
Arteta: "Nincs kizárva, hogy csatárt igazolunk"
2022 Dec 21. 15:30Gabriel Jesus elvesztése fájó pont a csapat számára
Nem kérdés, az Arsenal számára egy új középcsatár leigazolása lesz a prioritás a nyár folyamán, írja közös cikkében David Ornstein és James McNicholas a The Athletic hasábjain.
Az Arsenal számára nem jött jól a Bajnokok Ligájából való kimaradás, ennek elsősorban anyagi vonzata lenne, jó hír viszont a kellemetlenségben, hogy a csapatnál eleve nem számoltak a BL-be való visszakerüléssel, és ennek megfelelően lőtték be az idei átigazolási költségvetésüket is. A csapatnál abban bíznak, hogy Arteta fiatalítási projektje, Edu kapcsolati tőkéje és London még mindig vonzó tényezők lehetnek egy-egy játékos leigazolása során.
Mint James Olley, az ESPN szakírója írja: idén nyáron újabb hároméves ciklus kezdődik a Premier Ligában a Financial Fair Play-t tekintve, ráadásul legalább az EL-be való visszatéréssel valamelyest nőni fognak az Arsenal bevételei is a következő évadot tekintve, így elmondható, hogy lesz forrás új erősítésekre a nyár folyamán.
Tavaly nyáron az Arsenal 140 millió fontot költött hat új játékos leigazolására. Mint Ornsteinék írják: ezúttal kevesebb játékost akarnak igazolni, de számottevően meg akarják emelni a keret minőségét az új érkezőkkel. A prioritást jelenleg legalább egy középcsatár, egy 8-as szerepkörben játszó középpályás és egy ballábas védő leigazolása jelentik.
A csatárposzton Gabriel Jesus a csapat legfőbb kiszemeltje. Mikel Arteta korábban a Manchester City-nél már dolgozhatott együtt Jesusszal, pontosan ismeri a játékos legfőbb erényeit: nagyszerű labdanélküli helyezkedés, jó presszing, és sokoldalúság.
Az Arsenal érdeklődéséről a 25 éves brazil csatár iránt már hetek óta lehet olvasni a sajtóban. Sokáig félő volt, hogy az Ágyúsok elszalasztott BL-indulása megtorpedózhatják a csapat esélyeit Jesus leigazolására, de erről nincs szó. Erling Haaland érkezésével ugyanis Jesus csak perememberré válna a Manchester City-nél, amit a csatár mindenképpen el akar kerülni az idei világbajnokság előtt. A távozást lényegében már maga Jesus is elismerte a Manchester City bajnoki ünneplését követően, a játékosnak "világos terve" van azt illetően, hol szeretné folytatni a nyáron.
Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az Arsenal sportigazgatója Edu már hetek óta tárgyal Gabriel Jesus ügynökével, Fabrizio Romano olasz újságíró pedig a minap arról tweetelt, hogy a játékosnak tetszik az Arsenal projektje, de nem kell kapkodniuk a döntést tekintve, mert még hat másik klub is csábítja az ügyfelét - köztük a Tottenham is.
A sajtóhírek arról szólnak, hogy a Manchester City nem gördítene akadályt Jesus távozása elé, de 50 millió fontot szeretnének kapni a középcsatárért - mint Ornsteinék írják, az Arsenalnál reménykednek abban, hogy ez csak az induló pozíció Guardioláék részéről a tárgyalások kezdetén. Azt viszont a londoniaknál is tudják, hogy a csatárposzt tipikusan túlárazott az átigazolási piacon, így készen állnak ennek megfelelően alkudozni, és ha kell, többet is kiadni egy bizonyított támadóra.
Hogy lesz-e két új érkező a csatárposztra, az Eddie Nketiah jövőjétől függ, akinek a szerződése heteken belül lejár az Arsenallal. A csapat új szerződéstervezete hetek óta ott van a 22 éves angol támadó asztalán, a csapatnál pedig egy fokkal magabiztosabbak Nketiah hosszabbítását tekintve, hiszen az elmúlt hetekben rendre a kezdőben kapta meg a lehetőséget a bizonyításra a támadó, aki korábban keveselte a játékperceit Arteta csapatában.
Amennyiben Nketiah mégis távozik, az Arsenal inkább egy feltörekvő, fiatal csatár mellett dönthet. Ornsteinék szerint a Bayer Leverkusen 19 éves cseh játékosa, Adam Hlozek előkelő helyen szerepel Arteta radarján.
Az Arsenal alternatívái csatárposzton:
-Dominic Calvert-Lewin: A 25 éves játékost nagyon kedveli Arteta és a szakmai stáb, de vannak kételyek a játékos sérülékenységét és formáját tekintve, Calvert-Lewin csal elvétve tudott játszani az Evertonban az előző szezonban. Ennek ellenére az angol támadó mellett szól, hogy hazai nevelésű játékosnak számítana, ráadásul az Everton esetleges anyagi problémáját kihasználva áron alul is meg lehetne szerezni.
-Alexander Isak: A svéd támadót tavaly nyár óta figyeli az Arsenal, de Isak pocsék szezont futott a Real Sociedadban tavaly. Ennek ellenére a spanyol csapat csillagászati összeget kérhet Isakért, így lehet, az Arsenal nem próbálja meg a leigazolását idén nyáron.
-Tammy Abraham: az angol csatárt nagyon szerette volna leigazolni Arteta tavaly nyáron, de akkor nem sikerült eladniuk Alex Lacazette-t, Abraham pedig a Románál kötött ki. Nagyon valószínűtlen, hogy a Farkasok már egy év után túladnának a korábbi chelsea-s támadón, de ha mégis, óriási átigazolási díjat fognak követelni.
-Laurato Martínez: az Arsenal -a Tottenhammel karöltve- nagyon érdeklődött tavaly az argentin iránt. Az érdeklődés idén is megvan, de tekintve, mennyiért adta el Lukakut tavaly a Chelsea-nek az Inter, az olasz csapat biztosan hasonló nagyságrendű összeget kérne érte is.
-Victor Osimhen: a 23 éves játékost nagyon figyeli az Arsenal. A Napoli azonban minden átigazolási tárgyalás során komoly követelésekkel áll elő, Osimhen nem kivétel, hiszen annak idején 80 millió euróért igazolták le őt a Lille-től. Charles Watts, a goal.com újságírója kedden hozott le egy cikket, miszerint Eduék az elmúlt hetekben tárgyaltak Osimhen ügynökével, így az Arsenal érdeklődése a nigériai csatár iránt nagyon is valós, viszont a Napoli követelései meghiúsíthatja az esetleges transzfert.
-Gianluca Scamacca: a 23 éves olasz válogatott 16 gólt szerzett a Serie A tavalyi szezonjában, nem csoda, hogy az Arsenal is érdeklődő klubok között van. Scamacca azonban jobb szeretne Olaszországban maradni, ahol az Inter és az AC Milan hívja.
-Jonathan David: a kanadai támadóért decemberben tárgyalt Edu, azóta viszont nem hallani arról, hogyan alakulnának a megbeszélések. David az elvárások alatt teljesített a Lille-ben, ráadásul kétcsatáros felállásban játszik, ami merőben más mint az Arsenalnál alkamazott játékrendszer.
-Paulo Dybala: a szabadúszó játékossal elvileg az Arsenal is tárgyalt az elmúlt hetekben, de a hiányzó BL-szereplés csökkenti a klub esélyét az argentin játékos leigazolására.
-Richarlison: Charles Watts kedden azt írta a cikkében, hogy az Arsenal is érdeklődik az Everton brazil támadója iránt.
Felmerült még a szélső támadóposzt megerősítése, az Arsenal érdeklődik a PSV Eindhoven 23 éves játékosa, Cody Gakpo iránt, de ezen a területen csak akkor lesz igazolás, ha a csapat el tudja adni a mellőzött Nicolas Pepe-t a nyár folyamán. Az elefántcsontparti játékos az elmúlt hetekben ügynökséget váltott, ez általában egy átigazolás előzménye szokott lenni. Kérdés persze, hogy az Arsenal mennyire ad le az igényeiből tekintve, hogy Pepe a klub rekordigazolása és még két évig szól a jelenlegi szerződése.
Ami a középpályát illeti: a csapatnál bizakodnak, hogy előnyt tudnak kovácsolni az egyik elsődleges kiszemeltjük, Youri Tielemans szerződési helyzetéből. Mint már írtuk: a belga játékos kontraktusa 2023-ban jár le a Leicesterrel, így az Arsenalnál úgy gondolják, hogy egy 25 millió font körüli ajánlat már sikerre vezethet a középpályás leigazolásához.
Ruben Neves egy másik alternatíva ezen a poszton, de Tielemans-hoz hasonlóan hiába jár le a portugál szerződése is jövőre, a 25 éves játékos remek idei szezonja akár meg is duplázhatja a kivásárlási értékét: a Wolverhampton akár 60 millió fontot is kérhet érte.
Arteta megerősítené a védelmet is. Bár a sajtóban nem volt felkapott téma januárban, de a spanyol edző szerette volna egy ballábas bekkel pótolni az Udinese-hez távozó Pablo Marít. A téli átigazolási szezonban a német válogatott Nico Schlotterbeck volt az elsődleges kiszemelt, de a játékos ügynöksége jelezte Artetáéknak, hogy a védő jobb szeretne Németországban maradni. Néhány hete pedig hivatalossá vált, hogy Schlotterbeck a Dortmundhoz igazol, így az ő érkezése kizárt a nyár folyamán.
Ennek ellenére - mint Ornsteinék írják - Arteta továbbra is szeretne egy ballábas védőt igazolni a nyáron, ez pedig felvetheti az újabb kérdéseket William Saliba jövőjét illetően a klubnál. Saliba a tavalyi szezont a Marseille-nél töltötte kölcsönben, ahol alapemberré vált, ráadásul a Marseille a második helyével BL-indulást érő helyen végzett a francia ligában. Egyelőre az Arsenal és Saliba ügynöke között még nem volt megbeszélés, mik Arteta tervei a védővel, tehát nem zárhatjuk ki, hogy a csapat végleg megválik a játékostól.
Szintén van arra sansz, hogy a szélső védők tekintetében erősítsen a csapat, tekintve, hogy Kieran Tierney sérülékeny, Nuno Tavares pedig nem mindig tudta hozni az elvárásokat. A Bologna 19 éves skót hátvédje, a kétlábas Aaron Hickey egy komoly opció az Arsenal számára, de az olasz hírekkel ellentétben Ornsteinék szerint még nem tett hivatalos ajánlatot a játékosért a csapat. A jobb szélen a klubnál elégedettek Takehiro Tomiyasuval, és Cedriccel is, a portugál játékos Tomiyasu sérülése után kapott helyet az Arsenal állandó kezdőjében. Cedric szerződése még további két évig szól az Arsenallal, a játékos elégedett a helyzetével és nem tervez váltást a nyáron.
A kapusposzton rendben van a csapat: Aaron Ramsdale az előző szezon alatt átvette az első számú rangot Bernd Lenótól. A német kapus a több játéklehetőség reményében szinte biztosan távozik a nyár folyamán, érte a Benfica csapata érdeklődik, a portugál klubnál Leno együtt dolgozhatna korábbi leverkusenes edzőjével, Roger Schmidt-tel. Leno helyére az amerikai válogatott Matt Turner érkezik a New England Revolutiontól, a 26 éves kapus effektíve már az Arsenal játékosának tudhatja magát, már csak a hivatalos bejelentés hiányzik az átigazolás létrejötte előtt.
Az Arsenalnál reménykednek abban, hogy az új igazolásokat mihamarabb véglegesíteni tudják, miután idén nyáron nem lesz nemzetközi futballtorna, ez Artetáék kezére játszhat. Az új szezon pedig a szokásosnál korábban kezdődik majd a november-decemberi katari világbajnokság miatt.
Gabriel Jesus elvesztése fájó pont a csapat számára
A belga középpályást régóta figyeli Arteta
Hozzászólások (778)
a srac nemsokara alair a frariba.Hihetetlen,h a Fradi milyen jatekosokat igazol.Hamarosan allando tagja lesz a BL tablanak.Nem vicc,ez a srac siman lehetne az Arsenal igazolasa is!Siman elferne a padon ,minden szopkodas nelkul!
Szólj hozzá