Mikel Arteta Ainsley Maitland-Niles jövőjét illetően is beszélt a Liverpool elleni Szuperkupa-meccs előtti online sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, a fiatal angol játékosért több angol és német klub is érdeklődik, közülük a héten a Wolverhampton már hivatalos ajánlatot is tett. Az Arsenal legalább 20 millió fontot vár Maitland-Nilesért cserébe, ám a Farkasok egyelőre csak 15 milliót akartak volna adni, így az ajánlat elutasításra került. 

Maitland-Niles leginkább a több játéklehetőség reményében hagyná el az Arsenalt, főleg, hogy a középpályán játszhasson, amely poszt az Ágyúsoknál eléggé telített volt az előző szezonban, így többnyire szélsővédőként jutott neki hely.

"Igen, sok hírt lehet olvasni a játékosainkkal kapcsolatban. Az nem rossz, hogy több klub is akarja őt, de már a megérkezésemkor elmondtam, hogy Ainsley egy olyan játékos, akit kedvelek." - mondta Arteta.

"Ezt a legjobban úgy mutattam meg, hogy az előző szezon legfontosabb meccsein beválasztottam őt a kezdőcsapatba, ő pedig kiemelkedően jól helytállt, szóval itt tartunk most vele kapcsolatban."

"Mindig nyitott vagyok meghallgatni, hogyan érzi magát egy játékos a karrierjének egy adott szakaszában, és én is elmondhatom neki a véleményemet és elvárásaimat. Ha megértjük egymást, utána közösen előre tudunk lépni."

"Ha valami nem működik, akkor azt is ki tudjuk értékelni a játékossal és a klubbal, és megtalálhajtuk a megfelelő megoldást, ami mindkét fél számára optimális." - zárta szavait Arteta.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

30 napja
hat nemtudom...lehet,h O benne meg nagyon sok van es sajat neveles...mai teljesitmenye mellett nehez elmenni szo nelkul...nagyot jatszott
1 hónapja
Orulnek, ha maradna, fiatal, angol raadasul a sajat akademiankrol jott. Tobb pozicioban is tud jatszani, es minel tobbet jatszott, annal jobban teljesitett. Arteta is kedveli.

Viszont kell a penz, es emiatt felaldozhatova valik a klub szamara.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek