Elmarad a Manchester City elleni idegenbeli bajnoki, amelyet március 11-én terveztek bepótolni a csapatok, közölte az Arsenal a hivatalos weboldalán.

A halasztás oka még a február 27-i Olympiakosz elleni Európa Liga-meccs. Mint ismert, a görög csapat tulajdonosát, Evaneglos Mariankist koronavírus-tesztje a napokban pozitív lett, így elővigyázatottsági okokból ki kell vizsgálni mindenkit, aki kapcsolatba került a görög tulajdonossal a két héttel ezelőtti meccsen.

A biztonsági protokol szerint így az érintett - meg nem nevezett - játékosokat és stábtagokat 14 napig otthoni megfigyelés alatt kell tartani, annak ellenére, hogy az Arsenal tájékoztatása alapján meglehetősen alacsony annak az esélye, hogy bárki is megfertőződött volna a koronavírussal. Ennek ellenére a ligával és a hatósággal való konzultációkat figyelembe véve a mai mérkőzés elmarad.

Az Arsenal tájékoztatása szerint a Brighton elleni szombati bajnoki a tervek szerint lemegy majd.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (13)

4 éve
Arteta is elkapta.😱
4 éve
azt hiszem egy jo ideig semmilyen meccset nem fogunk latni
4 éve
Törölt felhasználó
szerintem az lenne a legigazságosabb döntés hogy a koronavírus miatt 1 hónapra minden focit felfüggesztenének és az EB 2021 re lenne haladztva és be lenne fejezve minden bajnokság rendesen. szerintetek?
4 éve
Talán az lehetne a legkorrektebb, ha a félszezont veszik alapul, és úgy lefújják a bajnokságokat. Az sem igazságos, mert ki-ki mennyit játszott hazai pályán, de legalább mindenki játszott mindenkivel. Nagyon gáz a helyzet, szerintem már hétvégén sem lesznek meccsek. La Liga is felfüggesztve már hivatalosan minimum 2 hétre. F1-ben is bejelentette a Mclaren, hogy nem vesznek részt a nagydíjon, mert van egy fertőzöttjük, ott sem lesz verseny valószínűleg. Természetesen legfontosabb az egészség, és a megelőzés, de ez nekünk szurkolóknak talán hatványozottan nagyobb érvágás.
4 éve
Azért ez kicsit ciki, hogy a Pool 20 pontot ver az angol liga 2. helyezettjére, a BL-ben meg kizúgnak a legjobb 16 között. Szépen elhullt az összes angol, talán a City juthat még tovább. EL-ben mi is leszerepeltünk, gyönyörű. Kicsit sajnálom is ezt a Poolt, meg örülök is valahol. Sajnálom mert 90 percig remekül játszottak, de ugyanakkor kissé megérdemelték, mert ha ennyi helyzetet elbasznak, akkor vessenek magukra. Meg 180 perc alatt ne 1 gólra fussa már egy ilyen csapattól, még ha remekül is védekezik az ellenfél. Plusz szerintem már elég nagy a Vörösök pofája, rendesen elszálltak, nekem speciel egyre kevésbé szimpatikusak, de azért még persze most is sokkal csíphetőek Arsenalos szemmel is, mint anno egy makker United vagy Józsi csapatai, stb. Jah meg hát jól rákeféltek megint a kapussal, ez az Adrian egy balek, ezért szánom őket, anno Kariust nem kell ecsetelni, bár Mignolet is egy pancser volt. Ki tudja, Allisonnal lehet továbbjutnak,sőt. Oxlade-Chamberlain mostanában klasszis szintet hoz, nem értek Klopp mit gyökérkedik, hogy feszt lecseréli, ma is de fontos volt Millnert behozni helyette, de ő tudja. Mondjuk ismerve Ox múltját, majd az EB előtt lesérül. Amúgy szerintem azzal is rosszul jártak, hogy kvázi már hónapok óta bajnokok, kiestek a koncentrációból úgy tűnik. És hogy tovább OFF-oljak, a Juvés Rugani korona-tesztje pozitív lett, fogalmam sincs, hogy lesznek meccsek ebben a pár hónapban, ami a szezonból hátravan, de egyre több az elhalasztott és zártkapus meccs, Serie A-nak kb. már reszeltek is, és ez a nemzetközi színtérre is ki fog hatni valószínűleg.
4 éve
Én sajnálom! Nem tesz jót a PL presztízsének az angol csapatok kiesése. Jelenleg a Liverpool vitathatatlanul a legjobb csapat világszinten. Lehet, hogy elszálltak, de van mire, az a visszataszító, ha a semmire arcoskodnak emberkék. Nekem inkább Naby Keita folyamatos padoztatása érthetetlen.
4 éve
Én csak az összefoglalót láttam, de ha tegnap Alisson védi a pool kapuját valószínűleg simán tovább mentek volna. Az Atletinec kb csak a hosszabbításban volt helyzetük, no meg a les gól a 92 percben. Várható volt, hogy ilyen PL iram mellett ki fognak pukkadni tavaszra, de így is simán nyerik a PL-t, valószínüleg 2 hét múlva, ha addig nem hoznak a vírus miatt vmi rendeletet, hogy befejezik a bajnokságot.
4 éve
Törölt felhasználó
igazábol nekünk szerintem még jól is jön ez a halasztás...egy dühös cityvel játszanánk és jó eséllyel szopó lenne de így viszont a szezon vége fele egy olyan meccsen amin a Citynek ténylegesen jó eséllyel már biztos 2.helye lesz és esetleg egy fontos bl meccs előtt lesznek ott több esélyünk lehet
4 éve
Még pár hét és nem lesz BL, sem PL. Ki tudja meddig... Ez gazdasági értelemben is nagyon érdekes, ha pl hónapokig nem lesz meccs, akkor a játékosok kapnak fizut? A csapatok komoly bevételektől esnek el, ha nem lesznek meccsek, az elkövetkezendő gazdasági világválság miatt a szponzorok sem adnak nagyon pénzt, az olajmágnás csapatok tulajai kiszállnak a fociból, mert olajválság már most van a járvány miatt. Elég sok csapat mehet csődbe a járvány miatt, a mértékük attól függ, meddig lesz fokozott a helyzet, de ezt már most lehet borítékolni, hogy nagy szarban lesz a világ, mert a magas lappangási időtartam miatt megállíthatatlan a vírus, és ez csak futball... Rövid távon légitársaságok, turizmus és vendéglátás, edzőtermek, stb mennek tönkre, majd az ipar/gyártás is. Visszaeshetünk a középkorba b+.
4 éve
Igen, én is azt nem értem, hogy akkor miért csak a mi meccsünk lesz elhalasztva, mikor azóta már játszottunk más csapatokkal, vagy az Olympiacos-Wolves pl. miért lesz megrendezve? Vagy a tulaj a saját játékosaival nem volt kontaktban, csak a mieninkkel? Érdekes, érdekes... Az lett volna a csoda, ha nem az Arsenal szopja be először az angolok közül a koronavírust. Ezen a téren is a legbalfaszabb csapat vagyunk, úgy tűnik. Mindenesetre üdvözletem küldöm kínai barátainknak, remélem finomak voltak a denevérek és társaik. Idióták.

Szólj hozzá