Mikel Arteta versengést akar látni a posztokon az Arsenalnál, ezért is igazolta le a télen Pablo Marít és Cedric Soarest a csapatához.

Míg a középhátvéd poszton inkább a sérülések miatt kellett a spanyol Marí érkezése, jobb hátvédként Cedric leigazolásával veszélybe kerülhet annak az Ainsley Maitland-Nilesnak a helye, aki eddig kiválóan pótolta Hector Bellerínt, és ráadásul tette úgy, hogy az eredeti posztja szerint ő középpályás.

"A játékosok annak tükrében fognak kezdeni, hogy megérdemlik-e azt, rászolgálnak-e arra, hogy a klubnál elvárt szinten képesek-e játszani. Ez független attól, hogy a játékos saját nevelésű játékos-e, vagy sem." - mondta Arteta a pénteki sajtótájékoztatóján.

"A klubnál versengésre van szükség,minden poszton két-három bevethető játékossal. A játékosoknak képesnek kell lenniük megmérkőzniük és harcolniuk egymással, hogy ha kezdeni akarnak. Ha ez nem sikerül, akkor a másik játékos kezd."

"Bizonyos posztokon egyszerűen szükséges volt igazolnunk, mert ott olyan játékosok játszottak, akiknek nem ez az első számú helyük. Belátható időn belül olyan játékosokat akarok ott játszatni, akiknek ez a tényleg szerepkörük, mert csapatszinten csak így fogunk úgy játszani, ahogy akarunk."

"De Ainsley remekül hozzászokott a jobb hátvéd poszthoz, és ez Buklayóról is elmondható. Nagyon hasznosak voltak a csapat számára, szóval ki tudja, akár maradhatnak is a helyükön - de alapvetően ők másmilyen típusú játékosok."

Arteta arról is mondott néhány szót, hogy hogyan tervezi a csapat téli szünetét a Burnley meccset követő két hetes szünetben.

"Két szempontunk van. November óta ez a csapat még nem kapott kétnapos egybefüggő pihenőt, szóval azt akarom, hogy kicsit pihenjenek fejben is. Dubaiban lesz edzőtáborunk, azt akartam, hogy legyen kis környezetváltozás, de mégis maradjon együtt a csapat. Az elmúlt hetekben nem igazán volt alkalmunk, hogy valóban eddzünk."

"Sok mindenen el kezdtünk dolgozni az elmúlt hetekben, és ennek már látom a jeleit. Ennek a folyamatnak persze idő kell, de ezzel majd jönni fognak az eredmények, az önbizalom és a többletenergia is."

"De összességében jó úton haladunk. A dubai-i edzőtábor segíteni fog, hogy kicsit felgyorsítsuk a folyamatokat. Remélhetőleg nem lesznek újabb sérültjeink, mert ezen a fronton eléggé trükkös volt eddig a helyzetünk a szezonban. Alapvetően elégedett vagyok azzal, ahol most állunk."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek