Megszületett a megállapodás az Arsenal és a Benfica között, így gyakorlatilag eldőlt, hogy Nuno Tavares a következő szezontól a londoni klubot fogja erősíteni, ő lesz Kieran Tierney helyettese a bal bekk poszton.

Mikel Arteta menedzser egyik terve az volt a nyárra, hogy vesz egy csere bal hátvédet Kieran Tierney mögé a sorba. A szabadúszó Ryan Bertrand leigazolása kézenfekvő döntés lett volna, ám a tárgyalások megakadtak a rutinos angollal, aki azóta már a Leicesterhez közelít. Később kiderült, hogy Arteta inkább egy fiatalabb játékossal erősítené meg a keretet, ám Tavares nevéről egészen eddig a hétig nem is lehetett olvasni, ekkor kezdtek el szivárogni az első hírek Portugáliából.

Később az Arsenal érdeklődését a leghitelesebb források is megerősítették, szerdára pedig tudatták: megvan a megállapodás a klubok között: az Arsenal 8 millió eurót fizet a játékosért, további két millióra pedig teljesítményarányos bónuszként tarthat igényt a Benfica. A játékossal és az ügynökével már megvan a megállapodás, Tavares 2026 nyaráig ír alá. A koronavírus okozta utazási nehézségek miatt egyelőre nem tudni, pontosan hol és mikor történik majd az orvosi vizsgálat, emiatt csúszhat a hivatalos bejelentés is, de Tavares jó eséllyel már az Arsenallal kezdi meg a felkészülési idényt a 2021/22-es szezonra.

De kicsoda Nuno Tavares?

A kétszeres portugál U21-es válogatott Tavares a Benfica saját nevelésű játékosa, aki 2019-ben mutatkozhatott be a klub felnőtt keretében. Egy atletikus és robusztus bal bekkről van szó, aki a jobb oldalon is bevethető. Tavares a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni - ugyanakkor bőven akadnak még védekezési hibák a játékában. A játékos a bemutatkozása óta 30-szor lépett pályára a Benfica színeiben minden sorozatot egybevéve, és nem pánikigazolásról van szó: az Arsenal játékosmegfigyelői rendszeresen monitorozták és értékelték a teljesítményét.

Érdekesség, hogy Tavares megvételére először egy csereüzlet révén gondolt az Arsenal, a portugált első körben Matteo Guendouzi játékjogáért cserélte volna el az angol csapat, ám a francia középpályás jobb szeretne visszaigazolni szülőhazájába, várhatóan hetelen belül a Marseille játékosa lesz.

Tavares átigazolásával az Arsenal egy remek potenciállal bíró fiatal játékost vesz meg, akinek viszont türelmesnek kell maradnia, hiszen az első számú játékos a bal hátvéd poszton a nemrégiben hosszabbító Kieran Tierney - igaz, a skót játékos sérüléseinek számát ismerve Tavares számára is biztos jócskán jutna lehetőség.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá