

A múlt hétvége egyik, ha nem a legpozitívabb híre volt, hogy Bukayo Saka érdemben megegyezett az Arsenallal az új, hosszú távú szerződésről. A hír az angol Daily Mailtől indult el, de az értesülést megerősítette David Ornstein, a The Athletic újságírója is.
A források szerint az elmúlt hetekben jelentős előrelépések történtek a tárgyalások során, Saka pedig a csapat tudomására hozta, hogy szeretne hosszabbítani.
Úgy hírlik, hogy az alapfeltételeket illetően már megvan a megegyezés Saka és a klub között, innentől kezdve jönnek a formalitások, emiatt még beletelik egy pár hétbe, mire a felek aláírják a papírokat és csak onnan jöhet a hivatalos bejelentés is.
A Daily Mail szerint Saka 2028-ig írhat alá, az alapfizetése 200 ezer font lesz hetente, ha beleszámoljuk a bónuszokat is, az angol szélső lehet a legjobban kereső játékos az Arsenalnál.
További hosszabbítások várhatók
Gabriel Martinelli hosszabbítása után Saka maradása hihetetlenül fontos az Arsenal számára, de nem ők ketten az egyedüliek, akikkel hosszabbítana csapat.
William Saliba a harmadik fiatal játékos, akit hosszú távon is lekötne a csapat. Vele még nem előrehaladottak a tárgyalások Ornstein szerint, de jó hír, hogy a védő saját elmondása szerint is boldog az Arsenalnál.
Saliba mellett hallani olyan híreszteléseket, miszerint Aaron Ramsdale-lel és Granit Xhakával is hosszabbítana a csapat.
David Ornstein szerint nem csak a felnőtt keretből, de az ifik közül is szeretne a csapat több játékossal hosszabbítani. Az egyikük a középpályás Myles Lewis-Skelly, aki Ethan Nwaneri mellett a legígéretesebb fiatal játékosnak tartanak az akadémia szintjén.
Lewis-Skelly jelenlegi szerződése a szezon végén jár le, de Ornstein szerint a csapat már megállapodott a játékos ügynökével az új ösztöndíjas kontraktus feltételeiről, ami két évre szól. Szeptemberben a játékos már betölti a 17. életévét, ekkortól már hosszú távú szerződést is lehet ajánlani a középpályás számára.
Lewis-Skelly nyolcévesen csatlakozott az Arsenal akadémiájához, ebben a szezonban már többször is edzhetett a felnőtt kerettel. A múlt decemberi dubaj-i felkészülési tornán egy barátságos meccsen pedig be is mutatkozhatott az A-csapatban a Lyon elleni meccs második félidejében.
Hozzászólások (50)
City marciusa: Newcastle, CP, WHU
Arsenal aprilisa: Leeds, Pool, WHU, Soton, City, Chelsea
City aprilisa: Pool, Soton, Leicester, Brighton, Arsenal, Fulham
Arsenal majusa: Newcastle, Brighton, Nottingham, Wolves
City majusa: Leeds, Everton, Chelsea, Brentford
Szerintem a bajnoksag aprilisban fog eldolni igazan.
Szerintetek?
Lehet rakeszulni az Everton ellen
Szólj hozzá