Az Arsenal kedden délután hivatalosan is bejelentette Jorginho érkezését a Chelsea-től.

A 31 éves olasz játékos tapasztalt középpályásnak számít: összesen majdnem 500 pályáralépéssel rendelkezik klubszínekben, ezen kívül állandó tagja hazája válogatottjának is, az elmúlt 5 évben 46-szor játszott az olasz színekben, és tagja volt a 2020-as Eb-t nyerő keretnek is.

Jorginho a Veronánál kezdte profi pályafutását, itt négy szezont töltött, és 96 meccsen lépett pályára. Innen a Napolihoz vezetett az útja, ahol már jöttek a trófeák is: 2014-ben olasz kupát és olasz szuperkupát nyert, 2018-ban pedig a Chelsea-hez igazolt, ahol rövid idő alatt alapember lett. Teljesítményeivel Bajnokok Ligáját, Európa Ligát, UEFA Szuperkupát, és FIFA Klubvilágbajnokságot nyert a Kékekkel.

Jorginho megbízható sajtóértesülések szerint rövidtávú szerződést kötött az Arsenallal: a szerződése 2024 nyaráig szól, ami a klub részéről további egy évvel hosszabbítható. A kivásárlási ára bónuszokkal együtt 12 millió font lett.

EDU: "Jorginho egy tapasztalt, profi játékos, aki erős mentalitással rendelkezik és jelentős tapasztalatot ad a keretünknek. Be fog illeni a játékstílusunkba, és nagyszerű pillanatban érkezik, hogy segítsen megtartani a jó formánkat. Üdvözöljük őt az Arsenalban." 

ARTETA: "Jorginho egy intelligens játékos, aki vezéregyéniség, és mind a PL-ben, mind a válogatottban óriási tapasztalattal bír. Bár sokat nyert már eddigi karrierje során, még mindig benne van a sikeréhség és hajlandóság, hogy nálunk is elérje ugyanezeket."

JORGINHO: "Nagyon izgatott vagyok ezzel az új kihívással kapcsolatban, alig várom már, hogy a pályán legyek. Minden nagyon gyorsan történt. Először meglepődtem az Arsenal érdeklődése kapcsán, de rögvest rábólintottam a lehetőségre. Az Arsenal egy bámulatos klub, nagyon izgatott és boldog vagyok, hogy itt lehetek."

"Mikel Arteta nagy befolyással volt a döntésemre. Tudom, hogy korábban is szeretett volna leigazolni, és ez más okok miatt nem történt meg, nem az én kívánságom miatt. Szeretnék pozitív energiát, kemény munkát és tapasztalatot hozzátenni a kerethez. Az a célom, hogy minél többet elérjünk csapatszinten. Annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a klubot képviselhessem."

Jorginho az Arsenal harmadik téli érkezője Leandro Trossard és Jakub Kiwior után. 

Az Arsenal tájékoztatása szerint az olasz játékos a 20-as számú mezt fogja viselni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

10 hónapja
Hát így legyen! 😏
(Kurva nehezen emésztem a dolgot...)

Szólj hozzá