• A fiatalok szerződéshosszabbításáról

    Artetát Saliba, Saka és Martinelli új szerződéseiről is kérdezték. Mind a három játékos szerződése 2024 nyarán jár le a csapattal, de a klubnak van opciója a hosszabbításra: Sakával és Salibával további egy, Martinellivel további két évre hosszabbíthat a klub - de a csapatnál arra törekednek, hogy ezek a kulcsjátékosok új hosszú távú szerződéseket írjanak alá a következő hónapokban. Többségükkel már folynak a tárgyalások, noha egyik sincs még a véglegesítés előszobájában.

    "Természetesen gondolnunk kell a jövőre, és ezen dolgozunk. Edu és a csapat irányítótestülete rajta van az ügyön, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól süljenek el a dolgok. Igyekszünk a lehető legjobban eljárni ezen játékosok ügyében, és hogy megjutalmazzuk azokat a játékosokat, akik a jövőjét képzik ennek a klubnak. Amint van valami bejelentenivalónk, meg fogjuk tenni."

    "Tudom, hogy az elmúlt években jónéhány játékosunk esetében az utolsó évébe ért a szerződésük, és a klub nem volt jó helyzetben a tárgyalásoknál, de minden eset más, és tudom, hogy a klub akkor is a lehető legjobban akart eljárni. Most is azon vagyunk, hogy védjük a klubot, és hogy sikerüljön előrelépnünk csapatszinten, és hogy a játékosok boldogak legyenek nálunk."

  • Háromnaponta meccs

    "Az, hogy háromnaponta meccsünk van egy nagy erőpróba a keretnek, nem csak a mélység, hanem a minőséget tekintve, mert mindig olyan csapatot kell összerakni, amelyik képes hozni az eredményeket, és amelyik a legmagasabb szinten képes játszani."

    "Ez nem volt így a tavalyi szezonban, de most igen, és ezt ebben a szezonban több ok miatt is el kell fogadnunk, főleg a világbajnokság miatt, a torna után minden csapatnak ez lesz a sorsa."

  • Reiss Nelsonról

    A fiatal angol szélső a tavalyi szezont a Feyenoordnál töltötte kölcsönben, és az Arsenal idén nyáron sem állt volna Nelson útjába, ha a több játéklehetőség miatt távozott volna a csapat hazai nevelésű játékosa.

    Végül egy viszonylag komolyabb sérülés miatt Nelson nem tudott távozni, a játékos azóta pedig felépült, és több alkalommal is ott volt már a meccskeretben. Most csütörtökön végre a pályán is bizonyíthat.

    "A Feyenoordnál töltött évad után azt akartuk, hogy Nelson visszatérjen, és hogy felmérjük, sikerült-e fejlődnie, és hogy van-e arra esély, hogy erősítse a keretünket. Azt gondolom, ez mindenképpen megvan, és sokan láthatjuk, mennyire különleges játékos ő. Ő is az akadémiánk neveltje, és meg kell adnunk a lehetőséget a bizonyításra. Majdnem három hónapot hagyott ki sérülés miatt, de most visszatért, és készen áll a játékra. Már csak a percek kellenek neki."

    "Most a pályán kell bizonyítania. Lenyűgöző, mennyit javult a hozzáállása az elmúlt egy év során, ezt sokmindenki észrevette a stábból is, most rajta a sor, hogy jól játsszon a pályán."

  • A rotációról

    "Az a célunk, hogy folytassuk a jó sorozatunkat. Ezért dolgozunk minden egyes nap, csak a feladatunkra koncentrálunk, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy jól teljesítsünk, de emellett szerénynek is kell maradnunk. Sok dolog van még, amin javítanunk kell, és hogy megőrzziük a javulásra való éhségünket. Van egy versenyszellem a kereten belül is, mert mindenki játszani akar."

    "Az EL fontos sorozat, fontos lesz, hogy csoportelsőként jussunk tovább. Nem lefutott a csoportkör, most pedig ki kell használnunk a hazai pálya előnyeit. Ezért lesz fontos a csütörtöki meccs."

  • Arteta nehéz meccset vár

    "Elvégeztünk a házi feladatunkat, felkészültünk a meccsre. Tudjuk, milyen csapattal játszunk ma, milyen történetük van, és milyen eredményeket értek el a múltban. Martin is ismeri őket, és sok mindent el is mondott a többieknek az öltőzben." - mondta Arteta a sajtótájékoztatóján.

    "A Bodo-nek van egy pár jó játékosa és egy jó edzője, van egy konkrét elképzelésük, hogyan kell játszaniuk. Mindig remek benyomást tesznek rám, amikor játszanak."

  • Folytatódik az EL

    Egy meccsanpos csúszással folytatódik az Arsenal Európa Liga-kampánya, ezúttal a Bodo/Gllimt csapata ellen.

    A mérkőzés 21:00-kor kezdődik, a találkozót az RTL2 közvetíti

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (149)

1 éve
Kyle Walker-t tegnap megműtötték akkora sérülést szenvedett,amely Ben White útját biztosíthatja az Angol válogatottba a VB-re. kíváncsi leszek rá.
1 éve
Egy kis stat infó 📈:

▪Fábio Vieira vs. FK Bodø/Glimt:

90 minutes played
37 touches
16 passes (100% success)
3 key passes
2 big chances created
1 assist
4 shots
2 shots on target
1 goal

▪Rob Holding vs. FK Bodø/Glimt:

90 mins played
67 passes (94.4?curacy)
1 goal
3 clearances
1 goal line clearance
1 block
1 interception
1 ground duel (100% success)
1 aerial duel (100% success)
7 long balls (5 accurate)
1 clean sheet

▪Gabriel Jesus miota nalunk van

◎ 10 games
◎ 5 goals
◉ 4 assists

▪Arteta győzelmi aránya 58,26 % ez a legjobb az Arsenal menedzserek között!


1 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Nagy játékos lesz ez a Vieira az biztos. Ketten Ödével is nagyon jók voltak. Még a végén Arteta lesz az Arsenal legjobb menedzsere
1 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Az, hogy a tegnap Öde-Fabio kettős játszott fent, is csak azt vetíti előre, hogy még bőven lesz ilyen, főleg ha még télen jön egy középpályás is. Mert Vieira annyira univerzális, hogy emiatt lehet őt bárhová tenni. Öde, mint csk biztos, hogy kezdeni fog szinte mindig.
1 éve
Ahhoz kéne pár kupa is majd. De minimum PL győzelmek.
1 éve
Wenger 7 FA, 7 Community, 3 PL
1 éve
Szerintem egyik meccsen sem volt extra Vieira, még idő kell neki. Az a 16 passz az nagyon karcsú. Biztos csak ennyi vot? Vagy ez csak a támadó harmadba?
1 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Egyelőre Arteta 1 Fa kupa 1 com shield. De ha 22 évig marad, mint Wenger, akkor kíváncsi lennék mennyi lenne a neve alatt
1 éve
Rilers igen, ennyi passza volt. Ezért nem az igazi még mezőnyben a portugál, a norvég sokkal többet mozog, többször találkozik a labdával. Jó a Zürich ellen pl 31 passza volt, 91,2 % pontosággal.
1 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Engem az se zavar, ha még ennyire se érne labdába ha 1 meccsen ad egy gólt és pólpasszt.
1 éve
Pesti svábbogár maradona! Azért Wenger a teljes footbalt megreformálta és szar játékosokkal is csodákra volt képes. Ne hasonlítsd már össze a két edzőt. Arteta csak egy Guardiola utánzat.
1 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Öde labdabiztosabb de Vieira sokkal gólérzékenyebb. Ezért nem volt rossz ötlet mindkettőjüket pályára küldeni. Meg is lett az eredménye. Elég volt erre egy 25 perc nagyjából
1 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
A modern footballhoz pont Arteta kell. Wengerrel ez nem működne. Wengert elismerem nem kérdés de most Arteta Guardiola féle játék a sikeresebb
1 éve
Leginkabb azert nem kene, mert azota teljesen atalakult a foci, ha tetszik, ha nem. Ha csak fele olyan sikeres lesz a PL-ben, mar megerte az utanzat.
1 éve
matem, mondjuk neked soha nem lesz jó Arteta mert látható hogy valamilyen okból utálod.😀 miből adódik ez az ellenszenv nálad?
1 éve
Zoli92: jelenlegi edző generációbóól senkit se kedvelek. Allegri volt szimpatikus, de történt vele valami. megtört. Most Viera-ra kíváncsi leszek, hogyan fejlődik. A legtöbb edzővel az a bajom, hogy 0,5-1 MD eurót kell költeniük, hogy eredményt érjenek el. Ide tartozik a baszk is. Valamint nem tudja a csapatot forgatni, ha bírnák a játékosok végig tolná az egész szezont 11 emberrel. Meg úgy érzem vannak kedvencek a csapatban, akik lehetnek akármilyen formában bérelt a helyük.
1 éve
Ez viszont nem gondolom, hogy az edzők hibája, hanem a piacé. Ha nem szálltak volna el az árak, akkor messze nem lenne ennyi költekezés, viszont a sikeres foci ugyanúgy meglenne. Legjobb példa ezekre Lavia, vagy Caicedo, akikért kb 0 meccsel is 50 milliót kértek el. Amikor egy Newcastle, Wolves vagy WHU is elver 100 millió fölötti összeget, akkor min csodálkozunk, és Ők még így sem tudnak sikeresek lenni. A keret rossz rotálás és a formától függetlenül kezdések pedig Wengernél is megvoltak. Ez klub betegség úgy néz ki. MRI szétrotálta a kerete mégsem működött.
1 éve
Azt hozza teve meg, hogy alapesetben a PL klub altal megkeresett jatekos mindig tobbe kerul, mint mas bajnoksagbol erdeklodoknek.
1 éve
Aztán ,hogy tudna bárki komoly összegek nélkül érvényesülni? Nem csak a foci változott, de pl. az NBA is. Régen draftolt egy csapat aztán lehúztad ott a teljes karriered. Most meg mivan? Átlag feletti játékos vagy és ha 2 évig nem nyersz a csapatoddal semmit már rinyálsz és összeállsz +2 sztárral egy szupercsapatban, hogy legyen esélyed mint James,Harden,Durant stb... A foci ugyanez. Akadémistaként ha 18 évesen nem vagy stabil kezdő az aktuális csapatodban már lelépsz, vagy ha mondjuk 2-3 évig gyengélkedik a csapatod már elhúzol a picsába valahova ahol sokkal több a pénz.
1 éve
Vieira lett a meccs embere, Holding pedig bekerült a forduló csapatába. Szokásos EL mecss volt, de jóval pörgősebb, mint a Zürich elleni.

