A várakozásoknak megfelelően hétfő kora este nyilvánosságra hozta az Arsenal a legutóbbi gazdasági évének eredményeit: a klub óriási, mintegy 100 millió fontos veszteséget termelt a 2021. május 31-én lezárult egyéves időszakban.

A mérlegből kiderül, hogy az elmúlt gazdasági évben az Arsenal vesztesége adózás után 107,3 millió font (adózás előtt 85 millió font) volt - természetesen ebben kulcsszerepe volt a koronavírusnak. 2020-ban a klub még 47,8 milliós mínuszban zárt.

Mint mindegyik klub esetében, úgy az Arsenalnál is főként a meccsnapokból származó bevétel csappant meg: a korábban ebből a tételből származó 75 millió font helyett most csak 3,8 millió fontot kasszírozott be a londoni együttes, miuátn az előző idényben mindössze két olyan meccs volt, amelyen nézők is részt vehettek.

A televíziós közvetítésekből származó bevételek csak azért nőttek 118.9 millió fontról 184,4 millióra, mert a klub bejutott az Európa Liga elődöntőjébe az előző évadban, ahol a későbbi győztes Villarreal búcsúztatta Arteta csapatát.

Túlzott aggodalomra azonban nincs ok: mint ahogyan az Arsenal közleménye fogalmaz, a nehéz gazdasági időszakban a klub tulajdonosa, Stan Kroenke cége, a KSE UK Inc. óriási anyagi forrást biztosított a csapat részére, és bár az üzleti kihívások továbbra is óriásiak, a klub tulajdonosai elkötelezettek az Arsenal iránt.

Az Arsenal hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy a következő évadtól 4%-kal emeli a bérletek árát, továbbá a nyáron alaposan fel fogják újítani az Emirates stadiont.

Azt egyelőre nem tudni, mennyire befolyásolja az elkönyvelt veszteség az Arsenal nyári átigazolási terveit, de az jó kiindulópont lehet, hogy a csapatnak a közelmúltban sikerült számottevően csökkentenie a játékosfizetésekre fordított költségeit.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (99)

2 éve
pletykak szerint Tielemanst 30 millio korul elengedik a rokak, mivel nem hajlando hosszabbitani es uj kihivasokra vagyik
2 éve
Artetát megint jelölték hónap managere címre. Idén szerintem vagy 3-4-szer biztos jelölték. Azért egy kezdő edzőtől ráadásul a PL-ben, hát nem rossz. 😁👌
2 éve
Raadasul eleg reg volt olyan, hogy ennyiszer jeloljenek Arsenal menedzsert a honap menedzserei koze
2 éve
kispestimaradonnya
Kitiltott felhasználó
jo a pali...irnam,h megmondtam de tudjatok na ...latszott a zselezett hajan....Raneztem...na mondom ez igen....a haja is milyen :,D
2 éve
Azért fél évvel ezelőtt még nagyon nem nézett ki jól, és nagyon úgy tűnt, hogy Arteta kiválasztása megint csak egy szar döntés volt, de az elmúlt fél évben erőteljesen látható a fejlődés, úgyhogy szerencse, hogy ilyen kitartóak voltak vele szemben a vezetőség tagjai. Remélhetőleg ő is itt lesz 10+ évig, bár még mindig kell fejlődnie, főleg a meccselésben, de ezen kívül faszán összerakta ezt a csapatot, megérdemli az elismerést. Régen volt ilyen szerethető az Arsenal.
2 éve
nagyot fordult a vilag a csapat es Arteta korul is.
2 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Amikor hozzánk jött Guardiola kezei alól, már akkor gondoltam, hogy ő itt jó lesz. A spanyol edzők valahogy jók, rálátnak a dolgokra. Csak így tovább
2 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Guárdiola is lenyilatkozta, hogy ő itt be fog válni.
2 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
a szegèny ember wengere
2 éve
kispestimaradonnya
Kitiltott felhasználó
ez latszott....de selejttel nemtudod a taktikat megvalositani...voltak jatekosok aki nemtudtak albdaval 3at dekazni....En lattam...a taktika jo,de a jatekosallomany brutalgyengus.Egyedul voltam itt mindenkivel szemben...En voltam a hulye mert szoltam,h latom a latnivalot...
2 éve
Arteta-the-best
Kitiltott felhasználó
Kispesti, ezzel én is így voltam. Én mindig védtem Artetát és a taktikáját. Sejtettem, hogy nem lehet ő rossz, mivel Guardiola kezei alól jött ki. Ott azért látott, hallott.
2 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
ez most igaz pestis Te az elejètöl artetafan coltàl.
2 éve
Darwin Nunezhez mit szolnatok?

20 merkozes, 20 gol, 2 asszisut a portugal bajnoksagban
2 éve
Jöjjön csak😉
2 éve
Nekem régóta az egyik favoritom , de nincs konkrétum vele kapcsolatban. Szetintem már nem is lesz.
2 éve
Az u23 as csapatról tudja valaki, hogy Rekik, Taylor-Hart, Olayinka hova került, mert az utóbbi meccseken 90?n 18 évesek szetepeltek?
Sajnos 1-2 játékost látom nem igazán sikerült jó helyre kölcsön adni vagy csak gyengék,mert nem igazán játszanak.
2 éve
Rekik most jött vissza afrika-kupáról a többiek meg általában első csapattal edzenek páran meg padon is ülnek. Nem kötelező játszaniuk tarcsiba nem fejlődnek ott többet mintha az első csapattal készülnek végig.
2 éve
Mcgregor mint Chelsea tulaj 🤔
2 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
nincs annak anyi esze

Szólj hozzá