogy ő jobban kerül olyan helyzetbe, amit már mindenki be tudna lőni. Mármint Nketiah. Ezek a lesipuskás gólok. Ehhez helyezkedni kell tudni, nem befejezni. Hétvégén nem szállt be rosszul, de pont ezért mert ez áll jól neki, ő hosszútávon kezdőként elhasalni látszott.
1 éve
Azért Nketiah feladata nem csak a gólszerzés. Pl. letamádasbán elit, a mezpnyben is rohadt sokat fejlődött, már közel sem csak áll a 16-os előtt, hanem próbál folyamatosan úgy helyezkedni, hogy másoknak területeket nyisson, és mezőnyben még mindig van benne lehetőség szerintem. Azért az Everton ellen parádésan szállt be, lehet, hogy tényleg volt egy apró sérülése, ami hátráltatta. Azért ennyire durván sosem lőtte alul az xG-jét, bár tény, hogy nem is játszott ennyit soha, de ezt hosszútávon kell nézni, nem pedig egy szezonban, mert Jesusról ki lehet jelenteni, hogy rossz befejező, mert ő szezonok óta alul lövi, addig Eddie eseténben ezzel még várnék. A másik, hogy lehet, hogy a jelenlegi rendszerünkben - ahol ennyi mindent kell csinálnia a csatárnak - egyszerűen ez kizsigereli, és amikor olyan helyzetbe kerül nem tud annyira összpontosítani a gólszerzésre, hogy beverje azokat. Lásd mondjuk Laca mennyire impotens volt itt. Halaand például tényleg nem csinál mást, csak a gólokat veri, de minden másban az elit csatárok mögött van, nyilván, ha így termel valaki, akkor ezt pont leszarják. Összességében én még várnék egy szezont, egyáltalán nem reménytelen a gyerek, sőt szvsz ebben a szezonban sem szar, már amikor egészséges, bár az is igaz, hogy Balogunban több lehet, csak nem tudom mennyire képes mondjuk arra a letámadásra, ami nekünk kell, ha ő miatta fel kell áldozni Eddie-t, hát legyen, de ha nem, akkor elférne mindkettő.
1 éve
Sokáig az volt a mondás hogy Jesus kiesett vége a szezonunknak Nketiahval na most úgy látszik ez nem így van. Nem azt mondtuk hogy mindenki alul lövi az xG-t. De hosszútávon a legjobb játékosoknál is nagyjából beáll egálra. Persze lehet valakinek kurva jó xG/gól mutatója úgy hogy kétszer beállt csereként a 80. percben aztán bekotort két gólt. Szóval csak arra mutattam rá hogy ez nem mutat meg mindent egy játékosból. Pl hogy mezőnyben mennyit fejlődött Nketiah. Szinte csak szabálytalanul szerelik mikor jön vissza labdáért. És továbbra is második számú csatarkent ha tekintünk rá nincs jobb megoldás, csak drágán.
1 éve
juust, pont azt mondod, hogy nem a gőllövés csak a lényeg, de Balogunnál meg ezt hozod fel, hogy vezeti a góllövő listát, közben pedig gyanítom, hogy nem sok Reims meccset láttál, hogy ott mire is van használva, vagy miért tud ilyen eredményes göllővő lenni. Illetve azt sem tudjuk, hogy Arteta rendszerében ki tudna ez jönni belőle, vagy hogyan lenne használva. Trossard mellett pedig valóban azért eredményesebb Martinelli, mert a belga is kimozog a szélre, ahogy tette azt Jesus is. Nketiah nem ilyen típusú játékos. Ezt felróni neki olyan, mintha Haalandnak is felrónád, hiszen Ő még szarabb is minden másban, csak a góllövésben igazán erős, de összjáték vele teljesen megszűnt a Citynél. Jackoxi, Toney, Mitrovic, Salah is alul lövi a top 10-es góllövő listáról a helyzeteit. Azt mondtam a legtöbb, nem pedig, hogy minden játékos.
1 éve
Toney és Mitrovic 1.62-vel és 1.71- lövi alul. Salah 3.34-el. Nketiah 4.48-al. Lehet színezgetni, de nem hatékony a kapu előtt. Tudom, hogy fejlődött, de érdekes bekerült Trossard, egyből jobban nézünk ki elöl. Szerintem igenis hátrány, hogy a szélre nem mozog ki, és erőcsatárként sem funkcionál a legjobban. Szerintem a labda nélkül játéka, helyezkedése ami jó, amúg meg inkább közêpszerű. Amúgy bírom, hogy hozok egy statot, és azt is körbebeszélitek. Nketiah az utóbbi időben egy balfasz a kapu előtt, Jesust is kritizáltam ez miatt, Nketiah szarabb mezőnymunkával sem fogja megúszni, de felőlem szemet hunyhattok dolgok felett.
1 éve
Igen, az durva volt, amikor megláttam ezt a Walcott hasonlatot. Nem is lehet őket összehasonlítani, az angol sosem volt tükörszélső, és nem is volt ennyire összetett feladatköre. Egyszerű jobb oldali vonalszélső volt, néha csatár. Martinelli csatár lesz, régebben Arteta is beszélt erről. Nketiah hulladék, ez sosem volt vitás, lesipuskás, de még annak sem annyira jó, rengeteg helyzetet elpuskázott kapuhoz közel is, mezőnyben is szar, még a labdákat sem tudja megtartani. Bárcsak elvinné nyáron a Nottingham. Egyébként ha csatárt keresnénk, én azonnal lecsapnák Mitrovicra, elképesztően sokat fejlődött, fejjel a világ legjobbja, és lábbal is nagyon pengés.
1 éve
Nketiah-t bármennyire szeretném pozitívan megítélni, sajnos nem megy. Azt olvasni róla, hogy hajt az edzéseken, és nagyon tanulékony, de valami hiányzik belőle. Semmi váratlanra nem számítok tőle játék közben. Jó katonája Artetanak, de nézni nem nagy élmény. Tény, angolokra szükség van a szabályok és marketing miatt. Holding sem véletlenül örökös" tag :)
1 éve
Statisztikák önmagukban megtévesztőek lehetnek. Pláne rövidtávon kell vigyázni velük. Rengeteg más statisztika létezik ami méri kifejezetten a csatárok teljesítményét. Balogun és Nketiah szinte koppra megegyezik idén, sőt Eddie még jobb is. A különbség csak annyi, hogy az egyik a PL-be játszik ami egy teljesen más szint. Nketiah-át szerintem azért kell nagy becsben tartani mert nagyon nehéz ilyen minőségű csatárt találni aki ilyen szinten képes elfogadni, hogy csak csere. Nem mérgezi az öltözőt, kifejezetten motivált. Ráadásul angol nevelés és anyagilag nagyon megéri a klubnak. Minden játékosnak ingadozik a formája Eddie pedig letolt vagy 2 hónapot csere nélkül, ráadásul ahogy megtudtuk sérülten. 2-3 gyengébb meccs után anulálni a tavalyi és az idei teljesítményét nem tartom egy fair dolognak. Főleg úgy, hogy közben a fél csapat teljesítményét lehetne kritizálni. Igen Martinelli Trrosardal jobban nézett ki, de ez is átmeneti dolog. Idővel ez a felállás is kilenne videózva ahogy egyébként mindenkié. Náluk is vannak és még lesznek is hullámvölgyek. Csapat játékán is mindig kell változtatni akár ellenfél függően is. Lesz mikor kifejezetten jól fog jönni egy klasszikus ék mint Nketiah. Azt is fontos lenne letiztázni, hogy az elmúlt hetek bukdácsolása nem kifejezetten az ő játékán múlott. Nyilván voltak meccsek mikor egy hamis 9-el jobban festettünk volna, de ennél jóval komolyabb problémáink voltak. Főleg a védelmünk volt sebezhető. Rengeteg elkerülhető gólt kaptunk. Fásultan pontatlanul játszottunk. Volt , hogy Artetát meccselték le. Persze ebből Nketiah is kivette a részét de nagy valószínűséggel még Jesussal is vesztettünk volna pontokat.
1 éve
Ez a Vinicius egy igazi majomparádé.
1 éve
🐒
1 éve
Jó nagy szar clasico volt, egy PL-alsóházi rangadót jobban élveztem volna.😀
1 éve
remélem a castle egy x- re jó a city ellen a pool is jó volna ha legalább x-elne🤔 sok ebben a HA de....
1 éve
Poolnak győznie kell, NU x.
1 éve
Mikel Arteta wants to bring in two central midfielders, a winger & probably a left back, which could be part-funded by the sale of some players, including Kieran Tierney. Arsenal could be willing to listen to offers for Tierney & will want to recoup their £25m. [@garyjacob]

Ez 4 jatekos elvileg, plusz nehogy mar Tierneyert ne tudjunk 40 millat leakasztani
1 éve
Zinchenko is csak 35 millió euró volt, belőle kiindulva reális a 25 millió font, alig játszik.
1 éve
Hat ezaz, hogy Zini se jatszott, sot alig kapott szerepet es igy volt 35, Tierney pedig a legfintosabb jatekosunk volt Zini erkezeseig kis tulzassal.
1 éve
Elvileg nyarkn pénzé tehetjük Lokonga-t és Tavares-t is. Illetve szerintem AMN is eladósorban lesz
1 éve
Majd most kiderül mennyire tudunk jól eladni, ha már piac képes játékosaink is vannak. Szerintem is ha 35 font alatt adjuk, akkor az már rossz üzlet. Csikarjunk ki belőle többet, pl. a castleből.
1 éve
Hát ja, majd most kiderül, hogy az eladások terén mit tudunk alkotni, mert eddig kb. mi fizettünk azért, hogy elhúzzon 1-1 játékos. Oké, hogy selejtek voltak vagy horror fizuval rendelkeztek, de akkor is. Tierneyvel az a baj, hogy cserejátékos lett, keveset játszik, és így túl sokat nem fogunk tudni elkérni érte. Amúgy nem értem mi a fasznak akar elmenni, simán lennének perei jövőre is, meg idén is, ha beindul az EL. Vagy lehet Arteta tartja kevésnek, nem tudom. Mindenesetre ha eladjuk, lehet keresni oda is embert, sokkal bentebb nem leszünk. 2 középpályásban nem hiszek, szerintem 1 fog jönni így, hogy már itt van Jorginho. Meg ja, kell még egy támadó, aki Saka helyén is jó.
1 éve
Nem tudunk többet, mondhatni egy teljes szezont ki fog hagyni, és nem egy nagy durranás a skót. Lokongát még nem adnám el, ismét kölcsönbe küldeném. AMN aprópénz lesz, Tavares szintén 25 millió font körüli.
1 éve
Arsenal are likely to offload Albert Sambi Lokonga & Nuno Tavares this summer. Mikel Arteta faces a decision on Emile Smith Rowe & Folarin Balogun. Balogun is unlikely to want to return to the club to be the third-choice striker behind Eddie Nketiah. (garyjacob)
1 éve
Balogun elengedése, úgy, hogy meg sem nézzük, hatalmas faszság lenne. És ha jobb, mint Nketiah? Nem kizárt...
1 éve
Jacob szerint Balogun ockodik a visszaterestol, de hat ezeknek a hireknek szerintem meg nagyon nem kell hinni. Balogun, Tavares es Lokonga is a csapattal fogja megkezdeni a felkeszulest, es leginkabb Tavares tavozasat latom biztosnak. Tierney max ha ertelmes ajanlat jon erte.
1 éve
Tavares, Tierney, Lokonga, szerintem mozdítható lesz nyáron. Balogun meg meg ha hosszabbít jó eséllyel felépítik. Legalábbis megkapja az esélyt. Mondjuk azt nem tudom mennyire jó ötlet a szarkákakat erősíteni. Jövőre vajon mennyire lesznek riválisaink ?
1 éve
Az a baj még ki se nyitották igazán a pénzcsapot. Howe azért összekapta őket, hát ha még a tulajok a keze alá fognak dolgozni. Maddisont is vinnék állítólag.
1 éve
Maddison borítékolható volt részükre, de Mount elégedetlen a chelseas fizetésével, így lehet inkább őt viszik.
1 éve
Jövőre számunkra még nem lesz komoly ellenfél a NU. A MU, Pool és persze a City már annál inkább.
1 éve
Az a baj, ha Tierney megy nem tudom kit tudunk majd elhozni aki hasonló minőséget képvisel mint ő, lehet inkább Tomiyasut fogja atrakni balra és elhozzuk Fresnedat White mögé és azzal járunk majd a legjobban. A skotert 35-40 milliót fizessen szépen a Newcastle, 25 vicc kategória főleg, ha megnezzuk milyen balhatvedek lehetnek a piacon rajta kívül. Mountot inkább a Pool kerülgeti, Maddisonra akár mi is ramehetnenk, 1 év lesz hátra a szerződéseből, 40 millió korul lehetne hozni, mondjuk fizuban egy 150-et biztos adni kéne neki.

Szólj hozzá