
Sajtó: A Shakhtar elutasítja a második ajánlatot is
Jan 04. 12:33A Chelsea is beszállt a játékosért folyó versenybe
Közeleg a világbajnokság vége (december 18.), ezzel együtt pedig hamarosan újraindul a Premier Liga (az Arsenal december 26-án folytatja a bajnokságot a West Ham ellen), és január elsejével egy hónap áll majd a klubok rendelkezésére az erősítésekre a téli átigazolási ablak során.
Megbízható sajtóértesülések szerint az Arsenal eredeti terve két játékos megszerzése a szélső és a védekező középpályás posztokra - de lehet, hogy Gabriel Jesus sérülése miatt Artetáék átírják az elképzeléseket. Cikkünkben összefoglaljuk, mi lehet az Arsenal elgondolása a januárra vonatkozóan.
David Ornstein mai cikkéből kiderül, hogy az Arsenal elsődleges célpontja a Shakhtar Donetskben játszó Mykhaylo Mudryk megszerzése.
Az Arsenal már nyáron is érdeklődött a 21 éves ukrán szélsőért, de akkor ajánlatot nem tettek a Shakhtarnak. Augusztusban a Brentford állt a legközelebb Mudryk megszerzéséhez 25 millió euróért, de az átigazolás nem történt meg, hiába állapodott meg az angol klub a Shakhtarral.
Az ukránok által elvárt kivásárlási összeg azóta csak nőtt Mudryk jó BL-szerepléseinek köszönhetően. A csapat sportigazgatója, Darijo Srna a napokban elmondta, hogy legalább annyit kérnek a játékosukért, mint amennyit a Manchester City fizetett Jack Grealishért, vagy amennyit a Manchester United kiadott Antonyért, vagyis 100 millió eurót, hiszen szerintük Mudryk van azon a szinten, mint az angol és a brazil játékos.
Ornstein szerint azonban a Shakhtar beérheti ennél jóval kevesebb pénzzel is. A játékos részéről biztosan meglenne a pozitív válasz az átigazolásra, Mudryk szeretne ugyanis a Premier Ligában folytatni. Az angol szakíró szerint az Arsenalnak meglehetősen jó esélye van Mudryk megszerzésére, bár teljes körű megállapodásról még nem beszélhetünk.
Bár neveket Ornstein nem említett, az Arsenalnak azért vannak alternatívái a szélső posztra - köztük lehet az Orlando City játékosa, az uruguayi Facundo Torres.
Viszonylag hitelesnek mondható brazil források tudni vélték az elmúlt hetekben, hogy csak idő kérdése, mikor nyújt be az Arsenal hivatalos ajánlatot a Palmeiras játékosáért, a védekező középpályás Danilóért.
Danilóért az Arsenal ugyanis idén télen, sőt nyáron is érdeklődött, a 21 éves játékos csapata azonban mindeddig vonakodott elfogadni bármilyen ajánlatot. Ez télen változhat, a brazil mintegy 25 millió euróért már mozdítható lenne, ugyanakkor Ornstein szerint Danilo jelenleg nincs az Arsenal radarán.
A Valencia amerikai játékosa, Yunus Musah viszont ott lehet. A 20 éves középpályás jó teljesítményt nyújtott a világbajnokságon, Fabrizio Romani szerint az Arsenal külön játékosmegfigyelőket küldött az USA meccseire, hogy megnézzék Musah teljesítményét.
Ornstein úgy tudja, hogy a Valencia már többször is megpróbálta eladni Musah-t az eddigi átigazolási időszakokban, de végül sosem ment végbe egyetlen transzfer kísérlet sem. A spanyol csapat mintegy 20 millió fontot vár Musah-ért, akinek 2025 nyaráig szól a szerződése.
Érdekesség, hogy Musah az Arsenal neveltje, 2012 és 2019 között játszott a csapat akadémiáján, majd a több játéklehetőség miatt igazolt a Valenciához.
Danilo és Musah neve mellett még megemlíthetjük Ismael Bennacerét is, akiért olasz források szerint az Arsenal és a Chelsea is érdeklődik. Az AC Milan ugyanakkor minden követ megmozgat, hogy Bennacer hosszabbítson - az algériai játékos szerződése 2024-ben jár le az olasz klubbal.
Ornstein hétfői cikkéből kiderül, hogy az Arsenalnál jelenleg tanakodnak, hogy igazoljanak-e egy csatárt Gabriel Jesus sérülése miatt - a brazil játékos várható visszatéréséről nem adott ki közleményt a csapat, de legrosszabb esetben akár három hónapot is kihagyhat a csatár, aki eddig az Arsenal összes bajnokiján pályára lépett.
Az Arsenalnál így jelenleg csak Eddie Nketiah az egyedüli középcsatár. A csapatnak állítólag van ugyan opciója, hogy visszahívja a Reims csapatához kölcsönadott Folarin Balogunt, ugyanakkor lehetőség szerint ezzel nem élne Arteta, hiszen Balogun jól beilleszkedett a francia csapatba, és az állandó játékpercek kellenek a csatár fejlődéséhez.
Ha a csapat úgy dönt, hogy csatárt igazolna, két Atletico Madrid-játékos is a radaron lehet. Az egyik Matheus Cunha, aki szinte biztosan elhagyna a Matracosokat a tél folyamán. Eddig úgy tűnt, hogy Cunha a Wolverhampton játékosa lehet Jorge Mendes kapcsolatai miatt, azt viszont nem tudni, hogy a Farkasok kifizetik-e a játékosért kért 50 millió eurós kivásárlási összeget. Cunháért egyébként az Everton, a Leeds és az Aston Villa is érdeklődik.
A brazil mellett opció lehet még Joao Felix. Az Atletico Madrid részéről ritka, hogy nyíltan beszélnek egy játékosuk távozásáról, pár napja ugyanakkor a spanyol csapat vezető ügyvezetője, Miguel Angel Gil Marin ejtette el, hogy "van alapja vannak, hogy Felix távozzon a klubtól januárban".
Ez azonban csak óriási kivásárlási összegért cserébe hagyná jóvá az Atletico Madrid, hiszen ők maguk 139 millió eurót fizettek Felixért a Benficának 2019 nyarán. Spanyol hírek szerint az Arsenal valóban érdeklődik a portugál játékosért, a PSG-vel és a Manchester Uniteddel együtt. Ugyancsak ők írják, hogy az Atletico Madrid abba is belemenne, hogy kölcsön plusz kötelező megvételi záradék formájában váltson csapatot Felix a tél folyamán.
Ornstein mindezt nem erősítette meg, de vezető beosztású rekrutálásért felelős szakemberek véleménye szerint Felix az Arsenal játékstílusa miatt jobban beillene az Ágyúsokhoz, mint Cunha.
Néhány hét múlva minden kiderül.
A Chelsea is beszállt a játékosért folyó versenybe
A Shakhtar többet akar 65 millió eurónál
Gabriel Jesus elvesztése fájó pont a csapat számára
Hozzászólások (407)
ÍME, OLVASÓINK VB-ÁLOMCSAPATA
Dominik Livakovic (Horvátország) – Asraf Hakimi (Marokkó), Cristian Romero (Argentína), Josko Gvardiol (Horvátország), Théo Hernandez (Franciaország) – Bruno Fernandes (Portugália), Luka Modric (Horvátország), Antoine Griezmann (Franciaország) – Lionel Messi (Argentína), Olivier Giroud (Franciaország), Kylian Mbappé (Franciaország)
Ezt a Nemzeti sportoldalon találtam. Egyébként itt sok a horvát és a francia játékost írnak és meglepően kevesebb argentint. Én kapus posztra Martinezt írtam volna.
Szólj hozzá