Ebben a szezonban eddig mindig 10 kapura lövés fölötti próbálkozásaink vannak, így igencsak kezd rendberázódni a támadósor is, már csak a pontosság hiányzik, mert az sokszor viszont nagyon kevés. A hétévégn én nagyon nehéz meccsre számítok függetlenül a Pool jelenelgi helyzetétől, mert szeretjük visszahozni az épp szenvedő csapatokat a győzelembe. Ettől függetlenül bízom a győzelemben hazai pályán, ami ebben az idényben, de már tavaly is kezdett bevehetetlen lenni az ellenfelek számára.

Jesus is elmondta, hogy jók voltak a City drukkerei, de azért az, amit az Emiratesban kap, az jobb (kis nyalás😝)
1 éve
Vieira nagyot ment,uhh ha így folytatja nagy spíler lehet belőlle,Martinelli elég gyengusz volt,remélem a Liverpool ellen össze szedi magát,Odegaard is osztott 1-2 szép labdát még,Saka kezd aggasztani a srác,Partey,Zinchenko,Saliba,Ramsdale, pihent teljesen szoval nem olyan sok játékos ez,remélem a Liverpool-t meg tudjuk fingatni
1 éve
isten óvjon meg tőlle,hogy Ramsdale lesérüljön...Turner nem értem miért őt nézték ki második kapusnak?lenne tőlle jobb is szerintem oda, szerintem kibaszott nagy bajba lennénk,ha neki kéne védenie a PL-ben.Odegaard is meglátszott hogy bejött szép labdákat adott Nketiah-nak csak az meg elbaszta 2x is
1 éve
Turnertől a hideg kirázott, nem is számoltam már hányszor lett bedobás az indításából
1 éve
Vieira-ra eleg igeretesnek tunik eddig 😀
1 éve
igen, úgy néz ki hogy be fog válni. 🙂
1 éve
Kicsit nekem sokat tűnik el, és szeret villanásokból meg a bal lábából élni. Öde bőven stabilabb játékban egyelőre. Viszont az kurva nagy előny, hogy mer és tud is lőni.
1 éve
Sokkal direktebb mint Odegaard, nekem jobban tetszik, az viszont jó, hogy elteroek, így ellenfeltol függően lehet majd őket váltogatni, vagy akár együtt is játszatni.
1 éve
még teljesen mindegy mennyit tűnik el szerintem vagy mennyit van játékban mert az csak azon múlik mennyire integrálódik be a csapatba az meg idővel jönni fog, itt az a lényeg hogy oda teszi a labdát ahova akarja. a beadás is nagyon pontos volt és a lövés is szépen felemelte hogy véletlenül se akadjon el. az látszik persze hogy nem régóta játszik itt, de ha így is ilyen szinten tud játszani hogy gólok meg gólpasszok, nem hiszem hogy aggódni kellene miatta.

Szólj hozzá