Takehiro Tomiyasu a goal.comnak adott interjújában elárulta, meccsről meccsre koncentrálnak az idei bajnoki szezonban, és nagyon szeretnék elhódítani a bajnoki trófeát.

Az Arsenal története legjobb szezonkezdését mutatta be a 2022/23-as idényben, 19 lejátszott fordulót követően 50 pontot gyűjött össze Mikel Arteta együttese, és jelenleg öt ponttal, de egy meccset kevesebbet játszva vezetik a táblázatot a címvédő Manchester City előtt.

Az Arsenal sokat dolgozott azon, hogy az előző szezonhoz képest ilyen előrelépést mutassanak be, mind most télen, mind tavaly nyáron több minőségi játékost is igazoltak Eduék, Tomiyasu azonban másban is látja az okot a csapat fejlődését tekintve.

"Tavaly is értettük az edzőt, de nem tudtuk a pályán megmutatni, mire kért." - mondta Tomiyasu.

"Idén jobban értjük őt, és szerencsére a teljesítményünk is tükrözi az utasításait. Ez nagy különbség."

Mikel Artetának 2019-es kinevezése óta óriási utat kellett megtennie, mire olyen keretet állított össze, amivel a csapat képes a jó teljesítmények és eredmények elérésére. 

"Mikel midnen tud a futballról, a taktikáról, felállásról, hadrendről, nagyon hiszek benne. Bámulatos edző. A mi dolgunk az, hogy megvalósítsuk az elképzeléseit a játékról. Ő a legjobb edző, akinek az irányítása alatt valaha is játszhattam."

Tomiyasu 2021 nyarán igazolt az Arsenalhoz a Bolognától. Bár a tavalyi szezonban rendszeres kezdő volt jobb hátvédként Arteta csapatában, ebben az idényben a spanyol menedzsert inkább Ben White-ot favorizálja ezen a poszton, a japánnak pedig eddig 23 pályáralépés jutott minden sorozatot figyelembe véve. Ezzel azonban Tomiyasunak semmi gondja nincs.

"El kell fogadni a realitást. Ben White nagyszerűen teljesít idén, fantasztikus játékos."

"Természetesen én is kezdeni szeretnék. Csak annyit tudok tenni, hogy bármikor is legyek a pályán, megmutassam, mire vagyok képes. Szeretném segíteni a csapatot, nem számít, hogy kezdő vagyok, vagy csere. Ha a pályán vagyok, mindent beleadok."

És hogy készen áll-e a csapat a bajnoki címre?

"Minden játékos álma a Premier Liga megnyerése. De még csak 19 meccset játszottunk le, nagyon korai még erről beszélni. Meccsről meccsre haladunk, erre kért bennünket az edző. Nagyon koncentrálunk."

A japán játékos végül arról is beszélt, melyik csapattársa az, aki ellen nem szívesen játszana, ha külön csapatban lennének.

"Gabriel Martinelli ellen. Óriási sebessége van, és nagyon agresszív játékos. Sosem áll le. Még mindig nagyon fiatal, de ha nála van a labda, mindig akar valamit csinálni, hogy ő jelentse a különbséget." - zárta szavait Tomiyasu.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá