Angol lapértesülések szerint az Arsenal a napokban hivatalos ajánlatot tehet a Leeds United brazil szélsőjéért, Raphinháért.

Fabrizio Romano szerint Mikel Arteta együttese március óta érdeklődik Raphinha iránt, és immáron közvetlen kapcsolatban vannak a Leeds Uniteddel, amely a napokban hivatalos ajánlat formájában csúcsosodhat ki.

Ettől függetlenül továbbra is a Barcelona tűnik pole pozícióban a brazil szélsőért folytatott versengésben. A katalán csapat már régóta megállapodott a játékossal a személyes feltételekről, csak számukra bonyolítja az átigazolás befejezését, hogy a Leeds benmaradt a Premier Ligában az előző szezonban, így Raphinhának nincs minimum kivásárlási záradék a szerződésében.

A Leeds a bennmaradásuk okán legalább 50 millió eurót kérne Raphinháért, kérdés viszont, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő Barcelona hogyan tudna ennyi pénzt kigazdálkodni, amikor több célpontjuk is van ezen a nyáron, többek között Jules Koundé, Robert Lewandowski  vagy Bernardo Silva.

Angliából a Chelsea és a Tottenham is élénken érdeklődik Raphinha iránt, és ők az Arsenallal ellentétben Bajnokok Ligája-résztvételt is tudnának a játékosnak ajánlani. Ezzel együtt a sajtóhírekből kiindulva a Chelsea első számú kiszemeltje ezen a poszton Raheem Sterling, a Tottenhamnek pedig Richarlison. Az Arsenalnak így elvileg egyenes útja lehet Raphinháért feltéve,hogy a Barcelona nem tud villámgyorsan kigazdálkodni legalább 50 millió eurót a Leeds számára

A hírek szerint Raphinha ügynöke, Deco a napokban az Arsenal sportigazgatójával, Eduval tárgyalt, a The Times szerint pedig a Leeds is várhatja az Ágyúsok első hivatalos ajánlatát Raphinháért, aki mihamarabb tisztán akarja látni a jövőjét.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá