

Minden erőfeszítés ellenére elmaradt a téli erősítés az Arsenalnál, amely komoly kritikákat vetett fel a szurkolók részéről Edu és a klubvezetés irányába, hiszen a csapatnak a Manchester United és a Tottenham gyengélkedése miatt amúgy komoly esélye lenne a hőn állított negyedik hely megszerzésére, ami egyúttal Bajnokok Ligája-indulást érne a következő szezonban.
Megbízható hírek szerint az Arsenal komolyan munkálkodott a csatár- és a középpályás-posztok megerősítésén. A csapat mindent megtett volna annak érdekében, hogy leigazolja az első számú kiszemelt Dusan Vlahovic-ot, de a szerb csatár részéről nem érkezett válasz a londoniak megkeresésére, és inkább a Juventushoz igazolt. Eduék megpróbálkoztak Dominic Calvert-Lewin és Alexander Isak leigazolásával is, de mind az Everton, mind a Real Sociedad elzárkózott a tárgyalásoktól.
A középpályára Arthur Melo érkezhetett volna, a The Athletic szerint Edu végül elfogadta volna a Juventus kérését, és 18 hónapra szóló kölcsönszerződés keretein belül is hajlandó lett volna leigazolni a brazil középpályást, ám a klub felsővezetése megvétózta a törekvéseket.
Ami a vételi oldalról nem sikerült, összejött a távozások terén: Calum Chamberst, Sead Kolasinacot és Pierre-Emerick Aubameyangot elengedte a klub, így jókora fizetési tételek szabadultak fel a klub bérlistáján, mindezek fontos tényezők lehetnek a nyári tervekben.
További eladások jönnek a nyáron
Kétségtelen: az Arsenalnak hosszú idő óta először tűnik úgy, hogy konkrét tervei vannak a keretépítést tekintve. Az építkezés már tavaly nyáron elkezdődött, amikor Eduék 150 millió fontot költöttek el hat új játékosra: Ramsdale-re, Tomiyasu-ra, Tavares-re, Lokongára, Odegaardra és White-ra. Az Arsenal brazil sportigazgatója már akkor is elmondta, hogy az átszervezés pusztán csak elkezdődött, de a "következő átigazolási időszakokban is folytatódni fog."
Idén nyáron három játékosnak lejár a szerződése: Alex Lacazette-nek, Eddie Nketiah-nak és Mohamed Elneny-nek, és miután a klub még egyikőjükkel sem kezdte meg a hosszabbításra vonatkozó tárgyalásokat, jó eséllyel mind a hármójuk távozni fog.
Rajtuk kívül ott vannak azok a játékosok, akik jelenleg kölcsönben játszanak, és akikkel az Arsenal így már nem számol: Guendouzi és Mavropanos a szerződésük értelmében végleg átkerülnek a Marseille-hez, illetve a Stuttgarthoz, és minden bizonnyal lesz kérője Maitland-Nilesnak, Torreirának, Bellerínnek, Nelsonnak, Pablo Marínak és Runarssonnak is. Bernd Leno jövője is erősen kérdéses a csapatnál, főleg, hogy a klub már leigazolta Matt Turnert a New England Revolutiontól, így szinte biztosra vehető, hogy az amerikai kapus lesz Ramsdale helyettese a következő szezontól. A The Sun spekulációi szerint az eladásokból akár 75 millió fontot is generálhat a csapat.
Jelenleg két olyan játékos van kölcsönben, akivel Arteta számolhat a felnőtt keretben a jövő szezonban: Folarin Balgoun és William Saliba. Balogun ebben a szezonban kényszerből már bemutatkozhatott a Premier Ligában is, de a játékos fizikálisan még nem állt készen az első osztályra, miközben az U23-asok közül már kilógott tudásban. A fiatal angol a szezon végéig a Middlesbrough-nál szerepel, és ha jól halad a fejlődése, át is veheti Nketiah helyét az Arsenal keretében jövőre.
Saliba már egy érdekesebb kérdés, hiszen a francia játékos hiába igazolt 2019-ben az Arsenalhoz, a kevés játéklehetőség miatt az elmúlt három szezont folyamatosan kölcsönben töltötte. Saliba jelenleg a Marseille-nél pallérozódik, ahol alapember Jorge Sampaoli együttesében. Saliba jelenlegi szerződéséből már csak két év lesz vissza, mire visszatér az Arsenalhoz, így sürgős döntést kell majd hozni a hosszabbítást tekintve is. Ugyan vannak olyan pletykák, miszerint olasz és spanyol csapatok is vinnék a védőt, a megbízhatóbb források szerint Arteta igenis számol a játékossal a következő szezonban, és hamarosan jöhetnek a tárgyalások is a hosszabbításról.
Újabb rekordköltekezésre készülhetünk?
A tavalyi 150 millió fontos költekezés tehát - úgy tűnik - nem lesz egyszeri alkalom az Arsenalnál - a távozók függvényében most a középpálya és csatársor lesz a prioritás.
A támadókat tekintve - Vlahovic Juventusba való igazolásával - három kiemelt célpontja van Eduéknak: Calvert-Lewin, Isak és Jonathan David - a sportigazgató állítólag a kanadai csatár ügynökével már tavaly decemberben leült tárgyalni.
A The Athletic szerint a csapaton belül komoly támogatói vannak Calvert-Lewinnak, a klub megfigyelői már régóta szemlézik az Everton csatárának teljesítményét, aki a tavalyi szezonban 16 bajnoki gólig jutott, idén viszont a sorozatos sérülések miatt keveset hallunk a 24 éves támadóról. Calvert-Lewin ráadásul szívesen igazolna az Arsenalhoz, a játékos megfelelő lépésnek gondolná a Londonba való költözést a pályafutása szempontjából.
Isakot már az előző szezonban is figyelte az Arsenal, főleg Per Mertesackerről mondják, hogy nagy rajongója a svéd csatárnak. A The Athletic szerint Eduék dolgoztak Isak téli leigazolásán, ugyanakkor a Real Sociedad csak akkor engedte volna el a fiatal játékosát, ha az Arsenal egyösszegben letétbe helyezte volna a szerződésében szereplő 90 millió eurós (75 millió font) kivásárlási összeget. A lap szerint az Arsenalnál úgy gondolták, ez a pénzösszeg jóval túl van Isak valós értékén, emiatt pedig letettek a játékos megszerzéséről.
Ami a középpályásokat illeti: az Arsenal több játékost figyel huzamosabb ideje: Douglas Luizt, Yves Bissoumát, Ruben Nevest és Youri Tielemans-t. Jelenleg mind a négyőjük szerződése 2023 nyarán jár le, és ha nem hosszabbítanak a közeljövőben, a klubjuknak egyre égetőbb lesz az eladásuk. Rossz hír viszont, hogy ezen játékosokért több csapattal is meg kell majd küzdeni: Luizt a Tottenham akarta a télen, Bissoumáért az Aston Villa tett ajánlatot, Neves a Manchester Unitednél is kiköthet, Tielemans-t pedig a Liverpool szeretné megszerezni.
Egy érdekes opció lehet még Tyler Adams a Leipzigtől: az Arsenal már tavaly is figyelte az amerikai játékost, aki a sokoldalúsága miatt védekező középpályásként és jobb hátvédként is tud játszani. Akkor Artetáék Tomiyasu leigazolása mellett döntöttek, mert Adams megszerzése problémásnak tűnt. Idén nyáron azonban az Arsenal visszamehet a játékosért, akinek a szerződésében a hírek szerint van egy 35 millió eurós kivásárlási záradék.
Célkeresztben a hosszabbítások
Az eladásokon és a vételeken túl fontos prioritás lesz a már meglévő keret megtartása. Mint már arról beszámoltunk: a szezon végén tárgyalások lesznek majd Mikel Arteta vezetőedzővel és Bukayo Saká-val a mostani szerződéseik meghosszabbításáról, és ugyancsak szeretné a csapat Gabriel Martinelli kontraktusát is kintebb tolni.
Hozzászólások (130)
Az Everton viszont nagyon vakvágány, lehet hogy a kiesés ellen fognak harcolni. Alli kurva szarul játszott, gólt is kaptak róla. Persze sokat szívnak a sérültekkel, de Lampardnak össze kell sürgősen kapnia őket. Azért vannak ott jó játékosok is. Calvert-Lewinnak már megint volt valami kisebb sérülése, és be sem állt egyébként...
Szólj hozzá