

Finoman szólva sem indult jól az Arsenal idénye. Mikel Arteta csapata két bajnoki forduló alatt két vereséget szenvedett, előbb az újonc Brentfordtól, majd a bajnoki esélyes Chelseatől, ráadásul még gólt sem sikerült rúgniuk, ezzel az Arsenal története legrosszabb bajnoki rajtját könyvelhette el.
Ráadásul, ami rosszabb, hogy az eredmények mellett az Arsenal mutatott játéka sem összeszedett: hátul sokat hibáznak a védők, míg elől a csapat nem képes minőségi helyzetet kialakítani. Sok szurkoló emiatt már Arteta fejét követeli, aki viszont egyelőre élvezi a tulajdonosok bizalmát, és nincs szó arról, hogy közvetlen veszélyben lenne a helye a kispadon.
Némiképpen azonban felmenti Artetát és a szakmai stábot, hogy mindkét bajnoki előtt nem sokkal kellett kényszerváltoztatásokat végrehajtani pozitív koronavírus-esetek miatt. A Brentford ellen így hiányzott többek között Aubameyang és Lacazette, emiatt a tapasztalatlan Folarin Balgounnak kellett játszania. A Chelsea elleni utolsó összetartáson pedig a frissen igazolt Ben White dőlt ki ugyanilyen ok miatt.
A nyilatkozatából kiindulva Arteta pontosan tudja, mi hiányzik jelenleg a csapatból, de kis türelmet és megértést kért az Arsenal szurkolóitól.
"Természetesen ez egy tény, hogy most egy olyan helyzetben vagyunk, ahol nem akarunk lenni, és ezen változtatnunk kell. Nem akarunk kifogásokat keresni, egyszerűen egy lehetőségnek kell felfognunk a mostani kihívást, és bátorítanunk kell egymást, hogy a közös mentalitás és energia kihúzzon bennünket a gödörből." - mondta Arteta a West Bromwich Albion elleni ligakupa előtti nyilatkozatában.
"Eddig is sokat dolgoztunk, és bár nehéz helyzetben vagyunk, mindenkire szükségünk van a csapatszellem és az összetartozás szempontjából. Emellett kifelé is bátorító jeleket kell adnunk, elsősorban a szurkolóinknak, de a futball világának is, ezt pedig csak eredménnyel tudjuk megtenni."
"Magabiztosnak kell lennünk, viszont meg is kell találnunk az okokat arra, miért nem jönnek az eredmények. Azt mindenki tudja, hogy a Brentford elleni meccsre való felkészülésbe is bekavartak a külső körülmények, és minden tervünket meg kellett változtatnunk 24 órával a találkozó előtt. Ugyanez történt a Chelsea ellen is. De azt kell mondjam, a csapat sosem adta fel, és sosem mutatott erre utaló jeleket sem. Még a Chelsea elleni meccs második félidejében is hittel játszottunk, de jobbak voltak nálunk, ilyen a futball."
"Mindezek mellett köszönjük a szurkolóknak a támogatást. Nagyszerű érzés volt végre előttük játszani. Teljesen libabőrös voltam a játékosok bemutatása alatt az előző meccsünket megelőzően. Tudom, és megértem a mérkőzést követő reakcióikat, mindannyiunknak csalódás volt az a meccs."
"Ugyanakkor jelenleg egy olyan projektünk van, aminek időt kell adni. Ez kiolvasható az igazolási politikánkból, nagyon fiatal keretet hoztunk össze, és a játékosok összecsiszolódása nem egynapos művelet. Természetesen olyan gyorsan szeretnénk megoldani ezt, amennyire csak lehetséges, és tudjuk, nagy a felelősség rajtunk, hogy egy olyan csapatot alkossunk meg, amelyik minden sorozatban megállja a helyét, bármelyik ellenféllel is kerüljön össze. Szóval nagy szükségünk van a rajongóinkra, mert a játékosoknak kell az önbizalom, a támogatás és az energia." - zárta szavait Arteta.
Hozzászólások (0)
Szólj hozzá