Nem várható gyors megoldás Pierre-Emerick Aubameyang ügyében, írja egybehangzóan az angol sportsajtó péntek kora este, egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza a gaboni támadó az Arsenal felnőtt keretébe.

Mint ismert, az Arsenal vezetősége engedélyt adott Aubameyang számára, hogy meglátogassa a Franciaországban élő édesanyját, aki beteg, ám a játékos megkésve tért vissza az útjáról, és ezzel megsértette a szigorú covid-protokollt is.

Miután nem ez volt az első ilyen esete Aubameyangnak, Mikel Arteta vezetőedző kizárta Aubameyangot a felnőtt keretből, hétfőn pedig a csapat hivatalos közleményben jelezte, hogy immárom nem a gaboni a klub állandó csapatkapitánya.

Pénteken Aubameyang másfél órával az edzés előtt már megérkezett a klub colney-i edzőközpontjába, de mint később kiderült, erre nem a tréning miatt került sor, hanem egy megbeszélés okán.

Mint többek között a Daily Mail írja, Aubameyang egyedül fog edzeni, a felnőtt keret többi tagjaitól távol, legalább a januári Afrikai Nemzetek Kupája kezdetéig. Arteta továbbra is szűkszavúan nyilatkozik Aubameyangról, egyelőre semmilyen dátumot nem adott meg a spanyol edző, mikor térhet vissza a csatár a csapathoz, annyi viszont biztos, hogy Leeds elleni bajnokin sem lesz ott a keretben.

Az Arsenalt az Aubameyanggal kötött szerződés kötelezi, hogy a játékos használhassa a klub edzőközpontját, amire a játékos nyilvánvalóan igényt tart, hiszen az afrikai kontinenstorna jövő év elején kezdetét veszi Kamerunban, és amelyen Gabon is részt vesz. 

Arról nincs szó, hogy Aubameyang sztrájkolna, a jelenlegi helyzet a felek közös döntése - írják az angol lapok. Arról pedig még nem tárgyalt a játékos és az Arsenal vezetősége, hogy a játékos mikor hagyhatná el az Arsenalt, hogy csatlakozzon a gaboni válogatotthoz.

A mostani helyzet azonban elég erős kételyeket vet fel, hogy Aubameyang számára lesz-e visszaút az Arsenal felnőtt keretébe. A csapat megpróbálkozhat a játékos januári vagy a nyári eladásával, de bármelyik érdeklődő klubnak számolnia kell a csatár jelenlegi magas, 350 ezer fontos heti fizetésével, amiből minden bizonnyal nem akar majd engedni.

Aubameyang és az Arsenal jelenlegi szerződése 2023 nyaráig szól.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (37)

2 éve
Jol jonne most az az elbaltazott 6p
2 éve
rohadt nagy verseny lesz a 4-5 helyért remélem mi nyerünk a végén! afrika kupa miatt a SPURS jöhet ki jobban ott nincs is afrikai viszont nekik több a meccsük...az Mu meg bent van még a BL-ben. nagyon kéne egy csatár télen.
2 éve
Sajnos csak az összefoglalót lattam.. (murphy) De azaz Odegard assist Esr-nek.. Atyajoisten! Gyönyörű volt! Martinelli is rutinos volt a befejezesenel. Jol nezett ez ki
2 éve
Sztem kezdi összeszedni magát Ödegaard, nem nagyon lehet panasz a teljesítményére, de ESR padozása vérlázító 😡 bár a Leeds ellen valószínűleg parádézni fogunk, de ő pont kihagyhatatlan lenne a csapatból...
2 éve
Allitolag Lacaval es az ugynokevel volt egy 2 oras megbeszeles a klubbal, es egy 2 eves szerzodesrol rebesgetnek a hirek
2 éve
Úgy legyen! Nemzetközileg annyira nem elismert, mint Auba, így a fizuja gondolom nem lehet irreálisan magas. Eladni pedig nem lenne nagy üzlet, kb 10-15-öt kaphatnánk érte.
2 éve
Akkor viszont neki kene lenni a kapitanynak
2 éve
en akkor sem neki adnam, mert kb akkor megint 2 evre van kapitanyunk. Jo lenne vegre egy olyan szemelyt talalni, aki hosszutavon be tudja tolteni ezt a szerepkort, folyamatosan kezdo, es nem serulekeny.
2 éve
Sztem nem vitás a kapitánykérdés, Ramsdale!!!

Szólj hozzá