Nem várt fordulatot vett Joe Willock ügye - legalább is ahhoz képest, hogy Mikel Arteta a tegnapi Hibernian elleni felkészülési meccset követően úgy nyilatkozott, számol a fiatal középpályással a következő szezonban.

Most a Telegraph úgy értesült, Willock hamarosan visszatérhet a Newcastle-höz, a Szarkák úgy gondolják, a közelgő napokban létrejöhet a megállapodás az Arsenallal. 

Willock tavaly januárban igazolt a Newcastle-höz a szezon végén, és ahogy Arteta fogalmazott, a játékos kulcsszerepet játszott abban, hogy Steve Bruce csapata végül bennmaradt az első osztályban. A középpályás 14 pályára lépés során 8 gólt szerzett, ebből 7-et zsinórban a szezon utolsó 7 meccsén.

Az idény végén Willock határozottan jelezte Bruce-nak, hogy szívesen visszatérne a csapatához, és egyben arról tájékoztatta az Arsenal vezetőségét, hogy szeretne rendszeres lehetőséghez jutni, bárhol is tegye azt. Miután az Arsenal közel áll Sambi Albert Lokonga leigazolásához - már csak a hivatalos bejelentés hiányzik - Willocknak újra csak epizódszerep jutna.

A Telegraph szerint a Newcastle-nél "óvatosan optimisták", hogy január után újra összejöhet a megegyezés. Az angol forrás szerint azért még nincs semmi kőbe vésve, elsősorban Arteta áldása kell a transzferhez. 

Fontos tényező, hogy a Szarkák ismét kölcsönben igazolnák le Willockot, mivel nem ismert Bruce csapatának az átigazolási költségvetése. Ennek az az oka, hogy a tulajdonos Mike Ashley jelenleg egy határozatra vár, hogy eladhatja-e a klubot egy szaúd-arábiai befektetési konzorciumnak. Ez a határozat a hónap végén várható, Bruce viszont addig is erősíteni akar a keretén - Ashely viszont a határozatig nem hajlandó befektetni a keretbe.

Így az Arsenalnak bonyolultabb döntést kell meghoznia annál, hogy elengedik-e Willockot még egy év kölcsönben: az egyik, hogy érdemes lenne-e egy új, hosszú távú szerződést kötni a játékossal, hogy biztosítsák a későbbi átigazolási értékét, illetve a másik, hogy a Newcastle belemenne-e egy kötelező vételi záradékot tartalmazó kölcsönügyletbe.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá