

Megszületett a teljes megállapodás az Arsenal és a Manchester City között Oleksandr Zinchenko átigazolása ügyében, írja David Ornstein a The Athletic újságírója.
A szakíró szerint az Arsenal 30 millió fontot fizet Pep Guardiola együttesének, plusz további két milliót teljesítményarányos bónuszt. Ornstein úgy tudja, hogy az Ágyúsok megállapodtak az ukrán játékos ügynökével is a játékos fizetéséről, így - ha minden jól megy - már csak az orvosi vizsgálatok hiányoznak az átigazolás véglegesítéséhez.
Az Arsenal azt követően döntött Zinchenko leigazolása mellett, hogy nem sikerült megszerezniük az első számú kiszemeltjüket, Lisandro Martínezt, aki a Manchester Unitedhez igazolt. Mikel Arteta érdeklődéséről az ukrán iránt legelőször májusban számoltunk be. Mint ismert, a spanyol edző jó munkakapcsolatot ápol Zinchenkóval, akivel a Manchester City-nél dolgozhatott együtt, mikor Guardiola assisztense volt.
Arteta első körben bal szélső védőként számol Zinchenkóval, de kapóra jön a 25 éves játékos sokoldalúsága, aki védekező, sőt támadó középpályásként is bevethető. A hírek szerint az érte kapott pénzből a Manchester City Marc Cucurella leigazolását fogja megpróbálni a következő hetekben.
Zinchenko 2016-ban 1,5 millió fontért igazolt a Manchester City-hez az ukrán Ufa együttesétől, bár az akkor még Arséne Wengerrel felálló Arsenal is élénken érdeklődött iránta. A játékos a 2016/17-es idényt kölcsönben töltötte a PSV Eindhovennél, a rá következő évben pedig folyamatosan tört be Guardiola kezdőcsapatába, kiszorítván a sérülékeny Fabian Delph-t és Benjamin Mendy-t. A City-hez való visszatérése óta Zinchenko minden sorozatot figyelembe véve 128-szor lépett pályára, 4 bajnoki címet, egy FA-Kupát és 4 Ligakupát nyert a csapatával.
A hírek szerint Guardiola nem feltétlen szerette volna ezen a nyáron eladni Zinchenkót, de a játékos több játéklehetősége szeretett volna azt követően, hogy az előző szezonban mindössze 15-ször játszhatott a bajnokságban. Ha minden a terv szerint halad, Zinchenko az ötödik nyári szerzeménye lesz az Arsenalnak Matt Turner, Marquinhos, Fabio Vieira és Gabriel Jesus után, és a második fogás a Manchester Citytől ezen a nyáron Gabriel Jesus megszerzése után.
Hol lesz az orvosi?
A hétfői hírek szerint Zinchenko még a Manchester City houstoni edzőtáborában edzett. Egyelőre ellentmondásos hírek vannak arról, hogy mikor és hol történne a játékos arsenalos orvosija.
Ornstein erről nem közölt részleteket, csak annyit, hogy "ha minden terv szerint megy, Zinchenko elhagyja a Manchester City edzőtáborát, hogy átessen az orvosi vizsgálaton az Arsenalnál."
A BBC Sports szerint az orvosira és az átigazolás befejezésére Angliába kerülne sor, így Zinchenko a napokban Londonba utazna vissza Houstonból. A goal.com szerint az Arsenal viszont szeretné minél hamarabb a keretében tudni a játékost, Charles Watts úgy tudja, ha minden simán megy, Zinchenko akár már az Egyesült Államokban átmehet az orvosin, Houston mindössze másfél-két órára van az Arsenal orlandoi edzőtáborától, a csapatok a logisztikát véglegesítik ezügyben.
Kapcsolódó Hírek

Sajtó: Zinchenkoért érdeklődik Arteta
2022 May 27. 13:08Újabb játékos érkezhetne a Manchester City-től
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá