Sajtóhírek szerint David Luiz után egy másik tapasztalt brazil is elhagyhatja az Arsenalt: Willian már ezen a nyáron csapatot válthat.

A 32 éves szélső tavaly nyáron igazolt szabadúszóként a Chelsea-től az Arsenalhoz, és írt alá egy hároméves szerződést Mikel Arteta csapatával. Az áttörés azonban elmaradt a veterán játékostól, eddig mindössze egyetlen találat szerepel a neve mellett az Ágyúsoknál minden sorozatot összevetve.

A The Sun szerint Williant elsősorban a tengerentúlról csábítják, David Beckham együttese, az Inter Miami szívesen látná a sorai közt a brazilt, de ehhez el kellene adniuk Rodolfo Pizarrot előbb, hogy felszabaduljon egy olyan hely a keretlistájukon, akire nem vonatkozik a fizetési sapka.

Mindezek ellenére Arteta a Crystal Palace elleni meccset megelőző online sajtótájékoztatóján magára vállalta, miért nem ment Williannek az első ágyús szezonjában.

"Először is Willian személyében egy hihetetlen tehetséget igazoltunk, aki már többszörösen bizonyított a teljesítményével ebben a bajnokságban. Mégis ez a szezon nehéz volt neki, és emiatt én vagyok a felelős, mert nekem kell a legjobbat kihoznom a játékosaimból. Voltak jó pillanatai, de nem játszott azon a szinten, mint korábban. Ezeket az elemzéseket ki kell majd értékelnünk a játékosokkal egyenként, Eduval, a vezetőséggel és a tulajdonosokkal, hogy a lehető legjobb döntés szülessen a jövőben." - mondta Arteta.

A gyenge szereplés miatt Willian kimaradt a brazil válogatott keretéből a következő két világbajnoki selejtező-meccseire, ez pedig kulcs lehet majd a játékos jövőjét illetően.

"A célom az, hogy visszatérjek a válogatottba és ott legyek a következő világbajnokságon. Tudom, hogy a nehéz idényem miatt nem beszélhetünk most válogatottbeli kerettagságról, de szeretnék visszatérni a szintemhez: jól akarok játszani, gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a klubomat." - mondta Willian a Lance-nak adott interjújában.

"Minden edzőnek megvan a maga munkamódszere és minden klubnál más a játékfilozófia. Én egy fizikálisabb, intenzívebb rendszerhez vagyok hozzászokva, míg Artetánál inkább a taktika kap nagyobb szerepet. Ehhez nekem alkalmazkodnom kell."

"Jól kezdődött a szezon, aztán jöttek a sérülések. Soha életemben nem voltam annyit sérült mint most, legalább három alkalommal maradtam ki sérülés miatt. Bízom abban, hogy nem egy rossz szezon határoz meg engem, és hogy mihamarabb visszatérek a szintemre, mert még mindig bajnokságokat akarok nyerni."

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (410)

19 napja
Szerintem nekünk most nyáron Zaha,( premier league tapasztalattal rendelkezik, gyors, gólveszélyes), a wba-ból Pereira( csatár mögötti poszton tud játszani, gólveszélyes), Neves a wolwsból( jó szűrő és jól passzol középpályán), Lamptey( ha Bellerin megy), Kurzawa( Tierney mentesítésére), Edouard( ha Lacazette megy), Onana( ha Leno megy) kellene és jók lennénk
19 napja
Állítólag komolyan érdeklődünk Tapsobáért. Na talán ő az egyetlen kh akiért komoly pénzt kiadnék most.
19 napja
Saka utazik az EB-re, nem lett rossz az angol valogatott kerete, kivancsi vagyok
19 napja
Még nem biztos, ez egy 33 fős keret és legfeljebb 26-an utazhatnak.
19 napja
Én nem tartom kizártnak, hogy végül ki fog maradni. Szezon végére visszaesett a teljesítménye, és Southgate szerintem bal oldali szárnyvédőként tervezett vele, de mivel Shaw eléggé feljavult, csodálkoznék, ha ő kimaradna, Chilwell meg alap. Talán az univerzalitása mentheti meg. 🤔
19 napja
Meglátjuk, szerintem kivihetnék szokni a légkört kicsit. Ahol kell, kapuson és KH posztján kívül mindenhol képes játszani. Az ilyen Ben White, Godfrey illetve Ramsdale szerintem biztos kimarad. Nem kizárt, hogy TAA is otthon marad, de az sem lenne meglepő, ha Grealish és Sancho közül csak az egyik menne.
19 napja
Azért pepét nem szabad ekézni idén egy kis érdekesség: auba 15 gol pepe 16 laca 17 chelseába jorginho 7 golall házi golkirály lett...bl győzelemért játszanak. pepe 10 gol a bajnokságban top szélsők: sterling 10 mahrez 9 gol simán bajnokok és bl győzelemért játszanak.
19 napja
O is most tavaszra lett igazan jo, illetve, h Bello kikerult a csapatbol
19 napja
Persze, csak mellé látjuk, hogy amúgy meg mennyit dadog a játéka. Egyébként nagy gondom nekem sincs vele, de nem a kezdőben számolnék vele. Benne legalább megvan az, hogy villanhat. Willianben mi van meg? 1 gólt lőtt az a balfasz egész szezonban. Na őt kell eltakarítani innen, de sürgősen!
19 napja
Ámen vigyék. Ha arteta eladásábol is tudnánk pé zt kicsikarni fasza lenne. Aztán jöhet is a harry potter. NES meg leül a spurs padjára, viszi is neveséket oda.

Szólj hozzá