Három elveszített bajnokit követően három győzelemmel vágott vissza a ligában az Arsenal - Mikel Arteta csapata a Brentford, a Chelsea és a Manchester City elleni kudarcokat követően sikerrel vette  az akadályokat a Norwich, a Burnley és legutóbb a Tottenham ellen.

Az első három és az azt követően lejátszott három bajnoki meccs között fontos különbség volt, hogy visszatérhetett a csapatba Gabriel Magalhaes, akit Arteta tavaly igazolt a Lille-től 24 millió fontért. A brazil játékos sokáig úgy volt, hogy részt vesz hazája színeiben a tokiói Olimpiai Játékokon, de egy térdsérülés keresztül húzta az előzetes számításokat.

Gabriel azonban remek formában tért vissza, és egyre jobb védelmi teljesítményt mutat társával, Ben White-tal, illetve a széleken kiegészülve Kieran Tierney-vel és Takehiro Tomiyasu-val. A brazil játékos már az előző idényt is jól kezdte, sorozatban háromszor őt válaszották a szurkolók a hónap legjobbjának, míg nem lett egy kis formahanyatlás a teljesítményében, karácsony táján pedig koronavírusos lett, ezt követően elveszítette helyét az állandó kezdőben.

Gabriel mezőnymunkája - forrás: Sky Sports

"Az első év a tanulás éve volt. A csapat szintjén sajnos akkor negatív eredmények jöttek, de én elégedett voltam a saját magam teljesítményével, összességében úgy vélem, hogy jó évem volt, sokat tanultam, érettebb lettem, jobban ismerem a ligát is." - mondta Gabriel a Sky Sportsnak adott interjújában.

"Azt gondolom, hogy a beilleszkedésben leginkább a nyelvtudás hiánya jelentette a legnagyobb nehézséget. Van csapattársam, aki beszél spanyolul, portugálul vagy franciául, de alapesetben mégis csak angolul kommunikálunk, ez pedig problémát jelentett. Még mindig nem vagyok perfekt, de jobban értem az angolt mint tavaly ilyenkor."- árulta el Gabriel, akinek az előző idényben David Luiz segített a leginkább, most pedig Pablo Maríval van a leginkább jóban.

Gabriel kétségtelenül jól érzi magát az Arsenalnál és Londonban, de a pályafutása alatt többször is voltak beilleszkedési nehézségei, amit leginkább a honvágya okozott, 14 éves korában például majdnem abbahagyta az egész labdarúgást, miután elhagyta Sao Paolo városát az onnan 800 km-re lévő Florianopolisért, ahol az Avai játékosa lett.

19 évesen ugyanez a nehézség jött elő, amikor Franciaországba igazolt a Lille-hez. A későbbi sikerekre azonban sokat kellett várni, Gabrielnek ugyanis először a Lille tartalékegyüttesében kellett bizonyítania, majd előbb a Troyes-nál, utána pedig a horvát Dinamo Zágrábnál kellett játszania.

"Akkoriban nehéz volt elképzelni, hogy eljutok erre a szintre, ahol most vagyok. Azt mondanám, hogy érettebb emberré és játékossá váltam, mert nagyon rövid idő alatt történt nagyon sok mindent. Amikor a pályán vagyok, visszaemlékszem a nehezebb időszakokra, és ez sokat segít."

"Elérni egy szintet viszont csak egy dolog, a másik, hogy tartani is tudja ezt az ember. Erre mindig odafigyelek, naponta formában tartom magam fizikálisan és a technikai szintemet tekintve is."

"Arteta nagyon segítőkész"

Az első három elbukott bajnokit követően Mikel Arteta vezetőedzőt nagy kritikákkal illették, többen úgy vélték, a baszk lehet az első elbocsátott tréner a szezonban. A három megnyert bajnokit követően azonban csillapodtak a kedélyek, az öltözőt pedig sikerült megtartania Artetának.

"Mikel egy remek ember, aki végig azért dolgozik, hogy segítse a játékosait és a többi stábtagot. Végig támogató és segítőkész a legnehezebb időszakokban is, boldog vagyok, hogy ő az edzőnk."

"Kétség sem férhet ahhoz, hogy rengeteget tanulok tőle. Sokat segít nekünk a pályán abban a tekintetben, hogy hogyan helyezkedjünk és milyen stílusban játsszunk. Előrébb akar lendíteni, de sokszor meg is kérdez bennünket, hogy mi hogyan látjuk a dolgokat."

Gabriel passzmutatói - forrás: Sky Sports

"Nagyszerű a kommunikáció a játékosok és az edző között. Nagyon jól akarunk teljesíteni már csak az ő kedvéért is, mert megérdemli a sikert. Látjuk, hogy mennyire szereti azt, amit csinál, és nagyszerű dolgokat akarunk közösen elérni."

A brazil játékos beszélt új védőtársáról, Ben White-ról is, akit 50 millió fontért igazolt le az Arsenal a Brightontól.

"Szerencsére most sikerült három meccset sorozatban megnyernünk, ebből kettőt kapott gól nélkül hoztunk le. A Bennel való játékunk még csak most formálódik, de a játékelemeinket nézve ez egy nagyszerű kapcsolatnak néz ki." - mondta Gabriel. A Sky Sports elemzéséből az is kitűnik, hogy a Gabriel-White páros a legfiatalabb védőduó jelenleg a bajnokságban.

"Az edző számára az az első és legfontosabb, hogy védőfeladatainkat gond nélkül ellássuk. Azt akarja, hogy tudjuk, mikor kell védekeznünk, és mikor lehet támadnunk. Ezt kell csinálnunk: ha kell, mélyebbre mozogni, ha kell, akkor fentebb jönni."

Az Arsenal védőstatisztikája mérkőzésekként - forrás: Sky Sports

"Az időzítés nagyon fontos a pályán, erről nagyon sokat szoktunk beszélgetni. Emiatt minden mérkőzés más és más, mert más jellegű játékosok ellen kell játszanunk."

"Én én Ben is lehúztunk már egy szezont a PL-ben, ráadásul egyre jobban ismerjük a másikat is. Még van hová fejlődni, de meccsről meccsre javulunk, és ez jó jel a szezon hátralévő részét tekintve."

"Aztán ott van Aaron Ramsdale, aki új srác a keretben, de nagyon fiatal, és szép jövő áll előtte. Sokat segít nekünk azzal, hogy beszél hozzánk, és a kirúgásai is nagyon pontosak."

A Spurs elleni rangadót követően az idei szezon eddigi legkellemesebb meglepetést produkáló csapatához, a Brightonhoz látogat az Arsenal - Graham Potter együttese mindössze egy ponttal van lemaradva a listavezető Liverpool mögött a tabellán.

"A harcos szellem nagyon fontos a csapatunkban, nemcsak a három pontért küzdünk, de meg akarunk nyerni minden párharcot, minden labdát. Láttuk, ahogy a közönségünk reagál az Emiratesben, nemcsak a gólok után, hanem az egy-egy sikeres becsúszást, labdaszerzést követően is. Ezt az szenvedélyt kell hoznunk minden meccsen. Nagyon sokat segít a szurkolók lendülete."

"Én azt gondolom, hogy ezek miatt jobb szezon vár ránk, mint amilyen az előző volt. Tényleg úgy vélem, hogy sokkal több mindent el fogunk tudni érni idén, mint tavaly." - zárta szavait Gabriel.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (24)

2 éve
En ezt a newcastle storyt mar hallottam vagy 3eve.. Es konkretan azt h megvettek. Nem is ertem.. Latom a jovot? :D
2 éve
tavaly vagy tavalyelott volt hir, de akkor nem jott letre az uzlet vegul, most sikerult, kivancsi vagyok, hogy Malaga, Monaco vagy a PSG, City sorsuk lesz
2 éve
Elvileg már most tettünk lépéseket Vlahovic iránt, akinek ha nem hosszabbít már csak egy év lesz hátra nyáron a szerződéseből. Talán ő lenne a legolcsobb a fiatal ígéretes csatárok közül, csak kérdés, hogy hol végzünk, indulunk-e valahol, ha nem akkor meg megtudjuk e gyozni, hogy ennek ellenére idejöjjön.
2 éve
Hallottátok, hogy a NewCastlet is megveszik az olajosok? Nagyon hiányzott még plusz 1 pénzeszsák csapat a PL-be. 😀
2 éve
Állítólag akár már holnap megvehetik. Remélem idén kiesnek a picsába! Könnyen kizsákmányolhatják az Arsenalt. Saka-t, Rowe-t sztem már nyáron vinnék.
2 éve
Wilshrere a csapattal edz :D :D
2 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
gondolom a vég az lesz h parteyval kezdenek majd.
2 éve
Bissouma se fog nagyon itt kikotni. Szexualis zaklatas miatt elvittek a rendorok
2 éve
Ha megússza, nyomott áron hozzájuthatunk. 😀
2 éve
Szexuális zaklatás vádja miatt! nem kellene máris elítélni :D Az ilyen storyk sok esetben az aranyásók bosszúállásáról szólnak.

Szólj hozzá