Az Arsenal szerdán délután bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontották Sokratis Papasthatopolous szerződését, a görög védő így távozik a londoni klubtól.

Sokratis 2018 nyarán igazolt az Arsenalhoz a Dortmundtól mintegy 17 millió fontért. Összesen 69-szer lépett pályára, tagja volt az Ágyúsok FA-Kupát nyert keretének (2018), és szintén játszott abban a csapatban, amelyik elérte az Európa Liga-döntőt 2019-ben.

"Mikel, az edzőink, a stábtagok és mindenki nevében szeretnék köszönetet mondani Sokratisnak, amit a klubért tett. Nagyon fontos részét képezte a keretünknek, és mindvégig profiként viselkedett. Nagyon jó volt az együttműködésünk a tárgyalások során, minden jót kívánunk neki és a családjának a jövőben." - mondta Edu.

"Karrierem egyik legélvezetesebb szakasza zárult le a mai napon. Megtiszteltetés volt az Arsenal mezét viselni. Szeretném megköszönni a közös munkát a csapattagoknak, az edzőknek, a személyzetnek és a szurkolóknak a szeretetüket és a tiszteletüket. Mindent megtettem a csapatért, és ők is sokat adtak nekem. Sok egészséget és sikert kívánok mindenkinek." - írta Sokratis a Twitterén.

A játékosért a Betis, a Genoa és a Fenerbahce érdeklődik.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (29)

5 hónapja
AFC BELL: "People close to Buendia indicate that the player sees in Arsenal an exciting challenge that he is interested in, but the club's interest has crystallized into nothing more than notifying the player's agent of Arsenal's admiration for Buendia's levels and their desire for the agency to provide them with any information on the player's future"
"Those close to the player do not have high expectations regarding a move from Arsenal in the last days of the market, and at the time they did not completely close the door, they see that the remainder of the winter window is narrow, which makes any such deal "unlikely"
"It is understood that Buendia does not see any justification at present to pressure his parent club to move to Arsenal as the club's (AFC) interest has yet to produce a concrete proposition. As mentioned by several previous reports, the player according to his close circle is focused on helping Norwich, and Norwich is under any kind of pressure to sell him this month."

Ebből max nyáron lesz üzlet, ha Eduék nem lépnek komolyabban.
5 hónapja
ebbol sosem lesz.Adja a joisten.Buendia spurs szint.Nem Arsenal es foleg nem legyozhetetlen arsenal szint.
5 hónapja
Buendianak az az előnye hogy isneri az angol ficit plben champoban edzödött. Ødegord meg elég gyenge is lehet itt. kitudja. viszont a pepe-zaha kölcsön cserét ki kellene próbálni vagy pénzt+nelsont kölcsönbe a zaha kölcsönért és akkor talán pepe is bátrabb lenne hogy itt a haverja.
5 hónapja
Zahat én már nem biztos, hogy hoznám, már Ő is 28 éves, valószínüleg elég nagy fizuval jönne, aztán úgy járunk vele, mint Özillel. Ha meg tudják oldani, hogy max 3 év és a fizetése is alacsonyan legyen max akkor. Nagyon megfontoltan kell igazolni. Pepet pedig vhogy meg kell próbálni értékesíteni, vagy tényleg egy csere üzletbe bevonni.
5 hónapja
jaaj csak grealisht ne.Nemjok az angolok.A zoknija is mindig levan csuszva.A haja is milyen.Ugy nez ki mint nick carter fiatalon.
5 hónapja
Ornstein megerősíti a Sky előző értesülését. Nagyon jó lenne meggyőzni, hogy idejöjjön, és ne vissza a Sociedadhoz.
5 hónapja
Rowe lenne a szenvedő fél... Tisztára Grealisht idézi a játéka, még a letolt zokni is stimmel. Ha Rowe nem robbant volna be a csapatba az utóbbi meccseken, akkor nagy fogás lenne, de így már annyira nem tetszik a hír.
5 hónapja
Azert nagyon hosszu meg az ideny es suru, ahhoz, hogy Rowe ezt vegig tolja, kell vki, aki tehermentesiteni tudja, de kozben hozza azt a szintet.
5 hónapja
Kíváló hírek. Megy a nagytakarítás. Nyáron nagy jövés menés lesz itt. Télen nem nagyon lehet mozgatni jó játékost. Nem számítok most nagy dolgokra.( remélem rám cáfolnak Arteta Edu páros) Fél éves kölcsönben én nem gondolkodnék,nincs értelme.

Szólj hozzá