Végleges szerződést ajánlana Cedric Soares-nek az Arsenal, írja az ESPN jól értesült újságírója, James Olley kedden, 

A 28 éves védő januárban érkezett kölcsönben a londoni csapathoz, ám azóta egyetlen alkalommal sem tudott pályáralépni különféle sérülések és a koronavírus által okozott leállás miatt.

Soares végleges megvételét jelenleg apró technikai komplikációk hátráltatják, mivel a portugál játékosnak előbb egy néhány hetes szerződéshosszabbítást kell aláírnia a jelenlegi csapatával, a Southamptonnal, hogy az arsenalos kölcsönszerződése is meghosszabbodhasson a szezon végéig. Ezt követően pedig minden valószínűség szerint hároméves szerződést köt a jobb hátvéd Mikel Arteta csapatával.

Olley szerint az Arsenal edzője elégedett Soares professzionalizmusával, és úgy véli, hogy az Európa-bajnok védő jó hatással volt a csapat öltözői hangulatára is.

Nemcsak Soares maradhat véglegesen az Arsenalnál, hanem a Manchester City elleni bajnokin súlyos sérülést szenvedő Pablo Marí is.

Megbízható sajtóértesülések szerint az Arsenal már eleve véglegesen akarta volna megvenni a 26 éves spanyol középhátvédet, ám az Üzleti Fair Play megkerülése miatt csak a kölcsönügylet jöhetett szóba. Artetáék így 4 millió fontot fizettek Maríért a brazil Flamengónak, és további 8 millió fontot kell fizetniük a végleges átigazolásért.

A Flamengo elnökhelyettese egy videóinterjúban már megerősítette, hogy Pablo Marí hamarosan végleg az Arsenal játékosa lesz a súlyos szalagsérülése ellenére is, most már elvileg csak a hivatalos bejelentésre kell várni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (27)

4 éve
Várom már a mai meccset, remélem végre Özil kezd, Auba meg középen lesz, bár valószínűleg hasonló kezdő lesz, mint szombaton. A lényeg, hogy végre nyerujünk egyet idegenben.
4 éve
Szerintem Nketiah kezdeni fog (sajnos).
4 éve
Megy ám a negatívkodás a médiában, de már megszokhattuk. A földön fekvőbe a legkönnyebb belerúgni. Grimandi és Mislintat sírnak, amire persze az újságok egyből adják a platformot. Ugye milyen jó munkát végeztek ők is Squillacival, Sanogoval meg Sokratis leigazolásával, illetve a Sanchez-Mkhi csere alkalmával?

Nem vagyok elragadtatva a tegnapi bejelentésektől, de szerintem még mindig korai kongatni a vészharangokat, miszerint Kia FC vagyunk. Ha jönnek komolyabb nevek a kp-ra, meg eladások után egy komolyabb név a védelembe még, akkor ezekre már senki sem fog emlékezni. Az elmúlt nyáron is hoztunk egy Pepe-t, Tierney-t akiknek semmi köze nincs Kia-hoz. Támadósorba is jöhetnek erősítések, attól se tartok egyáltalán, ha mindkét csatár távozik. Sok fiatal, nagy potenciállal rendelkező csatár van most a piacon, talán áron alul is a vírus helyzet miatt. Egyébként az akadémián is kb. ezen a pozíción vannak a legnagyobb tehetségek. Özilt kéne kiszórni, és hozni 1-2 mobilisabb, akár több helyen is bevethető játékost. Sajnos erre nem sok esélyt látok.

Pozitívum, hogy Leno felépül a kövi szezon elejére, tehát kapust nem kell igazolni. Ez a szezon már elment, maximum egy EL-helyezést sikerülhet összekaparni, ami mondjuk nem jönne rosszul olyan szempontból, hogy az európai kupaporondra kijutóknak fellazítják az FFP-t egy évre.
4 éve
Szerintem Marin és Salibán kívül nem fog más belső védő érkezni, főleg, hogy Luiz is hosszabbított. Túl sok mindenkit kéne kiszórni, de vagy kellenek valakinek, vagy nem. Mavropanos azt mondják jó a németeknél, neki talán megadhatnánk az esélyt végre. Nagyon sok összetevős lesz ez, középpályára is kéne erősítés, egy Özil-utód egyértelmű. Pl. Lemarnak lehetne dobni egy mentőövet, ő jó lenne Özil helyén, meg a széleken is. Williant szokták írni ugye. Kb. a keret felének a jövője a levegőben lóg, ezért nehéz találgatni. Torreirával is ki tudja mi lesz, Cebát is pótolni kell, és akkor a csatárokról még nem is beszéltünk. Viszont az utódlásnál nem lenne hülyeség ezt az Edouard, Kökcü féle vonalat erőltetni, akik még megfizethetőek, de elég ígéretesek ugyanakkor.
4 éve
Meg Thomas nagyon kéne.
4 éve
Jackoxi: Ez nagyon igaz, hogy a fél csapat jövője tisztázatlan, már csak ezért is várom a szezon végét. Ha ez a sok kretén rajtunk marad, meg sikerül még párat hozni ilyen megkérdőjelezhető szerződésekkel, akkor nagy baj van. Viszont ha most ez a "Tesco gazdaságos" megoldás után jön egy Thomas, szerintem nem szólhatunk egy szót se, mert a középpályán is legalább akkora gond van, mint a védelemben. Szerintem Sokratis távozása biztosra vehető, Arteta nem szereti a falábú védőket. 5-10 misit kaphatunk érte, de a lényeg a 90 ezres fizetésétől való megszabadulás lenne. Mustafi mostanában hoz egy jó szintet, de bármikor elborulhat az agya, szinte ugyanaz mint Luiz. Neki is egy év van hátra a szerződéséből, szóval vagy kap újat, vagy eladjuk. Holding számomra csalódást keltő a sérülése óta. Nyilván türelmesnek kell lenni vele szemben, csak az a baj, hogy rengetegszer voltunk már-már túlságosan is türelmesek egyes játékosok irányába, és ez is egy ok arra, miért tartunk itt, ahol. Angol lévén 15-20 millió font reális lenne érte. Chambers októberig biztos kuka, és kérdés aztán tud-e hozni egy jó szintet. És akkor ott van még Mavropanos, akiért már érdeklődnek németből. Én kétlem, hogy Saliba rögtön 30-40 meccset fog játszani, legalábbis úgy érzem hiba lenne ekkora terhet rakni a vállaira. Úgyhogy kelleni fog még 1 védő, és akkor msot már valami komolyabb kellene a nyugdíjas Luiz és a csikó Saliba mellé. Gabriel a Lille-ből tök jó lenne, 22 millió euróért vihető, télen érdeklődtünk iránta, de úgy néz ki Napoli vagy Everton lesz abból... Willianról én is hallottam már, de vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Elég jó szezont megy a Chelseaben, és egy ilyen játékstílusú emberke rég hiányzik tőlünk. Viszont 3 évre badarság lenne szerződtetni, nem beszélve a fizetéséről, és akkor mi a garancia arra, hogy nem csak nyugdíjba jönne ide, élvezni még egy kicsit London-t és lazulgatni? Kb. mint Cech vagy Luiz. A jövőben pedig 4-3-3-ban szeretném látni a csapatot, és szerintem Arteta is, úgy, ahogy a City általában kiáll a meccsekre. Szóval Özilt 2 emberrel kéne pótolni. Megszakadna a szívem ha Grealish-t a Unitedben kéne nézni, de sajnos nagyon nem reális a hozzánk igazolása, főleg ha jön Thomas, ami úgy néz ki csak napok/hetek kérdése. Egyedül Kroenke tudna segíteni, őt meg már ismerjük. Talán megérzi végre a bajt, és rájön, hogy BL nélkül nem attraktív és profitáló a klub, de nem bízok annyira ebben sem.
4 éve
Miből érzed olyan biztosra Thomast? Én még mindig nehezen tudom elképzelni, hogy idejöjjön, egyszerűen nincs semmi logika abban, hogy a világ egyik legjobb formában lévő középpályása ide akarna jönni, egy PL-középcsapatba, de bár úgy lenne. Imádom Lacazette-et, de akár őt is beáldoznám érte. Grealishel kapcsolatban én is így vagyok, már látom előre, hogy az a tetves MU fogja elvinni. Willian esetét is hasonlóképp látom, mint te, lehetséges, hogy ő már csak lötykölődni jönne ide, azon túl hogy hangulatember, de ha normális lenne a hozzáállássa szerintem hasznunkra válhatna, de max 2 éves szerződést adnék neki, vagy inkább 1+1-et. Védelemből Sokratis szerintem is fix távozó, de Mustafi, Chambers, Holding, Mavropanos közül is lehet még 1-2 aki elmegy, de továbbra is nehezen tudom elképzelni hogy plusz 1 ember jöjjön majd még ide. Kola se biztos hogy marad, Bellerínt is írják, de szerintem ő még tuti 1 évig velünk lesz. Az a baj, hogy tényleg találgatni is kurva nehéz így, mert gyakorlatilag alig van fix emberünk, aki tuti, hogy jövőre is a mi játékosunk lesz. Még Sakával sincs hosszabbítva XD.
4 éve
Rengeteg hír volt mostanában, Spanyolországból, Ghánából, családtagok és barátok oldaláról is voltak már az átigazolásáról szóló nyilatkozatok. Ma délután pedig már arról beszélnek, hogy készek vagyunk a 45 milliós kivásárlási árat kifizetni és az ügynöke hamarosan Londonba utazik. Nem akarom elkiabálni, mégis csak mi vagyunk az klub, ahol Diaby egy londoni mecsetben egy másik muszlim hívőnek beszélt Higuain leigazolásáról, amiből tudjuk mi lett 😂 Elvileg nagyon szeretne a PL-ben játszani, meg Arsenal-szurkoló hírében is áll. Illetve a jelenlegi fizetésének 3x-szorosát ajánlottuk neki. Hát igen, sajnos nagyon nehéz átlátni a helyzetet. A bajnokságban elfoglalt helyünk se könnyít az egészen... Egy kis költőpénzt tudnánk szerezni a felesleg eladásával, de ennél még fontosabb lenne, hogy megszabaduljunk a fizetésüktől. 50 milliónk szerintem mindenképpen van, mint ahogy minden évben szokott, és az úgy néz ki Partey-ra lesz elköltve.
4 éve
Sokratis (10), Mustafi (10), Chambers/Holding (15), Elneny (5), Miki (15). Szerintem ők nagyjából fix távozók lehetnek, és azért 50-60 misi nem jönne rosszul. Továbbá necces lehet még Niles és Saka helyzetük, értük kettejükért is kaphatnánk vagy 30-at. Nagyon ideális esetben ez már 90 a töltelékért. Plusz lehet távozik Torreira (30), és ugye a csatárok. Meglátjuk, a tölteléknek ha csak egy részét szórjuk ki, és nagyon szarul értékesítünk, 40-et akkor is kapnunk kell értük. Lehetne éppen erősíteni, csak ésszel kell csinálni, és figyelni esetleg a lejáró szerződésű játékosokat is.
4 éve
Saka helyett Kolát akartam írni.
4 éve
arpi575 ezt írtad:"Ha ez a sok kretén rajtunk marad, meg sikerül még párat hozni ilyen megkérdőjelezhető szerződésekkel, akkor nagy baj van" Ezzel a mondattal az a baj hogy a valóságban nincs az elején a Ha szócska. Ezek a tények.
4 éve
Törölt felhasználó
mari nem lassu,lattam jatszani pool ellen a klubvb donzoben...usebrerakta mane,salah,firmino harmast...nem vicc...kurva ertelmes jatekos...sztem szandekosan volt a lassitas...ha mari fentmarad,sztem a meccs 0-0.Huzta az idot,lassitotta a jatekot ,,visszapasszolgatott...eszes,okos vedo.Maribol lehet vmi....Amugy kurvajol helyezkedik.Mari melle kell egy vedo meg,de Salibat sem irom le...nagyonerettnek tunik o is. inkabb kozeppalyara hoznek klasszisokat Partey ,Coutinho
4 éve
A csapat 70%-a kurva gyenge. Tök jó hogy lesz 2. számú jobbhátvéd. De az első is középszerű. Tök jó hogy lesz 3. Vagy 4. Számú belső védő. De nincs 1. Meg 2. Salibátol sokan csodát várnak. Egy fiatal Francia 1. Osztályban szerelő jatékos. Szerintem lutri. De beválhat. Jelenleg nincs se kvk se kk se box to box se ktk posztokra értelmes játékos. Sajnos kurva gyenge mind. Kurva sok pénzért. Amink van 1 jó Leno. Auba Laca Pepe amiből Leno sérült Auba és Laca kifelé nézeget. Van pár nagybetűs igéret Saka Martinelli Nketiah nagyképű mikrofon guenduzi akikről senki se tudja hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. A helyzet szerintem nagyon nehéz. Arteta komoly mélyvizbe, kevés tapasztalattal. A vezetőség nem úgy áll a dolgokhoz ahogy kéne. Megbukott vagy kiegett játékosokról pletykál a sajtó pl Coutinho. Ilyen Cebbalos féle kölcsönökre nincs szükség. Pénz nincs komolyabb játékosokra. Szerintem kb 4-5 olyan játékos kéne akik rögtön pluszt adnának. Mint pl anno Cazorla.
Én elég borulátó vagyok sajnos. Nagyon rossz nézni hogy milyen irányba megyünk. Sok előre lépést nem várók a 20/21es szezonban. Mindenki erősíteni fog.
4 éve
Szerintem Marit simán a kezdőbe szánja Arteta. Nem azért ragaszkodott hozzá ennyire, hogy majd Sokratisokat játszasson helyette, nagyon bele volt buzulva, hogy neki bal lábas védő kell. Salibával reménykedjünk, hogy összeállnak.
4 éve
Sztem mindenki meglehetősen borulátó, aki egy kicsit is reálisan látja a csapatot, és a riválisokat. Lenon kívül minden játékosunkban és stábtagban van kivetnivaló. Rohadt nagy a káosz, sok a gyenge jellemű játékos, sok a gyenge képzettségű is, vmint magas a rizikófaktor nem kevés játékosban. Így nem fog összejönni a top6 sem. Kezdőbe kevés a Marika, tartaléknak megfelelő. Egyébként az FFP nekünk sem kedvez, lazítani kellene a szabályzaton.
4 éve
Cedricnek örülök, szerintem ő akár Bellerínt is ki tudná szorítani. Legalábbis a mostani Bellerínt igen. Csak azt remélem, hogy nem lesz porcelánbaba, én Salibával kapcsolatban is ez miatt aggódom. Mari meg hát, egyrészt remélem ő sem évi 2 meccset fog bírni, másrészt passzolni tud, de kicsit félek, hogy ezzel a lomha stílusával lesznek gondjai, City elleni meccsen is rögtön kaptunk róla a 16-os előteréből egy szabadot, mert olyan lassan, ütemtelenül ért oda.
4 éve
Marí akkor már sérült volt, nem? Alapvetően annyira nem lassú, mint anno Mertesacker, v most Sokratis.
4 éve
De Bruyne szabadjánál? Nem hiszem, nekem az még nagyon a meccs elejének rémlik. Azon se csodálkoznék, ha pont akkor sérült volna meg, amikor ott hagyták a faszba. Konkrétan az az eset, amikor a combjához kapott, és kidőlt. Lehet túl erőltettte, és abba sérült bele, akkor viszont kurva lassú, mégha nyilván nem Mertesacker szinten is. Mondjuk annyira senki nem lassú, mint a német volt. :D Ezért sem tudtam soha Kos szintjén emlegetni, az a sebesség ezen a szinten vicc kategória volt, mégha a franciával jó párost is alkottak.

Szólj hozzá