Az Arsenal kedden hivatalosan is bejelentette, hogy Mohamed Elneny új, egyéves szerződést írt alá a csapattal.

Az előzetesekkel ellentétben a csapat nem a már meglévő kontraktusban szereplő opcióját léptette életbe, hanem ez egy teljesen új szerződés - a hírek szerint az egyiptomi játékos némi fizetéscsökkentésbe is beleegyezett.

Az azonban nem is volt kérdés, hogy Elneny marad a klubnál. A játékos januárban szenvedett súlyos szalagsérülést, amit műteni is kellett, a középpályás várhatóan az őszig nem is léphet pályára. A csapat azonban nem szerette volna, hogy a rehabilitáció kellős közepén járjon le Elneny szerződése, Artetáék mindenképpen szerették volna segíteni a játékost a felépülése során, így a hosszabbítás volt a kézenfekvő opció.

"Nagyon örülök, hogy maradhatok, imádom ezt a klubot és a rajongókat, mindent megteszek, hogy segítsem a klubot." - mondta Elneny.

"Büszkévé tesz, hogy a felnőttek közül én képviselhetem a csapatot a legrégebb óta, 2016 óta vagyok a klub játékosa. Nagyon pozitív a keretben tapasztalható összetartás és bajtársiasság, nagyon örülök, hogy új szerződést írhattam alá."

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

1 éve
Jó szar ez a City meccs, Lipcse labda közelébe se szagol, City meg óvatos duhaj, de ígyis vezetnek. 46 percet kellett várni az első német lövésre.
1 éve
Többet értem volna az Interrel, azt olvasom ott nagyobb feszkó van, parázs találkozó, de ilyenkor már nem szoktam váltogatni. Inkább egy nézek meg normálisan még ha szar is.
1 éve
egyet*
1 éve
Csicska City
1 éve
1 éve
Viszont a hazai eléggé adja., Mondjuk elmehetnek a faszba, hogy az is már évente változik, csak hogy még több pénzt szedjenek.
1 éve
Én imádtam a tavalyi sárgát, de még a mostani rózaszínt is szeretem. Ez a hazai kicsit arra a Puma-mezre emlékeztet, amiben Alexis bemutatkozott.
1 éve
Én mondjuk el is várom, hogy változzon minden évben. Régen a Nike csinálta azt, hogy 2 évre legyártott egy mezt, nem is értettem. Amúgy nem tudom, hazai végülis nem rossz, ez az arany benne nekem új, nem rémlik, hogy máskor lett volna ilyen. Vagy legalábbis ilyen dominánsan. Lehet már a PL-győzelmünknek szól (haha). :D A rózsaszínnel nekem sincs bajom, bár ezer éve nem játszottunk benne. Nekem a feketével is az a gondom amúgy, hogy nem élénk fekete, hanem itt-ott inkább szürkés. Szerintem tud szép lenni bármilyen mez, csak legyen élénk az adott színen belül. Bordó már régen volt egyébként. Sokára is lesz úgy látom. XD
1 éve
Volt a Nikenál arany csík még az Emirates-éra elején, Henry is játszott benne, meg Hleb például. A 12-13-as hazai volt, amit két évig viseltünk, mondjuk az egy korrekt mez volt. Én valami jó kis kéket adnék megint, vagy akár egy fehéret is, de akkor tiszta fehéret fekete felirattal (mint amiben Bendtner gólt lőtt a Barca ellen).
1 éve
08-09-es és 09-10es is ugyanaz a hazai mez volt, majd a 10-11-es és a 11-12-is, csak utóbbira basztak egy díszítést a címernél a 125. évfordulóra.
1 éve
Shaktar sportigazgatója azt állítja, Mudryk boldogtalan a Chelseanél. Ez igaz akkor nagyobb a baj mint gondoltam. Ráadásul most azt mondják Mudryk szeretett volna a Chealseahez csatlakozni. Mondanám, hogy ezt nem hiszem el, de az egész transfer azon alapult, hogy Mudrykal megállapodtunk és klubja nem tehett volna mást mint végül eladja nekünk. Mindenesetre bárhogyan is volt, ez nagyon gáz, hogy már megy a nyavalygás.
1 éve
Ugyanúgy fog járni a srác mint Salah. Majd eladják 1-2 év múlva valamelyik olasz klubba, ahol magára talál, azt egy másik PL csapat ismét elviszi egy százasért. 😀Igazi játékostemető a Chelsea, mondjuk itt a gyerek is nem kicsit túl volt árazva és sztárolva szerintem.
1 éve
Vagy Lukakut is ide lehet venni, mondjuk őt az Evertonnak adta el első körben a Chelsea, aztán MU-ba sem vált be, az Interben megint jó lett és ezért másodszorra is megvette a Chelsea, ahol ismét besült, ami már kabaré. 😂
1 éve
Annyi a különbség,hogy Mudryk aláírt 8 évet. 22 éves játékosról beszélünk. Gyakorlatilag a legjobb éveit apróra váltotta a srác. Azt látom valószínűbbnek,ha nem talál magára. Kölcsön fogják adogatni.
1 éve
Lukaku nem volt annyir szar a unitedben, de emlekszem mikor Mou balszelen hasznalta. Hat ott ekkora allatkent nehez jonak lenni.
1 éve
Sztem ezba Real nem nyer idén BL-t. A Napoli viszont meglepetés lehet, akár a végső győzelemre is esélyes.
1 éve
Vieira
Kitiltott felhasználó
Hát ez a Real valahogy annyira fel tudja magát szívni a Bl-re hogy eszméletlen. Még az sincs kizárva hogy megint behúzzák. Mintha 120%-on játszanának a Bl--ben. Kemény!
1 éve
Vieira
Kitiltott felhasználó
Bár Ancelotti még mindig nagy taktikus. Egyszer megnéztem volna nálunk egy pár évvel korábban. Egyébként visszább olvasva még a másik oldalon én is meglepődtem hogy Titou napok óta nem ír. Ez szokatlan.....
1 éve
Egyáltalán nem nagy taktikus Ancelotti, mi a faszomról beszélsz? Az egyéni képességek viszik előre a Realt továbbra is, Ancelotti hozzáadott értéke kb. annyi, hogy felpakolja a játékosokat a pályára. Amúgy meg a Liverpool magát vitte a mészárszékre, ilyen buta, idióta csapat nincs még egy. Kiesőcsapat szintjén van a védekezésük. 5 gólt kapni hazai pályán nem is tudom, 40-45 perc alatt? Ez egy vicc bazdmeg! Ennek semmi köze Ancelottihoz, a Wolves meg a Brighton is 3 góllal verte őket nemrég. Egy fos a Liverpool. Az is megérne egy misét, hogy a jelenlegi Liverpoolból hányan férnének be a Madrid kezdőjébe. Nem sokan, de igen, nyilván nagyon nagy zseni az öreg kérődző, azért vannak 8 ponttal lemaradva a bajnokságban a Barcától.
1 éve
Igazabol a Pool hatterstabbol tavoztak az utobbi evekben a fontos emberek, akik a taktikaert meg mindenert feleltek. Igy meg mar Klopp se akkora kiraly...😀
1 éve
Amugy szerintem is van ra esely, hogy ez a Real megint behuzza pedig gusztustalan jatekot nyomnak :D Tavalyi BL gyozelmuk egyenesen hanyinger volt. Minden parharcban csak pislogtak aztan 1 helyzetbol vertek 3 golt...
1 éve
Egyébként is totál megfáradt már az a kapcsolat, a nyakamat rá, hogy nem fogja kirángatni őket a gödörből. Egyébként persze, nem kizárt, hogy megnyeri a Real a BL-t, de hagyjuk már ezt a faszságot, hogy Ancelotti a nagy taktikus. XD Benzema, Vinicius, Modric... Csak pár név, ezeknek a játékosoknak a zsenialitásához semmi köze az olasznak. Salah is egy bohóc hozzájuk képest, főleg kulcspillanatokban, pláne ez a félig kiégett Salah. Remélem jövőre kiverjük a Real Madridot a BL-ben, ha már ez a gyökér Liverpool mindig lefekszik nekik.
1 éve
Vieira
Kitiltott felhasználó
Jackoxi, ez a Real keret ki van öregedve nagyrészt. Az biztos nem lehet véletlen hogy tavaly bajnokságot és Bl-t nyertek Ancelottival. Ne mondd már azt hogy Ancelotti csak felpakolja őket. Ha így nézzük a dolgokat akkor lehetne bárki a Real edzője innen a fórumról is😅, mert felpakolni bárki fel tudná a játékosokat. Ancelotti minden csapatával sikeres volt de biztos csak a véletlen műve.....🤔
1 éve
Ez a Real bárkivel itt tartana, hiába van a középpálya kiöregedve, a mérhetetlen pénz miatt így is van minőségi pótlás (pl. Cama), emellett mivel a spanyol bajnokság hihetetlen gyenge így nincsenek is nagyon megterhelve.
1 éve
A Bayernnél, a Napolinál és az Evertonnál sem volt meggyőző Ancelotti. Tavaly nem volt egy éppkézláb csapat rajtuk kívül a ligában, azért nyerték meg. Idén ott a Barca Xavival és fűzik az oktatófilmet. A BL-t meg tavaly bemákolták, illetve az egyéni villanásoknak köszönhetően húzták be. Amúgy többször is fel lett mosva velük a padló, a Chelsea és a City is durván oktatta őket, de már a PSG ellen is csak Donnarumma bénázása hozta vissza őket a meccsbe. A döntőben szintén szánalmas teljesítményt nyújtottak. Ezt csak az elvakult Real-szurkolók nem látják be. Amúgy leszarom, hogy kiöregedőben vannak, egyelőre nemigen látszik rajtuk a kor, plusz már ott az utánpótlás is. Egyébként a Pool is kurvára kiöregedőben van, csak rajtuk meg is látszik.
1 éve
Amúgy a kerethez képest kurva gáz ez a reaktív csicska kontrafoci, amit tolnak.

Szólj hozzá