• Deadline Day összegző

    Végül minden átigazolás célba ért azon transzferek közül, amikről tegnap délután írtunk.

    Mustafi a Schalkéhez igazolt véglegesen

    A 28 éves védő 2016 nyarán csatlakozott az Arsenalhoz a Valenciától, Mustafi négy és fél év után igazolt most tőlünk el.

    "Musti hosszú ideig kulcsjátékos volt a csapatunkban. Nagyon fontos szerepet játszott az első évben, amikor menedzserként az Arsenalhoz kerültem. Szeretném megköszönni neki a profizmusát, és hogy mindig készen állt, amikor kellett. Minden jót kívánunk neki a Schalke-nél." - mondta Arteta.

    Maitland-Niles végül a WBA-hoz került

    Hosszas huza-vona után eldőlt, hogy Ainsley Maitland-Niles végül a West Bromwich Albion csapatához került kölcsönben a szezon végéig.

    "Ainsley egy nagyon tehetséges, fiatal játékos. Büszkék vagyunk a kemény munkájára és a nálunk mutatott fejlődésére. Ez a kölcsönszerződés a javát szolgálja, hogy még érettebb játékossá váljon." - mondta Arteta.

    Joe Willock a Newcastle-é

    Nem sokkal Maitland-Niles átigazolása után hivatalossá vált Joe Willock ideiglenes távozása a Newcaslte-höz. A kölcsönszerződés első körben a szezon végéig szól, de ha a felek is úgy gondolják, a megállapodás kiterjeszthető a 2021/22-es idény végéig.

    "A karrierje ezen szakaszában Joe és a mi közösen úgy gondoltuk, hogy jót tenne neki, ha valahol rendszeresen játszhatna. Köszönjük a Newcastle stábjának, hogy lehetővé tették ezt a kölcsönszerződést. Minden jót kívánunk Joe-nek náluk." - mondta Edu.

    Az Arsenal téli átigazolási időszaka ezzel véget ért, köszönjük a figyelmet.

    ÉRKEZŐK: Mat Ryan (kölcsönben a Brightontól), Martin Odegaard (kölcsönben a Real Madridtól)

    TÁVOZÓK: William Saliba (kölcsönben a Nice-hez), Shkdoran Mustafi (szerződésfelbontás), Sokratis (szerződésfelbontás), Sead Kolasinac (kölcsönben a Schalke-hez), Ainsley Maitland-Niles (kölcsönben a WBA-hoz), Joe Willock (kölcsönben a Newcastle-höz), Mesut Özil (szerződésfelbontás) 

  • Nem valószínű újabb igazolás

    Egyre inkább kifutunk az időből, nevet pedig érkezőfronton nem lehet hallani a sajtóban

  • Mustafi fél lábbal a Schalke-nél

    Fabrizio Romano, a The Guardian egyik leghitelesebb újságírója is megerősítette azon német híreket, miszerint az elmúlt órákban felbontásra került Mustafi és az Arsenal szerződése.

    A német így hamarosan a Schalke játékosa lesz - elsőkörben csak a szezon végéig.

  • Nelson maradhat is

    Fabrizio Romano jelenti, nincs megállapodás a Valencia és az Arsenal között Reiss Nelson kölcsönbevételéről, de több klub is érdeklődik a fiatal angol szélső iránt. Még az is előfordulhat, hogy Nelson marad az Arsenalnál. 

    Az Arsenal továbbra is szeretne bal bekket igazolni. Neveket azonban nem említett az újságíró.

    Pár órával az átigazolási időszak vége előtt így fest a helyzet:

    Maitland-Niles: West Bromwich (kölcsön)

    Willock: Newcastle (kölcsön)

    Mustafi: Schalke

  • Hodgson nem tud az Arsenal érdeklődéséről Van Aanholtért

    A Crystal Palace menedzsere, Roy Hodgson azt állítja, hogy nem tud semmit az Arsenal érdeklődéséről Patrick Van Aanholtért.

    "Nem tudok semmit ezügyben. Elég jó-e ahhoz, hogy az Arsenalnál játsszon? Igen, de ez meglepetés lenne. Arra számítok, hogy marad."

     

  • A Southampton kiszállt Maitland-Nilesért

    Mert nem tudtak dűlőre jutni a játékost képviselő ügynökkel, Aidy Warddal.

    Fogynak a lehetőségek Maitland-Niles számára. A Leicester még opció lehet, de őket nem akarja az Arsenal erősíteni. Vagy maradt még a West Bromwich....

     

  • Mustafi tényleg közelít a Schalke-hez

    A Liverpool minden valószínűséggel leigazolja kölcsönben Ozan Kabakot a Schalke-től, így a gelsenkircheniek már kutatják is az opciókat a török helyére.

    Mustafi előkelő helyen áll a listán, a tárgyalások megindultak az Arsenallal. A kérdés, hogy milyen keretek között igazol át a német védő, akinek a szezon végéig még érvényes szerződéssel bír a londoni klubbal.

    Az nem valószínű, hogy a Schalke kivásárolja őt a jelenlegi kontraktusából, sokkal inkább egy kölcsönszerződés lenne ez Mustafi számára a szezon végéig - végső soron pedig az is elképzelhető, hogy az Arsenal és Mustafi felbontják a szerződésüket a soron következő órákban.

    Németországban az átigazolási időszak ma 18:00-ig tart. 

  • Willock a Newcastle-höz tart

    Szépen alakul Joe Willock kölcsönigazolása a Newcastle-höz, ami akár befolyásolhatja Ainsley Maitland-Niles távozását is.

  • Mustafi a Schalke-hez tart?

    A Sky Germany szerint Mustafi a Schalke-hez tarthat, miután a Liverpool a gelsenkircheniektől akarják leigazolni kölcsönben Ozan Kabakot. A kiesés ellen harcoló Schalkenek így kellene egy pót hátvéd. Az Arsenal 2 millió eurót akar kapni Mustafiért.

    Az ügyletben gyorsan el kell járniuk a feleknek, miután a német átigazolási piac ma 18:00-kor zár.

    A hírek szerint a Liverpool két hátvédet akar igazolni, szóval még mindig nincs kizárva az sem, hogy Mustafi kerül át Kloppék együttesébe.

  • Arteta szűkszavú volt

    Mikel Arteta meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a mai online sajtótájékoztatóján, csak több kérdés után volt hajlandó némi információt szolgáltatni az átigazolások kapcsán.

    "Már eldöntöttük, kik mehetnek el a keretből. Az ő ügyükön dolgozunk, éjfélig minden kiderül."

    Maitland-Nilesról: "Újfent nem szeretném kommentálni bizonyos játékosok egyéni helyzetét. Voltak megbeszéléseink, különféle okokat kell mérlegelnünk. Majd meglátjuk, mi lesz ma."

    "Az utolsó napon mindig megjósolhatatlan, mi fog történni. Dolgozunk még egy igazoláson, aztán vagy összejön, vagy nem. Nem akarok kellemetlen meglepetéseket."

  • Deadline Day!

    Ma magyar idő szerint éjfélkor zárul az átigazolási időszak Angliában.

    Az egyik legégetőbb kérdés Maitland-Niles ügye lesz. Egy kis összefoglaló: a játékos a közelgő Eb előtt, a minél több játéklehetőség reményében távozni akar, méghozzá egy olyan klubhoz, ahol az általa preferált középpályási poszton bizonyíthat. 

    A játékos a Leicesterhez menne, ám kérdés, az Arsenal erősítene-e AMN elengedésével egy olyan klubot, amelyik előttük áll a tabellán. Artetáék emiatt jobban szeretnék, ha inkább az angol játékos inkább a Southamptonhoz kerülne kölcsönbe. A Newcastle még figyeli Maitland-Niles helyzetét, a West Brom kiszállt a versenyből.

    Willock és Nelson is távozhatnak a klubtól kölcsönben: előbbi a Newcastle-hoz mehet, Nelsont pedig Európa-szerte figyelik a klubok, az elmúlt órákban a Villarreal és a Betis csatlakozott az érte folyó versengésbe.

    Mustafi pedig elvileg még a Liverpool radarján is szerepelt, ám a legfrissebb hírek szerint Jürgen Kloppék a Prestonból erősítenek, Ben Daviesszel, így a német védő egyelőre marad az Arsenalnál.

    Ami az érkezőket illeti: egyelőre minden nagyon csendes: Bertrandért nem tettünk ajánlatot a Southamptonnak, illetve Patrick van Aanholt ügyében sem léptünk még kapcsolatba a Crystal Palace-szal. 

    A helyzet óráról órára gyorsan változhat, igyekszünk mindenről a lehető leggyorsabban beszámolni.

  • Fokozódik a verseny Maitland-Nilesért

    Miközben a fél Premier League sorban áll Maitland-Nilesért, úgy tűnik, az eddigi éllovas Southampton mellé felzárkózott a Leicester alakulata is.

    Maitland-Niles az idei Eb előtt szeretne minél többet játszani, ráadásul az általa preferált középpályási poszton. A Mirror szerint a Leicesternél ez így alakulna, ráadásul a Rókák opciót is kínálnának az Arsenalnak a végleges megvételre - kérdés, hogy az Arsenal eladná-e a játékost egy olyan csapatnak, amelyik előttük áll a tabellán.

    Az tény, hogy az Arsenalnak szüksége lehet egy szélső bekkre Maitland-Niles távozása esetén, hiszen Kieran Tierney sérülés miatt nem vállalta a Manchester United elleni rangadót sem, és csak két bevethető hátvéd lenne Maitland-Niles távozása esetén: Bellerín és Cedric.

    Egy újabb név is felmerült a listán: Patrick van Aanholté, akinek a szerződése a szezon végén lejár a Crystal Palace-szal.

    Az átigazolási időszak hétfőn magyar idő szerint éjfélkor zárul.

  • Willock a Newcastle-höz kerülhet kölcsönbe

    Továbbra sem eldöntött, mi lesz azon fiatal játékosokkal - élükön Joe Willockkal és Reiss Nelsonnal - akik nem tudnak elég játéklehetőséghez jutni az Arsenalnál.

    A legutóbbi hírek szerint Willockot a Newcastle vinné, Nelsont pedig több angol és külföldi csapat, a szélső azonban szívesen igazolna vissza Németországba, ahol egyszer már játszott, a Hoffenheim alakulatában.

     

  • Mustafit a Liverpool vinné?

    Ez lenne ám a téli átigazolási időszak szenzációja! A London Evening Standard szerint a Liverpool - többek között - az Arsenal középhátvédjáért, Shkodran Mustafiért érdeklődik, miután Jürgen Klopp csapatában sorozatosan dőlnek ki a játékosok ezen a poszton: Van Dijk és Joe Gomez hosszú távú sérültek, a legutóbbi Tottenham elleni rangadón pedig Joel Matip bicegett le a pályáról.

    Arról korábban már írtunk, hogy Mustafi szerződését Özilhez és Sokratishoz hasonlóan felbontaná a klub. A német védőért eleddig csak a Lazio mutatott érdeklődést, de abból sem konkretizálódott semmi.

    A Liverpool több opciót is figyel ezen a poszton, hivatalos kapcsolatfelvétel még nem történt Mustafi ügyében az Arsenallal. 

  • !Nyereményjáték!

    Ha van kedvetek, játszhatnánk egyet ma is a 18:30-kor kezdődő rangadónk kapcsán.

    Van nekünk egy nyereményjátékunk a Partvonal kiadóval, ami Arséne Wenger önéletrajzi könyvéért megy.

    Ki szerzi az utolsó gólt a meccsen az Arsenal-színeiben?

    A válaszokat az arsenalfan.nyeremenyjatek@gmail.com e-mail címre küldjétek el (tehát NE Facebook-kommentben), a tárgy rovatba menjen a tipp! Egy email címről csak az első tippet fogadjuk el, és csak a meccs kezdetéig tippelhettek.

  • Újabb klub érdeklődik Maitland-Nilesért...

    ...amely klub nem más, mint a Southampton, jelenti David Ornstein, a The Athletic újságírója.

    Ornstein megjegyzi, így felmerülhet néhány kérdés Ryan Bertranddal kapcsolatban is, bár a Szentek megtartanák a bal bekket Maitland-Niles leigazolása mellett.

    Kérdés persze, hogy Tierney sérüléseit tekintve Arteta mennyire akar nekifutni Cedric-kel és Bellerínnel a szezon hátralévő részének...

  • Maitland-Niles kölcsönben távozhat

    David Ornstein csütörtök este azt írta a Twitterén, hogy Ainsley Maitland-Nilesért több angol klub - köztük egy top 4-es csapat - érdeklődik. A fiatal angol játékos nem kap elég játéklehetőséget az Arsenalnál, ami a közelgő Európa-bajnokság miatt Maitland-Nilesnak sem megfelelő.

    "Igen, ez mindig bonyolítja a dolgokat, ha válogatott játékosról beszélünk." - ismerte el Arteta a Manchester United elleni meccs előtti online sajtótájékoztatóján.

    "Megértem Aisnley-t, hogy több játéklehetőséget akar, de ehhez meg kell harcolnia, úgy kell edzenie és ki kell hívnia a csapattársait, hogy bekerüljön a kezdőbe."

    Úgy hírlik, Maitland-Nilesért a Leicester és a West Bromwich Albion érdeklődik.

  • Odegaard után hogyan tovább?

    A téli átigazolási szezon február 2-ig tart, így még várhatók mozgások a keretet illetően.

    Odegaard után jó kérdés, fog-e még érkezni játékos a csapatba, bár Arteta többször is kijelentette, hogy bal bekket szeretne igazolni a jelenleg is sérült Tierney mögé. Ryan Bertrandért érdeklődünk, felvettük a kapcsolatot a játékos ügynökével, de hivatalos ajánlatot még nem tettünk a Southamptonnak. A Sky Sports szerint egy újabb név kerülhet fel hamarosan a radarra: a Hibernian 18 éves skót játékosá, Josh Doig-é.

    Ami a távozókat illeti, itt már több távozó is akadhat: Mustafi szerződésének felbontásáról tárgyal az Arsenal, kölcsönben távozhat a több játéklehetőségért Nelson, Willock és Runarsson is. 

    Ugyancsak kérdés még, mi lesz Lucas Torreirával, aki nem jut elég játékperchez az Atletico Madridnál, ahol a szezont tölti kölcsönben. Az uruguay-i játékosért a Fiorentina, a Valencia és a Monaco is érdeklődik.

     

  • Hivatalos: Odegaard csatlakozott

    Az Arsenal szerda délelőtt végre hivatalosan is bejelentette Martin Odegaard érkezését a Real Madridtól. A norvég játékos a 11-es mezszámot fogja viselni.

    Részletek itt

  • Odegaard bejelentése tényleg hamarosan

    Teljesítette Martin Odegaard az orvosi vizsgálatokat Londonban, innentől kezdve kvázi formalitás a hivatalos bejelentés, ami akár már ma megtörténhet, de mivel ma meccsnap van, lehet, hogy szerdára húzódik a kommüniké.

  • Újabb bal bekk iránt érdeklődik az Arsenal

    Már írtunk róla korábban: Mikel Arteta egy bal bekket is szeretne igazolni a téli átigazolási időszakban, hogy egy "természetesebb" alternatívája is legyen Kieran Tierney-nek.

    Ryan Bertrand ügynökével már korábban felvettük a kapcsolatot, ám hivatalos ajánlatot meg nem tettünk az angol játékos klubjának, a Southamptonnak. 

    A L'Equipe szerint most újabb bal bekk került fel Arteta radarjára: ő nem más, mint a Marseille 26 éves francia játékosa, Jordan Amavi. Szinte biztos, hogy Amavi nem újítja meg a nyáron lejáró szerződését a klubjával, emiatt elképzelhető, hogy az OM még ezen a télen túladna rajta minimális kivásárlási ár ellenében.

    Amaviért a Napoli és a Crystal Palace is érdeklődik, ajánlatot azonban egyetlen klub sem tett még a játékosért.

  • Guendouzi-t vinné a PSG

    Nem újkeletű a párizsiak érdeklődése Matteo Guendouziért, a L'Equipe ma arról számolt be saját értesülésekre hivatkozva, hogy a fővárosiak újfent megpróbálkoznának a fiatal francia középpályás leigazolásával.

    Mauricio Pochettino csapata állítólag Julian Draxlert játékjogát vonná bele az ügyletbe - ez viszont arra enged következtetni, hogy az átigazolás még ezen a télen végbe menne, hiszen Draxler szerződése a nyáron lejár a PSG-vel.

  • Odegaard bejelentés hamarosan

    Odegaard tegnap este érkezett meg Londonba, hétfőn pedig átesett az orvosi vizsgálatok egy részén, találkozott az új csapattársaival és már interjút is adott. A bejelentés azonban inkább holnap valószínű, mintsem ma.

  • Mustafi szerződését is felbontja az Arsenal?

    Olasz lapértesülések szerint a Lazio Shkodran Mustafival szeretne erősíteni a télen.

    A német játékos szerződése a szezon végén jár le az Arsenallal, így az angol csapatnak valamennyi átigazolási díj még befolyna januárban.

    Ezzel szemben Mustafi azt szeretné, ha Özilhez és Sokratishoz hasonlóan az ő szerződését is felbontaná az Arsenal, így már most télen ingyen igazolhatóvá válna.

  • Özil búcsúlevele

    Mesut Özil Twitteren publikált búcsúlevelét lefordítottuk, itt lehet elolvasni. Minden jót neked a Fenerbahce-nél, Mesut!

     

  • Ødegaard holnap orvosin

    Az elmúlt órákban megszületett a teljes körű megállapodás a Real Madrid és az Arsenal között Martin Ødegaard ügyében, a norvég játékos ma este utazik Londonba, hogy hétfőn átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon.

    Az Arsenal kb. 2 millió eurót fizet a madridi csapatnak a kölcsönügyletért, és teljes mértékben állni fogják a fiatal játékos kb. 40 ezer eurós heti fizetését. Az Arsenalnak nem lesz opciója Ødegaard végleges megvételére.

     

     

  • Hivatalos: Özil távozott

    Az Arsenal vasárnap bejelentette, hogy Mesut Özil távozott a klubtól. A német a Fenerbahce játékosa lesz. Részletek hamarosan

  • Ø

    Kissé bajban leszünk, ha szép, norvégosan akarjuk leírni Ødegaard nevét, de annyi baj legyen, megoldjuk...

    merthogy Fabrizio Romano szerint nagyon közeleg a megállapodás a felek között, lényegében már csak a részletek kidolgozása van folyamatban. Hátha Arteta elárul valamit a Southampton elleni kupameccset követően...

    addig is angol billentyűzet kiosztáson: Alt + 0216: Ø, vagy Alt + 0248 ø. Ha valaki tudja a magyaron, ne legyen rest megosztani velünk a kommentszekcióban! Köszi!

  • Bertrand helyzetét figyeli az Arsenal

    Ryan Bertrand leigazolását fontolgatja az Arsenal, írja a Standard péntek délután.

    A 31 éves angol bal bekk leigazolása azért jönne kapóra Mikel Arteta számára, mert a hónap folyamán már elengedték Sead Kolasinacot kölcsönben a Schalke együtteséhez. A spanyol tréner a Southampton elleni FA Kupa meccs előtti online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy figyelik a piacot ezen a poszton.

    "Kola távozásával egy kicsit megcsappant a ballábas ball bekkek száma a csapatban. Persze Maitland-Niles, Saka és Cedric bevethetőek ezen a poszton, de természetes pótlás Tierney-nek nincs jelenleg. Megbirkózunk a mostani helyzettel természetesen, de rajta tartjuk a szemünket, milyen elérhető opcióink akadhatnak a piacon." - mondta Arteta.

    Arteta több játékost is szemmel tart a bal bekk posztján, Bertrand az egyikük. A 31 éves játékos 2014-ben lett a Szentek játékosa, és az utolsó hat hónapjába lépett a jelenlegi szerződésének. Bertrand a Standard cikke szerint még mindig Londonban él - egykori klubjához, a Chelsea-hez közel, onnan ingázik Southampton és a főváros között.

    Az kérdés, hogy a Southampton elengedné-e a játékosát úgy, hogy nincs Bertrand helyére senki a keretükben, emiatt az Arsenalnak is rugalmasnak kell lennie a kiszemeltek terén.

    A Standard cikke megjegyzi, hogy Artetáék figyelik a Crystal Palace fiatal játékosának, Tyrick Michellnek is a helyzetét, a 21 éves játékos nemrégiben tört be a londoniak felnőtt keretébe, és rendre jó teljesítményt nyújt.

  • Odegaard átigazolása 90%-os

    Martin Odegaard arsenalos átigazolása "90%"-ig kész, jelenti a The Athletic újságírója, David Ornstein, a londoniak egyre inkább bizakodhatnak, bár néhány részlet még nincs kidolgozva, így egyelőre a norvég még nem érkezik az Ágyúsok edzőközpontjába, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon.

    Az is egyre inkább körvonalazódik, hogy Odegaard egyelőre csak a szezon végéig lesz az Arsenal játékosa, és mivel a Real Madridnál továbbra is bíznak abban, hogy a középpályásnak lesz jövője a keretükben a jövőben, így várhatóan az Ágyúsoknak nem lesz opciójuk a végleges megvételre.

    Sokáig úgy volt, hogy a Real Sociedad nyeri a versengést Odegaardért, mivel a norvég náluk töltötte az előző szezont, ám az Arsenal érdeklődése mindent megváltoztatott és elcsábította a játékost. Edu és Arteta is felhívta a játékost, hogy meggyőzzék őt a Londonba igazolásról - a madridiaknak pedig kapóra jött, hogy nem egy belföldi csapatot erősítenének a játékosuk elengedésével.

    "Nincs esély arra, hogy Odegaard hozzánk igazoljon." - idézte a Real Sociedad edzőjének a szavait Fabrizio Romano, a Guardian megbízható olasz újságírója. 

  • Chambers távozása nem valószínű

    Mikel Arteta elmondta, hogy nem szeretné eladni vagy kölcsönbe adni Calum Chamberst a téli átigazolási szezonban.

    A 26 éves védő 2019 decemberében szenvedett súlyos térdsérülést, és bár jóideje már edzhet a felnőtt kerettel, sőt az U23-asok közt már a pályára is visszatérhetett, az első számú csapatban ezidáig még nem jött össze a visszatérés.

    "Nem hiszem, hogy Chambers eligazolna a télen. Nagyon elégedett vagyok Calummal. Nehéz hónapokon ment keresztül, de keményen dolgozott az elmúlt hónapokban. Az edzéseken remek munkát végez, és már nem is gondol a sérült lábára. Szeretnék neki játékperceket adni, mert ő is egy olyan játékos, akiben nagyon hiszek." - mondta Arteta

  • HIVATALOS: Mat Ryan csatlakozik a csapathoz

    Mint arról tegnap beszámoltunk az átigazolási hírfolyamunkban, Arteta egyik célpontja egy kapus igazolása volt a tél folyamán.

    Arról azonban még pletyka szinten sem esett szó, ki érkezhet Leno mögé, az Arsenal viszont péntek délelőtt villámgyorsan bejelentette, hogy Mat Ryan érkezik a csapathoz a Brightontól - egyelőre kölcsönben, a szezon végéig.

    Az ausztrál Ryan 2013-ban érkezett Európába a belga Club Brugge-höz, innen pedig a Valencia játékosa lett. 2017-ben váltott a Brightonhoz, az angol csapatnál 124-szer lépett pályára, így meglehetősen tapasztalt kapust igazoltak Artetáék.

    "Mat egy tapasztalt hálóőr, bizonyított már a Premier Ligában is, és 59-szer volt válogatott kapus. Azt követően, hogy Matt Macey a skót Hibernianhoz igazolt, kellett egy kapus, aki versengést biztosít a csapattársai számára." - mondta Edu.

    "Ismerjük már Mat teljesítményét a brightonos időszakából, tudjuk, hogy minőségi kapust igazoltunk. A tapasztalatából kifolyólag mind a pályán, mind azon túl is erősödött a keretünk." - mondta Arteta.

    "Nagy álmom válik valóra, hogy az Arsenalhoz igazolhattam, az egész szürreális, körülbelül egy hete hallottam legelőször az érdeklődésükről. Nem tudom leírni, mit érzek most. Annak idején képes voltam felkelni hajnal négykor Ausztráliában, hogy megnézzem a BL-meccseiket. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy Thierry Henry vagy Dennis Bergkamp egykori csapatában játszhatok innentől. A legjobb teljesítményemet szeretném majd a klubnál nyújtani, hogy sikereket érjünk el." - mondta Ryan.

    Mat Ryan regisztrációja még péntek délig megtörtént, így nevezhető lett a Southampton elleni FA-Kupa keretbe.

    A játékos a 33-as mezszámot fogja viselni az Arsenalnál.

  • Magabiztos az Arsenal Odegaard érkezését illetően

    A reggeli spanyol híreket részben megerősítette több norvég és angol forrás is Martin Odegaard érkezésével kapcsolatban.

    David Ornstein, a The Athletic újságírója szerint Odegaard csak konditermes gyakorlatokat végzett csütörtökön a Real Madrid edzőközpontjában, de nem edzett a felnőtt kerettel. Az Arsenal egyelőre optimista, hogy a játékos a londoni klubot fogja választani a Sevillával vagy a Real Sociedaddal szemben.

    Végleges konklúzió még nincs a csapatok között sem, noha elvileg már csak a formalitások vannak hátra.

    Várhatóan a kölcsönszerződés nem tartalmaz majd végleges megvételi opciót. 

    A helyzet óráról órára tisztul.

  • Spanyol sajtó: Odegaard az Arsenalhoz közeledik

    Martin Odegaard az Arsenalhoz közeledik - jelentették csütörtök este mértékadó spanyol napilapok, köztük az El Confidencial.

    A lap újságírója, Kike Marín szerint az Arsenal keményebben próbálkozott a Real Madridnál a norvég játékos kölcsönigazolásával kapcsolatban, ezzel pedig ők váltak a befutóvá a 22 éves középpályásért vívott harcban.

    Jelenleg várjuk, hogy több forrás is megerősítse a spanyol értesüléseket.

    A kép illusztráció

  • Folynak a tárgyalások Odegaardért

    Egyre több információ lát napvilágot az Arsenal érdeklődéséről Martin Odegaardért, szerencsére hiteles forrásokból.

    A tárgyalások folytatódnak a felek között, az Arsenal hamarosan benyújthatja a második ajánlatot a Real Madrid számára.

    A kulcskérdés azonban az átigazolásban a játékos döntése lesz. Úgy tűnik, hogy a többcsapatos versengésből a Real Sociedad és az Arsenal áll az élen, a spanyol klub előnye pedig egyértelműen az, hogy Odegaard az előző szezonban náluk játszott kölcsönben, így kézenfekvő lenne a norvégnak őket választani.

    Az egyik leghitelesebb forrás, a The Guardian olasz újságírója, Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a Real Sociedad egy hete tárgyal Odegaarddal a visszatérésről, és eddig a pontig ők is vezették a játékosért vívott versenyt az Ajax-szal előtt. Az Arsenal érdeklődése azonban mindent megváltoztathat, a játékos számára "csábító" a londoni klub ajánlata.

    Most Odegaard a családjával együtt mérlegeli a lehetőségeit, és napokon belül döntés fog születik majd a sorsáról. 

     

  • Sajtó: Odegaard a Real Sociedadba menne

    Hamarosan döntés születik Martin Odegaard ügyében, írják a mértékadó angol és spanyol lapok csütörtök kora délután.

    A 22 éves norvég középpályás abszolút mellőzött játékos a Real Madrid keretében, azt követően, hogy az előző szezont a Real Sociedadnál töltötte, és ott kulcsember volt. Zinedine Zidane csapatában azonban mindössze két bajnoki meccsre futotta a szezon kezdetekor, utána a következő bevetés november 21-én történt, legutoljára pedig december 1-jén játszott a Shakhtar Donetsk elleni BL-meccsen.

    Miután Odegaard kimaradt a Real Madrid Alcoayno elleni kupameccs keretéből, a norvég átigazolást kérvényezett Zidane-nál, és szabad utat kapott. A mai napon már beszámoltunk az Arsenal érdeklődéséről, Edu már a múlt héten is tárgyalásokat kezdeményezett a madridakkal Odegaard ügyében, s bár a spanyolok akkor elutasították a megkeresést, most már megváltozott a helyzet.

    Ennek ellenére az Arsenalnak komoly versengést kell megnyernie Odegaard kegyeiért: köztük a Sevillát és a Real Sociedadot kell megverniük a norvég játékos aláírásáért.

    A BBC spanyol liga-szakértője, Guillem Balague szerint Odegaard szíve az előző klubjához húz vissza.

    "Nem az Arsenal az egyetlen angol klub, amelyik érdeklődik Odegaardért, de ő leginkább a Real Sociedadhoz térne vissza. Könnyebb lenne a beilleszkedése, a játékos pedig semmi mást nem akar, csak játszani."

    "A kérdés persze az, hogy a Real Madrid szerdai kupaveresége az Alcoyano ellen befolyásol-e bármit is. A meccs előtt még engedték Odegaard számára a klubváltást, a kérdés csak az, hogy melyik csapathoz."

  • Buendía télen nem valószínű

    A Norwich argentin ászáért, Emi Buendíáért is érdeklődik az Arsenal -erről a napokban már írtunk, az azonban meglehetősen valószínűtlen, hogy a 25 éves jobb szélső támadó középpályásért már ezen a héten ajánlatot tesz Mikel Arteta.

    A Norwich kiválóan teljesít a másodosztályban, a Kanárik jelenleg vezetik a Championshipet, amiben Buendia is kulcsszerepet vállal. Megbízható sajtóértesülések szerint az Arsenal tárgyalt Buendía ügynökeivel decemberben, de ajánlatot nem tett a játékosért a Norwichnak.

    A goal.com hiteles újságírója, Charles Watt szerint a játékos elkötelezett a Norwich iránt, és semmiképpen sem harcolna ki egy esetleges átigazolást, ami a jelentések alapján közel 40 millió fontjába kerülne az Arsenalnak.

    "Az Arsenal az egyik legjobb csapat Angliában és Európában, de semmi értelme nem lenne egy januári váltásnak. Emi egy nagyszerű csapatjátékos, nagyon elhivatott nálunk, csak a meccsekre koncentrál. Tudja, hogy olyan edzők és csapattársak veszik körül, akik szeretik őt és azt akarják, hogy sikeres legyen. Persze a futballban semmit nem lehet sosem teljes biztossággal kijelenteni, de 99%, hogy Emí velünk marad legalább a szezon végéig." - mondta Daniel Farke, a Norwich edzője.

  • Kapusposzt is terítéken

    Bár nincs olyan nagy hírértéke, mint a középpályás-keresésünknek, Mikel Arteta minden bizonnyal kapussal is erősíteni akar a téli átigazolási időszak utolsó napjaiban.

    Ennek az az oka, hogy Arteta nincs megelégedve az Emi Martínez helyére érkező Alex Runarsson teljesítményével. Mint ismert, az Arsenal kapusedzője, Inaki Cana a Brentford hálóőrét, David Rayát szerette volna Martínez helyére ajánlani, ám a Championshipben szereplő csapat irreálisan magas kivásárlási árat szabott volna ki a 25 éves spanyol játékosért.

    Martínez távozásával viszont az Arsenalnál kapushiány alakult ki, amit az idő hiányában Runarssonnal oldottak meg - vele a Dijonnál dolgozott együtt az Arsenal kapusedzője. Runarsson azonban nem hozza azt a szintet, amit Arteta szeretne, így a baszk tréner szeretne legalább kölcsönben megválni a svédtől.

    Leno mögé a padra egy hazai nevelésű játékost szeretne az Arsenal (olyan játékos, aki 23 éves koráig legalább három évet töltött angol vagy walesi csapatnál - ez a 25-fős keretregisztrációnál lényeges pont), így kézenfekvő megoldás lehet Freddie Woodman leigazolása. 

    Woodman a Newcastle játékosa, aki a Swansea-nál tölti kölcsönben a szezont. A Szarkák vélhetőlen nem gördítenének akadályt a kapusuk eladása elé, hiszen a keretükben két remek portás is van Dubravka és Darlow személyében. További érdekesség, hogy Woodman édesapja, Andy az Arsenal U23-as csapatának kapusedzője, így családi vonatkozás is lenne, ha az Ágyúsok éppen vele erősítenének.

    Egy másik opció David Neto lenne a Barcelonától, ám a brazil kapust nem akarja a katalán csapat kölcsönben elengedni - végleges megvételt pedig az Arsenal nem preferál.

  • Bal bekket is igazolhat Arteta?

    Sead Kolasinac távozásával Kieren Tierney érdemi alternatíva nélkül maradt az Arsenal keretében, így lehet, hogy erre a posztra is igazolna Arteta.

    "Kola távozásával egy kicsit megcsappant a ballábas ball bekkek száma a csapatban. Persze Maitland-Niles, Saka és Cedric bevethetőek ezen a poszton, de természetes pótlás Tierney-nek nincs jelenleg. Megbirkózunk a mostani helyzettel természetesen, de rajta tartjuk a szemünket, milyen elérhető opcióink akadhatnak a piacon." - mondta Arteta.

  • Arteta megtartaná Balogunt

    Arteta a Southampton elleni meccset megelőző online sajtótájékoztatóján Florian Balogunról is beszélt.

    A fiatal angol csatár szerződése a szezon végén lejár az Arsenallal, így a játékos szabadon tárgyalhat a külföldi érdeklődő klubokkal. Érdeklődőkből nincs hiány - állítólag legalább egy tucat csapat szeretné a soraik közt tudni Balogunt, ám Arteta sem tett még le arról, hogy összejöjjön a hosszabbítás.

    "Szeretném meggyőzni őt arról, hogy van helye nálunk. Eddig például nem edzett a felnőtt kerettel, de ezen is változtattunk, és most már az első számú csapattal dolgozik. Minden egyes nap fejlődik, és bizonyítja, mennyire ambíciózus. Szeretnénk ezt dűlőre vinni, mert szeretnénk, ha maradna, de lépésről lépésre kell haladnunk. Van előrelépés az elmúlt hónapokhoz képest, mert már a felnőtt csapattal edz és pár meccsen szerephez is jutott."

    "Türelmesnek kell maradnia. Vannak olyan játékosaink, akik a bajnokikon nem kaptak túl sok szerephez, nekik ott az FA-Kupa. Ott van például Eddie Nketiah is, aki előrébb áll a sorban, mint Florian, és még ő se tud elég játéklehetőséghez jutni."

    A hírek szerint a következő másfél-két hétben várható döntés Balogun sorsáról, még az sincs kizárva, hogy marad az Arsenalnál - de épp ellenkezőleg az is felmerült, hogy a londoniak még ezen a télen eladják a csatárt, hogy némi átigazolási díjhoz jussanak, mielőtt még a játékos szerződése a nyáron lejárna.

  • Özil bejelentése hamarosan

    Mint arról beszámoltunk, Mesut Özil a távozás szélén van az Arsenaltól, a német irányító és a londoni klub vezetősége megállapodott a játékos szerződésének felbontásáról.

    A játékos azóta már Törökországban tartózkodik, és várja, hogy végbe menjen az átigazolsáának formális része.

    "A mostani karantén szabályok egy kicsit elnyújtják az átigazolások végső szakaszát, nagyon szigorúak ugyanis a szabályok." - mondta Arteta a mai online sajtótjákoztatóján.

    "Van még néhány dolog, amit le kell fixálni, mielőtt be tudnánk jelenteni a távozását. Egyelőre úgy néz ki, nem lesz problémánk, de teljesen véglegesen semmit nem merek kijelenteni."

    "Számos okból nehéz volt elengedni őt. Egy nagyszerű játékosról van szó, aki játszani akart, én pedig nem tudtam neki lehetőséget adni. Ilyenkor mindkét fél érdekelt abban, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. Mesut rengeteget tett az Arsenalért, de per pillanat én egyfajta irányba akarom terelni a klubot, és bár az elején szerepelt a terveim között, ez megváltozott az utóbbi hónapokban."

     

  • Köszöntünk mindenkit

    Egy héttel a 2021-es téli átigazolási időszak lezárulta előtt köszöntünk mindenkit a szokásos hírösszefoglalónkban.

    Az elmúlt napokban felpörögtek az események játékosmozgás-fronton a csapatnál: kölcsönben távozott Kolasinac a Schalke-hez, illetve szerződést bontottunk Sokratisszal és Özil is a távozás szélén áll.

    Mikel Arteta a Southampton elleni FA-Kupa meccset megelőző online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy immáron az érkezőkre is fókuszál a csapat: a spanyol tréner a hírek szerint szeretné egy támadó középpályással, egy kapussal és akár egy bal bekkel is megtoldani a keretét.

    Mi pedig ebben az átigazolási összegzőben igyekszünk mindenről beszámolni. Tartastok velünk!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (887)

3 éve
Nincs szerencsénk a bírókkal az biztos, de ezt több csapat is elmondhatja magáról. Luizzal meg sajnos rontjuk is az esélyünk, sajnos őt már elkönyvelték egy féktelen örültnek, ha körülötte történik valami, biztos ellene ítélnek. A meccs elején Saka kiugratásánál kellett volna kiharcolni a kiállítást, mert szerintem megrántotta a vállát a védő lövés közben,de ez nem a mi napunk volt, reméljük a sors még ebben az idényben visszaadja amit el vett.
3 éve
Bíró kollégám azt mondja azért volt piros, mert nem a labdát találta el. Ha úgy rúgja fel, hogy eltöri a lábát, de megpróbálja szerelni az max csak sárga lett volna legyen bár mekkora szabálytalanság, a lényeg, hogy labdát is el kellett volna találnia. Ezért volt piros lap. Kérdeztem tőle, hogy nem törölné-e el ezt a hülye szabályt, azt mondta, hogy nem, jó ez így, na én itt égtem ki. 😂😂😂
Szerencsétlen Luiz semmit se csinált. Lövés közben az a faszkalap belerúgott a térdébe.
3 éve
Szánalmasak ezek a szabályok...BT Sporton is ezt magyarázta tegnap egy csávó, aztán mondták Ferdinand-ék h "Another great rule" vagy valami hasonló... nevetséges
3 éve
Ha mi szurkolók ilyen nehezzen tesszük túl magunkat ezen a meccsen, akkor képzeljük el a játékosokat...
3 éve
Arteta a meccs után:"Sat here, I would say yes, let's go straight away," Arteta said. "But we have to speak with legal and the club and make the decision what the best thing to do is.

"I've seen the replay 10 times from five different angles, and I cannot see any contact. I would like to see if VAR have different angles.
3 éve
Abból a második legalább akkora vicc, mint Luizé...Legalább következetesek 🙈
3 éve
Arteta a VAR döntéséről Luiz eseténél: "Ha helyes volt az ítéletük, és ezt tudják is bizonyítani, akkor elfogadom és én kérek elnézést. Én csak azt akarom mondani, hogy itt ülök és nézem a felvételt, azonban nem látok semmilyen kontaktot. Ez pedig rendkívül frusztráló, ugyanis ez egy döntő pillanata volt a mérkőzésnek."
3 éve
Számtalanszor visszanéztem, szerintem nem ért hozzá. Már akkor dőlt, mikor még ott se volt, aztán inkább a földbe rúgott, majd esés közben a talpa hozzáért Luiz térdéhez. Mire van a VAR?

Szólj hozzá