Az Arsenal péntek este hivatalosan is bejelentette Aaron Ramsdale érkezését a Sheffield Unitedtől.

Az átigazolás részleteiről szokás szerint nem hozott nyilvánosságra semmit a csapat, de megbízható értesülések szerint az Arsenal 24 millió fontot fizet garantáltan a Sheffield Unitednek, és további hat milliót annak függvényében, hogy hányszor lép pályára Ramsdale Mikel Arteta csapatában, illetve, hogy milyen eredményeket érnek el az Ágyúsok a közeljövőben.

Ramsdale előbb a Bolton Wanderers akadémiáján kezdte pályafutását, majd innen igazolt a Sheffield United futballiskolájába. Később, 2017-ben a Bournemouth együtteséhez igazolt már profi labdarúgóként, ahol három évet töltött, ebből két szezont kölcsönben a Chesterfieldnél és az AFC Wimbledonnál. A harmadik évében már berobbant a Bournemouth felnőtt csapatában, de hiába jöttek a jó teljesítmények a részéről, végül nem sikerült megtartani a helyüket a Premier Ligában.

Ennek ellenére Ramsdale maradt az első osztályban, mert 2020 nyarán visszaigazolt a nevelőegyesületéhez, a Sheffield Unitedhez. A bennmaradás azonban ezúttal sem sikerült, hiába őt választották meg a szurkolók az év legjobb játékosának. 

Az Arsenal tájékoztatása szerint a regisztrációs folyamatban időben megtörtént ahhoz, hogy Ramsdale akár a szombati, Chelsea elleni bajnokin is a keretben legyen.

A játékos a 32-es mezszámot választotta.

Nem Leno tartalékkapusa lesz

Mikel Arteta első számú terve az volt, hogy egy hazai nevelésű játékossal erősítsen kapusposzton, Ramsdale már a nyári Európa-bajnokság óta szerepelt a spanyol edző radarján, de a tárgyalások egészen idáig elhúzódtak.

Az ESPN információi szerint az Arsenalnál komoly elemezéseket végeztek arról, hogy Ramsdale lesz a megfelelő választás a klub számára. Az Ágyúsok szakemberei úgy gondolják, hogy Ramsdale fokozatosan veheti majd át Bernd Leno helyét a kezdőcsapatban, így könnyen lehet, hogy a német kapusnak a mostani lesz az utolsó szezonja az Arsenalnál.

Korábban írtuk: augusztus 18.

Újra tárgyal egymással az Arsenal és a Sheffield United Aaron Ramsdale átigazolását tekintve mindössze egy héttel azt követően, hogy megakadtak a megbeszélések a klubok között a 23 éves kapus kivásárlási áráról.

Múlt héten az Arsenal ugyan nem nyújtott be végül új ajánlatot, de a két klub tárgyalódelegációja közti tárgyalásokon egyértelművé vált, hogy az Ágyúsok nem fogják megajánlani a Sheffield United által kért minimum 35 millió fontos összeget. 

Az Arsenal akkor úgy tűnt, elkezd új kapuscélpontok után nézelődni, de bizonyos sajtóorgánumok már akkor is azt sejtették, hogy Mikel Arteta csapata nem hagyja veszni hagyni a Ramsdale-ügyletet, ha már ennyi energiát és időt öltek bele, és az eddigi tárgyalások ilyen előrehaladottá váltak.

Chris Wheatley, a football.london újságírója szerint a tárgyalások újra folynak, az Arsenal pedig magabiztosabb a Ramsdale-átigazolást tekintve, mint valaha. A játékos mindent elkövetett, hogy újra a Premier Ligában folytathassa, a Sheffield United pedig lentebb adott a követeléseiből. A másodosztályba kiesett klub immáron szeretne minél többet viszontlátni Ramsdale átigazolási díjából, amelyet a Bournemouth-nak fizettek érte 2020 nyarán: 18,5 millió fontot.

Wheatley szerint az Arsenal bónuszok nélkül 20 millió fontot akar a Sheffield Unitednek fizetni. Olasz hírek szerint az angol csapat már felvette a kapcsolatot az AS Romával Robin Olsen kölcsönbe történő leigazolását illetően, a svéd válogatott kapus pótolhatná Ramsdale-t. 

"Természetes, hogy Aaron újra a PL-ben akar játszani. Beszéltem vele, ő úgy gondolja, hogy jót tenne neki ez a váltás. Az Arsenal érdeklődik érte, de ez üzlet. Az Arsenal az egyik oldalról húzza, én a másikról, de tény, hogy nekik több van a markukban, mint nekem. Nagyon elégedett lennék, ha maradna, de ha megy, minden jót kívánok neki. Egyelőre még a Sheffield játékosa, és most minden a két klubon múlik. Az Arsenal érdeklődik iránta, de a helyzet nem változott egy hét óta. Aaron egy nagyon tehetséges angol kapus, teljesen megértem, hogy az Arsenal érdeklődik. Ő az egyik legjobb játékos a ligában, az Arsenalnak nagyon sok pénzt kell ajánlania érte." - mondta a Sheffield United edzője, Stefan Jokanovic.

Mint Wheatley írja, az Arsenalnál egész nyáron szerettek volna egy olyan kapust igazolni Bernd Leno mögé, aki méltó kihívója lehet a németnek a szezon folyamán. Eredetileg ez a kapus André Onana lett volna, ám a kameruni játékos eltiltását csak november elejéig csökkentette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság, emiatt az Arsenal végül nem tett ajánlatot az Ajax hálóőréért. 

Onana-t követően az első számú célpont egy hazai nevelésű kapus lett, végig Ramsdale-lel a radaron. Az Arsenal játékosfelderítői alaposan kielemezték a 23 éves játékos teljesítményét, és úgy gondolják, hogy a szezon közben át fogja venni Leno helyét az állandó kezdőben, már ha sikerül egyszer és mindenkorra leigazolni őt a augusztus végéig tartó átigazolási ablakban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá