Volt valami sorsszerű abban, hogy a múlt hétvégéig teljesen ismeretlen Pablo Marí képes volt mindössze néhány óra erejéig Rio de Janeiróból Londonba utazni, hogy átessen az Arsenalnál a kötelező orvosi vizsgálatokon - miközben akkor a két klub megállapodása távolról sem volt közeli stádiumban -, hogy aztán egyenesen fordulhasson is vissza Brazíliába, és ott figyelje a tárgyalások alakulását.

Pedig a 26 éves spanyol védő már hozzászokhatott a reptéri ellenőrzésekhez, hiszen az eddigi pályája állandóan a költözésről szólt. Pablo Marí, az Arsenal újdonsült középhátvédje a Mallorca akadémiáján pallérozódott, és 2010-ben ott is mutatkozhatott be - először az ificsapatban, majd rá egy évre a felnőttek között. 2013 és 2016 között ugyan eltöltött három évet a spanyol másodosztályban játszó Gimnasticnál, de utána igazából sehol nem tudott sátrat verni. Akkor jött ugyanis egy visszautasíthatatlan ajánlat a Manchester City-től, pályára lépni viszont nem sikerült Pep Guardiola együttesénél, így aztán sorra jöttek a kölcsönben eltöltött évek: sorrendben a Gironánál, a NAC Bredánál és a Deportivo la Corunánál, mígnem 2019 nyarán mintegy másfél millió fontért véglegesen megvette őt a Flamengo. A brazil együttesnél eltöltött fél évében már-már alapemberré vált Jorge Jesus csapatában, mire megérkezett a telefonhívás az Arsenaltól, így történhet az, hogy 2016 nyara óta Pablo Marí nem kevesebb, mint hat csapatban fog játszani.

„Elméletileg a Manchester City játékosa voltam, de sosem voltam a csapatnál az orvosi vizsgálatokat leszámítva. Három évig hivatalosan a City-nél voltam, de egyszer sem találkoztam Pep Guardiolával vagy a felnőtt csapat játékosaival. Egy napon szeretnék vele beszélni, mert a világ egyik legjobb edzőjének tartom. És én magam is azért igazoltam a City-hez, mert úgy éreztem, hogy egy napon játszhatok is náluk.” - mondta Marí a The Atheltic újságírójának, Andy Mittennek még a múlt decemberi FIFA-klubvilágbajnokság ideje alatt.

A city-s évek helyett tehát jöttek a kölcsönévek a játékos számára, hol pozitív élményekkel - a Breadánál például kapitány volt -, hol negatívakkal: a Deportivo éppen akkor esett ki a másodosztályba, amikor Marí náluk játszott. A sors iróniája, hogy pont a nevelőegyüttese, a Mallorca ellen veszítették el a bennmaradásról döntő rájátszást.

„Nagyszerű élmény és tapasztalat új országokban játszani. De egy idő után fárasztóvá válik az állandó költözés, nemcsak a játékosnak, de a családjának is.”

Épp ezért jelenthetett megnyugvást a Flamengo megkeresése, hiszen a brazil csapat véglegesen megszerezte a játékjogát a City-től 2019 nyarán. Ennek ellenére a váltás meglehetősen furcsa volt, hiszen a brazil bajnokság legjobbjai éppen Európába igyekeznek és nem fordítva. Marí ugyanakkor nemcsak alapemberré vált a braziloknál, de sikeres is lett: ő lett az első spanyol játékos, aki kupát tudott nyerni a Flamengo színeiben - nem is akármilyet, hanem a Copa Libertadorest, amelyet megfejeltek még később a brazil bajnokság elhódításával.

„Általában a fordítottja történik, mint ami velem: a brazil játékosok jönnek át Európába. Nem is nagyon ismerek olyan játékost, aki Európából megy át Brazíliába, hogy ott játsszon. De bejött az ötlet, hogy egy nagy csapatban játsszak, ráadásul hároméves szerződést ajánlottak, így nem kellett a szezon végén újra költöznünk. Mondták, hogy kupákat akarnak nyerni. És ugyan melyik játékos nem akar kupákat nyerni?” - tette hozzá Marí.

„Az egyik nap még 5000-10000 ember előtt játszottam Spanyolországban egy idegenbeli meccsen, aztán másnap ott volt a Maracana stadion 60 ezer szurkolóval. Hihetetlen élmény. A szurkolók folyton énekelnek, a meccsek ritmusa is teljesen más az európaihoz képest. És nemcsak a hazai meccseken. A Flamengo annyira népszerű Brazíliában, hogy idegenben is volt, hogy 50 ezren biztattak. Őrület volt. A kedvenc meccsem az 5-0-ás győzelmünk volt a Gremio ellen, amelyen én is gólt rúgtam. Még öt órával a lefújást követően is ott voltak a stadionban a szurkolók.”

Más kérdés, hogy milyen védőt kap az Arsenal?

A téli átigazolási időszakra korlátozott anyagi forrásokkal bíró angol klubnak kulcsfontosságú volt, hogy csak kölcsönbe igazolják le Marít, így ne kelljen nagy kivásárlási díjat fizetniük. A Flamengo már így profittal zárja az ügyletet, bár a tervek szerint az Arsenal a nyáron aktiválni fogja a megállapodásban szereplő opciót, így Marí nagy örömére hosszú távon is maradhat Londonban.

A védőfronton sérüléshullámmal küszködő Artetának azonban külön kívánsága volt egy ballábas védő leigazolása - érdekesség, hogy ilyen játékost Thomas Vermaelen 2009-es érkezése óta nem vett a londoni klub.

A magas, jól fejelő és jól passzoló Marí leginkább előző edzője, Jorge Jesus alatt fejlődött rengeteget. Az egyetlen kérdést talán azt jelentheti, hogy a lassúcska játékos mennyire illik majd bele a magasan védekező Arsenalba, de ezzel kapcsolatban a védő nem akárkihez fordulhat majd tanácsért, mint Per Mertesackerhez, a klub akadémiájának vezetőjéhez.

„Jorge Jesus abszolút nagyszerűen bánt velem, nemcsak magát a focit tekintve, de a pályán kívüli dolgokat illetően is. A legjobbat akarja kihozni a játékosaiból, és ehhez az kell, hogy az illető személyisége is rendben legyen. Azt akarja, hogy játékosként kifejezzük magunkat, de egyben maradjunk szerények. Komoly hozzáállást vár el a játékosoktól. Ez nem mindig egyszerű, amikor álladóan 11 órás repülőutakon vagyunk az idegenbeli meccsek alkalmával, de mindent megtett, hogy könnyen beilleszkedjek. A Flamengo edzőközpontja is kiváló volt, és maga az edző is. Remek érzés, amikor játékosként az ember bízhat az edzőjében.”

Az angol TalkSport dél-amerikai elemzőjének, Tim Vickery-nek mindenesetre nincsenek kétségei afelől, hogy az Arsenal komoly játékosra tett szert.

„Már egy ideje mindenkinek ódákat zengek Pablóról, és vártam, hátha valaki meg is hallgat. Úgy vélem, hogy a Manchester City nagy lehetőséget szalasztott el, amikor elengedte őt.” - mondta Vickery.

„Ismeretlenül érkezett Brazíliába, aztán hirtelen bedobták a mélyvízbe. Ennek ellenére nagyon is megállta a helyét a Flamengóban. Szerintem ő volt a Flamengo egyik, ha nem a legfontosabb játékosa, miközben megnyerték a Copa Libertadorest, a brazil bajnokságot, és keményen feladták a leckét a Liverpoolnak is a klubvilágbajnokságon.”

„Biztosan nem ő a legismertebb játékosa a brazil csapatnak, de az biztos, hogy a Flamengo támadói nem tudtak volna így teljesíteni, ha nem magas védelemmel játszotta volna őket Jorge Jesus. Pablo Marí pedig katalizátora volt annak a védősornak, egyszerűen zseniális volt.”

Egy másik brazil-liga szakértő, Bruno Andrade is osztotta kollégája szavait.

„Pablo jól teljesít a magas labdák tekintetében. Nagyszerű szezonja volt a Flamengóval, a védekezésben sokat segítette a csapatát, sok dicséretet érdemel.” - mondta Andrade, akinek a szavait alátámasztják az is, hogy védő létére Marí sok gólt is szerzett fejjel: 28 pályára lépésből hármat.

Miután a brazil liga előző szezonjának a tavalyi naptári év végén lett vége, Marínak kétségtelenül idő kell, amíg újra fitt lesz és formába lendül. Ehhez nagy segítség lehet, hogy az angol bajnokságban hamarosan kisebb téli szünet lesz, a kéthetes intermezzóban pedig az Arsenal Dubaiba utazik majd egy kisebb felkészülésre. Onnantól kezdve pedig csakis a játékoson múlik majd, mennyire lesz hosszú életű a londoni kalandja.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá