Ha nem lett volna elég a Crystal Palace ellen elszenvedett 3-0-ás vereség az Arsenalnak, a csapat újabb rossz hírekkel néz szembe két kulcsjátékosuk, hiszen Kieran Tierney térdét műteni kell, közölte a csapat hivatalosan is kedden.

A skót játékos eleve sérülten érkezett vissza az Arsenalhoz a válogatott meccseket követően, helyét a kezdőben Nuno Tavares vette át egy félidő erejéig.

Mikel Arteta már a meccs előtti interjújában is jelezte, hogy nem bizakodnak Tierney sérülését tekintve.

"Kieran-t kedden vizsgálja meg a specialista, utána fogunk többen tudni a sérülésének súlyosságáról. Ugyanakkor saját maga nem tűnik pozitívnak a sérülést tekintve, és ezt erősíti az előzetes vizsgálatok eredménye is."

Skót bulvárlapok hétfő este már azt taglalták, hogy ha Tierney sérülése nem jön helyre pihentetéssel, akkor műteni kell, ez esetben a játékos számára véget ért a szezon. Ezt a hírt az Arsenal kedden hivatalosan is megerősítette.

"Kieran nem érezte rendben a bal térdét a március 31-i edzésen. Az ezt követő vizsgálatok kimutatták, hogy a felépüléshez műtétre lesz szükség, erre a napokban Londonban sor kerül. A játékos rehabilitációs programja rögtön a műtétet követően megkezdődik, és csak ezek után lehet megtervezni Kierean felépülési időszakát. Jelenleg most az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a játékosnak a szezon hátralévő részét ki kell hagynia."

Thomas Partey-t a hétfői meccs 75. percében kellett lecserélni Albert Sambi Lokongára, miután úgy tűnt, a ghánai középpályás meghúzta a térdhajlítóját.

"Thomas olyasmi sérülést szedhetett össze, ami már volt neki, úgyhogy aggasztó a helyzet."

Az ilyen jellegű sérülések gyógyulása legalább 2-3 hetet vesz igénybe.

Az Arsenal közleménye kitér Takehiro Tomiyasura, aki január óta küszködik vádlisérüléssel, először a jobb, most a bal lábában.

A japán játékos a tervek szerint április 16-án, a Southampton elleni bajnokit követően térhet vissza az edzésekre, de az jó kérdés, hogy a meccshiánnyal küszködő védő mikor lehet ott meccsen a pályán.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (119)

1 hónapja
Esélyünk csak akkor van a BL-be jutáshoz, ha a Spurs hullámvölgybe kerül, mert sajnos most nagyon jó formában vannak. Kevés meccsük van, ahol papíron ne ők lennének az esélyesek. A holnapi pont egy olyan meccs, ami elvileg nehéz meccs számukra és benne van a pontvesztés. Nézni fogom a meccset és nagyon szorítani a Villának, remélem előtte mi meg legyürjük a szar formában lévő Brighton-t.
1 hónapja
Bizakodjunk, drukkoljunk, rajtunk több nem múlik, az ottani közönségnek kell rendelkívül pozitívnak lenni, Egy kételyem van, hogy egyszerűen nem látja be Arteta hogy lekell venni a pályáról Lacát és eröltetni, próbálgatni kell Nketiaht vagy Martinellit ékbe. Ott van szélre Saka, ESR, Pepé és Hutchinson is, nem kell attól tartani hogy a baloldalon nem Gabi kezd, hanem őt berakni centerbe.
1 hónapja
Roszko köszönöm a véleményed. Baszki én nem gondoltam volna, hogy csabigunner ennyi idős. Szerintem Xhaka hátrébb szorul és előtte Loki és Öde fog játszani, ha félpül Tomi akkor Cedric lesz a balhátvéd, addig Tavares. Nyilván tragédia Party és Tierney kiesése, de én bízok a keretben és Artetaban, hogy megugorják ezt a problémát. És ha sikerült bejutni a BL-ben meg is rakom, hogy megnyerjük.
1 hónapja
Csabikám, le lettél öregezve. :DDD Mondjuk nem vágom, hogy ez miért számít egy fórumon.
1 hónapja
nah mu csak kifizeti a 120 misit Riceért. Lesz egy xakajuk nekik is vagy egy megàjver a középpályán. márgru+rice=200 misi bazzz
1 hónapja
elv ott is nagy takaritas lesz, foleg, ha igazak a ten Hagos hirek.
1 hónapja
az anyámot... xDDD ....Rice 120 millio xD ...west hamben is Woucek huzza fel...ugy mint anno Gerrardot Xabi Alonso...3lment Xabi Alonso oszt romma szopattak a kozeppalyan...brazil angolon Ronaldinho ugx felborozte,h keresztbeugrottak a labai xD
1 hónapja
https://youtu.be/Q3KdQ1pjQI0
1 hónapja
annyibol mar gavit barellat veszel ...hala a joistennek,h elviszik ricet
1 hónapja
https://www.totalsportek.com/football/europa-league/west-ham-vs-lyon/
Ja bocsi. :D Ez a mai meccs, valamelyik biztos jó lesz.
Ha felvételről:
https://hdmatches.net/football-replay2/
Remélem így beadja. Az első felest már töltik is fel.
1 hónapja
Köszi, de sajnos nem voltam már olyan idegállapotban, hogy visszajöjjek az oldalra. :D
1 hónapja
Hol a kurva isten faszába lehet meccset nézni streamen? Sport365-el mi lett? Nem hiszem el geci, hogy tíz éve előbb találtam sztrímeket, mint most.

1 hónapja
Én itt mindig találok: https://www.totalsportek.com/arsenal-streams/ De, ha nem akarod élőbe nézni, akkor ide azonnal felkerülnek a meccsek: https://hdmatches.net/football-replay2/ viszonylag jó minőség, és mivel ketté van szedve a félidő az első már nézhető, hamarabb mint a meccs vége.
1 hónapja
Eleve miért ilyen tetves szarházi rtl geciken megy az EL? Adnak egy meccset a négyből, meg konferencia faszom... Hát mindjárt leszopom magam... Végülis nincs csak 10 sportcsatorna kb. Nagyon lehet majd nézni a hétvégi meccsünket is! Hogy basznák szájba a bárcás kurva anyjukat, szájba, háromszor!
1 hónapja
Rilers: Nem ad be semmit, próbáld meg új kommentben belinkelni, nem mint válasz. Most a West Ham meccset akartam nézni, de semmit nem találok, aztán eszembe jutott, hogy ez ízelítő a hétvégi meccsünkből is. :)
1 hónapja
rommá focizzak a west hamet...
1 hónapja
maradjál már te szerencsétlen :D Minden nemzetközi meccsen be fogod ezt írni, amikor angol csapat játszik?
1 hónapja
Csabi, Te meg mindig reagálni fogsz rá?
1 hónapja
Sajnos nem bírom megállni, szörnyen irritál :(

Szólj hozzá