Az Arsenal szűkszavú közleményben megerősítette azon sajtóhíreket, miszerint Gabriel Jesust műteni kell - a brazil csatáron már el is végezték a szükséges operációt.

Mint írtuk, Jesus számára azt követően ért véget a világbajnokság, hogy a Kamerun elleni meccsükön egy óra elteltével sérülés miatt le kellett cserélni őt. Már a mérkőzést követő első vizsgálatok eredményei sem kecsegtettek jóval - de ekkor még nem volt szó műtétről, és inkább csak párhetes kihagyást jósoltak neki.

Az Arsenal külön kérésére Jesus hétfőn elhagyta a brazil válogatott katari edzőtáborát, és visszautazott Londonba, ahol a klub saját orvosa, Gary O'Driscoll is megvizsgálta a játékost. A klub és Jesus ezt követően döntött úgy, hogy a műtét lesz a legjobb mód a rehabilitációt tekintve.

"Isten nagyszerű - erősebben térek vissza - üzeni a játékos az Instagramon
"Isten nagyszerű - erősebben térek vissza" - üzeni a játékos az Instagramján

Mennyit kell a játékosnak kihagynia?

Az Arsenal a közleményben nem tér ki arra, nagyságrendileg mennyit kell Jesusnak kihagynia.

Megbízható twitteres hírek és vélemények szerint Jesusnak a mediális kötőszalagjával adódtak gondok a jobb térdében - ez azért jobb hír, mintha a keretszalag-sérülése lenne a játékosnak. A brazil globo.com sportlap úgy tudja, hogy szerencsére nem szakadt el a szalag a térdben, emiatt jó eséllyel maximum három hónapot kényszerül a játékos kihagyni.

A Twitteren Dr. Rajpal Bral azt írja, hogy a mediális kötőszalag gyógyulása kb. 10-12 hét, a jó vérellátásnak köszönhetően ez a sérülés gyorsabban gyógyul. Granit Xhakának is hasonló sérülése volt 2019 szeptemberében - a svájci játékost szintén műteni kellett, és mintegy 70 napra volt szüksége ahhoz, hogy ismét visszatérjen az edzésekre.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (431)

9 hónapja
Kérdés, hogy kibe kéne inkább fektetni Mudrykba vagy Félixbe? Mindkettő rendesen túl van arazva, azért a Shakhtar nem gondolhatja komolyan, hogy valaki kifizet 100 milliót egy ukrán bajnokságban játszó játékosert, de Félixert se nagyon kéne 100 fölött adni. Én mondjuk Félixet választanám, de majd meglatjuk, mi lesz, ha egyáltalán lesz bármi.
9 hónapja
Mudryk!!!!!!!!
9 hónapja
Orni szerint nem Danilo hanem Musah a celpont, illetba Felixet is figyeljuk.
9 hónapja
Remélem ez a Chunás pletyka csak egy rossz vicc.
9 hónapja
szerintem a Wolvesba megy. Tavaly is volt vele pletyka, szerintem nem olyan rossz, mint amennyire be van allitva
9 hónapja
Sehol nem hozott kiemelkedőt, akkor nekünk ő hol is erősítés? Az a kaliber, hogy akkor már inkább játsszon Nketiah. Félix is felmerült, de azt rohadtul nem látom magam előtt. 100 millió, és nem hiszem, hogy rotációba igazolnánk ennyiért. Mudryk szerintem reális lehet.
9 hónapja
nem mondtam h jojjon, es igazabol max akkor deruone ki mennyire lehet hasznos, ha nalunk van, ezt pedig Eduek dolga felmerni, de tovabbra se hiszem, h erkezni fog csatar, ha csak Jesus rehabja decemberben nem megfeleloen halad
9 hónapja
Nem tudok dönteni Mudryk és Felix között. Nyilván kivásárlási ártól függő. Mudrykban nagy potenciál van, de egyelőre még nem láttunk semmi olyat, amivel bizonyítaná hogy azonnal hozzá tud tenni a csapathoz. Kontrákból jól megy neki a Shakhtarban, ebből lövi a góljainak többségét, de azért nálunk ennél több kell. Felix is azért óriási kérdőjel... de van egy olyan érzésem, hogy nálunk jobban beválna, mint az Atleticoban.
9 hónapja
Biztos, hogy jobb lenne itt Félix, mint az Atletiben, de afelől vannak kétségeim, hogy ő valaha is lesz-e olyan igazi jó játékos, és húzóember, mint amit előzetesen jósoltak neki. Vagy marad egy ilyen Dybala szint, aki csak periódikusan kapja el a fonalat. Ez nem az Atletiben fog kiderülni. A másik, hogy Félixet szerintem ennyiért fixen kezdőbe hoznánk, de akkor kit ültetünk le? Mudryk szerintem jobban viselné a padot is még.
9 hónapja
Szerintem Martinelli bemenne középre. Azért kellene még egy szélsőt a Martinelli-Saka minőségből, aztán játsszon a jobb formában lévő, meg úgyis jönnek majd a sérülések. Ami viszont kicsit aggaszt, hogy Mudryk és Felix is inkább bal szélső, nagyon nincs a piacon épkézláb jobb szélső játékos.
9 hónapja
Félix lenne szerintem középen.
9 hónapja
igazabol Felix inkabb Second Striker vagy hamis9es, viszont Felix vagy Cunha erkezesevel is amennyiben nem kolcson erkeznenek, elveszik a helyet kesobb Balogun vagy a nagyon utalt Nketiah elol, aki nem veletlenul kapta meg a 14es mezszamot es a hosszabbitast. Igy nem szerintem inkabb egy szelso fog erkezni, aki el van kozeoen is, vagy pedig Martinelli tud behuzodni kozeore.
9 hónapja
Mudyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyk
9 hónapja
💣Ornstein: Az Arsenal elsődleges kiszemeltje Mudryk a téli átigazolási időszakban, és belsős körökben az a pletyka járja, hogy ez az átigazolás jó eséllyel megtörténik, bár semmi sincs kőbe vésve, megállapodásról még nem beszélhetünk.
Az Arsenal kapcsolatban áll mind a Shaktharral, mind a játékossal, a 21 éves szélső már több alkalommal kijelentette, hogy azonnal igent mondana az Ágyúsok megkeresésére.
A Shakhtar annyit kérne a játékosért, mint amennyi Antony vagy Grealish került - vagyis nagyságrendileg 100 millió eurót, de állítólag ennél lényegesebben kevesebbért is megtörténhet a transzfer.
9 hónapja
Most olvastam en is twitteren. Hat kivancsi vagyok, ennyit tuti nem fogunk adni erte
9 hónapja
De írják is, hogy kevesebbe fog fájni. Martinelli lehet kezdheti gyakorolni a center posztot.
9 hónapja
szerintem is, kerdes h mennyivel. Az a 40+ bonusz ajanlat tunik realisnak.

Szólj hozzá