Elsősorban brazil sajtóhírek szerint az Arsenal erősen érdeklődik Lucas Paqueta, a Lyon 24 éves középpályása iránt, és szinte biztos, hogy a londoni csapat hamarosan ajánlatot is tesz majd a játékosért.

A hírt először a goal.com brazil kiadása hozta le kedden reggel, ebben a cikkben az szerepel, hogy az Arsenal sportigazgatója, Edu, arról biztosította Paqueta ügynökeit, hogy hamarosan hivatalos ajánlatot fognak tenni a játékosért a Lyonnak.

A cikket szerző Thiago Fernandes ugyanakkor hozzátette, hogy a Lyon bónuszok nélkül legalább 80 millió eurót szeretne Paquetáért kapni, mivel 15%-os részesedést kell utalnia az átigazolási díjból a brazil előző klubjának, a Milannak.

A goal.com értesüléseit kedd délután egy másik brazil lap, a szintén hitelesnek mondható OUL Esporte is lehozta. Gabriel Cameiro szerint Paqueta leigazolását mind Arteta, mind Edu jóváhagyta, és úgy hírlik, a játékosnak sem lenne ellenére az Arsenalhoz való igazolás.

Cameiro kiemelte, gondot okozhat a Lyon elnökével, a notóriusan nehéz tárgyalópartnerrel, Jean-Michel Aulasszal való megállapodás, aki 60 millió eurót kérne Paquetáért. Az Arsenalnál sokallják ezt az összeget, így vagy megpróbálnák csökkenteni ezt a számot, vagy teljesítmény-arányos bónuszok formájában fizetnének. Jó indikátor lehet, hogy a Lyon idén télen 40 millió fontért adta el egy másik kulcsemberét, Bruno Guimaraes-t a Newcastle-nek.

Egyébként volt arról szó, hogy a Newcastle Guimaraes leigazolása után Paquetát is elhozza idén nyáron, de mindkét brazil forrás arról számolt be, hogy a Szarkák csak érdeklődtek a lyon játékosa iránt, ajánlatot nem tettek.

Úgy tűnik tehát, hogy az Arsenal érdeklődése valós Paqueta iránt, de egyelőre hivatalos ajánlatról nem beszélhetünk, és sok múlik azon is, a Lyon mennyire viszi lentebb a követeléseit. Érdemes lesz majd látni, hogyan tudósítanak saját forrásból a hitelesebb angol sportlapok.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá